Belföld Hírek, beszámolók

A beszélő köntös – musical ősbemutató Kecskeméten

Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényéből készült nagyszabású musical a kecskeméti Katona József Színházban.

A város napján, október 2-án került sor a 2018/19-es évad első bemutatójára, melyet a közismert, fordulatokban gazdag, meseszerű Mikszáth-regény alapján Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente alkalmazott színpadra. A mozgalmas történet főhőse Lestyák Mihály (Orth Péter), aki szeretett városát, – az idén 650 éves – Kecskemétet kívánja megvédeni az ellenségtől egy varázserejű
köntös segítségével, mely „egy hadsereggel ér fel”.
A musical főbb szerepeiben Orth Péter, Csombor Teréz, Bánovits Vivianne/Kovács Gyopár, Sirkó László, Aradi Imre, Pál Attila, Dunai Tamás, Kiss Jenő, a Kecskemét City Balett táncművészei, valamint a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói tűnnek fel.

 

Fotók: Walter Péter