HITCHCOCK REBECCÁJA (FILMAJÁNLÓ)

Alfred Hitchcock – az egyedülálló filmes pályafutással rendelkező angol filmrendező – egyik legismertebb alkotása a Rebecca (A Manderley-ház asszonya) című 1940-ben készült, Oscar-díjjal jutalmazott alkotás.

Hitchcock pályafutása  némafilmekel kezdődött: a thrillerek későbbi nagymestere a múlt század húszas éveiben még hang nélküli mozgóképek feliratait (inzertjeit) rajzolta egy amerikai cég, a Famous Players-Laskylondoní stúdiójában. Később Michael Balcon, egy fiatal angol producer vette szárnyai alá, aki Hitchcock legnagyobb korai támogatójává vált. 

A némafilm műfajában az 1927-es A titokzatos lakó című filmjével alkotott különlegeset, melyben már későbbi thrillereinek főbb jellegzetességeit is megfigyelhetjük. Első hangosfilmje (ami egyben az első brit hangosfilm is) az 1929-es Zsarolás, mely némafilmnek indult, majd Hitchcock  utószinkronizáltatta, s hangos részekkel egészítetette ki. A különleges érzékkel rendelkező direktor már ekkor felfedezte s ki is használta a hangos technikában rejlő félelemkeltő lehetőségeket. 

A 30-as évek gyümölcsöző periódusa után Hitchcock David O. Selznick  producer hívására Hollywood-ba tette át székhelyét, ahol rögtön olyan lehetőséget kapott, mint a Manderley-ház asszonyának megrendezése. Hitchcock az USA-ban készítette legnagyobb mesterműveit, nem véletlen, hogy az 1940-es „évjáratú” Rebecca megkapta a legjobb fimért járó Oscar-t, s magát a rendezőt is jelölték a díjra.

Annak ellenére, hogy a Rebecca Hitchcock legelső hollywood-i alkotása, a rendező így nyilatkozott a filmről: „Ez egy angol film, teljesen angol„ Hitchcock nem véletlenül mondta ezt, hiszen a szereplők többsége, és a forgatókönyv alapjául szolgáló regény szerzője, Daphne du Maurier is angol. De ne feledkezzünk meg a történet atmoszférájának melankolikus alaphangulatot adó Manderley-házról sem, melynek pontos elhelyezkedését ugyan nem tudjuk, de tipikus vidéki birtok lévén akár Cornwall megyébe (Dél – Anglia), a regény szerzőjének lakóhelyére is képzelhetjük (a filmben Maxim szájából el is hangzik, hogy Manderley Cornwall-ban van).

Hitchcock korai thrillerje nem a drámára és a hatásvadászatra helyezi a hangsúlyt, s talán ezért is tudott egészen egyedi lenni. A film legfontosabb motívumai a lélektani kiszámíthatatlanság, a feszültség, és a rejtély fokozásának, kibontásának majd feloldásának képessége. 

A történetet egy név nélküli mesélő, „Én” (Joan Fontaine) szemszögéből látjuk, aki tulajdonképpen egy fiatal, naiv társalkodónő a rámenős amerikai dáma, Mrs. Van Hopper mellett. A két hölgy Monte Carlo-ban, a Cote d'Azur hotelben találkozik Maxim de Winterrel(Laurence Olivier), a már említett Manderley birtok gazdag tulajdonosával. Az Olivier által megformált karakterről csupán keveset tudunk meg: özvegy, feleségét nemrég veszítette el. Emellett az Olivier által megteremtett figura kiszámíthatatlan és zilált, ezért a néző számára akár gyilkosként is számításba jöhet.  Joan Fontaine karaktere  azonban egészen másnak tulajdonítja ezt a ziláltságot:  úgy gondolja, hogy a férfi még mindig Rebeccába, a volt feleségébe szerelmes. (Itt jegyezném meg Hitchcock egyik hatásos filmes eszközét, a suspense-t /jelentése: 'bizonytalanság, kétség'/, melytől igazán feszültséggel telivé válik egy  thriller: a nézőben elhinti a gyanút, vagy akár fel is fedi a titkot, ezzel szemben a film főhősei még nem tudják a megoldást.)

Ehhez a rejtélyes történethez tökéletes hátteret nyújt a tájban magányosan álló, hatalmas kastély: Manderley. A kísértethistóriák ódon épületeit juttathatják az ember eszébe, olyan helyet, melyben magányos utazók szállnak meg, s az éjszaka leple alatt zajokat hallanak. Manderley az a hely, ahol minden megtörténhet. Mindezek mellett egy lélegzetelállítóan gyönyörű vidéki birtokról is beszélünk, temérdek szobával, személyzettel és adott napokon a látogatók számára nyitva álló hatalmas „hall”-al. Ebbe a különleges környezetbe érkezik meg „Én”, hogy átvegye a halott feleség, Rebecca örökségét. A bizonytalan, önmagát másoknak alárendelő lány azonban inkább megfutamodik a felelősség elől, s teljesen a démoni házvezetőnő, Mrs. Danvers (Judith Anderson) uralma alá kerül.

Hitchcock különleges hangsúlyt fektetett a házvezetőnő alakjára, nem véletlenül. A halálfej arcú, feketébe öltözött Danvers a halott Rebecca szellemét őrizgetve maga is kísértetté válik: egy-egy  jelenetben látszólag a semmiből előbukkanva azt a hatást kelti, hogy mindenütt jelen van, s ő uralja a házat. A félelemkeltő benyomást erősíti, hogy Mrs. Danvers-t legtöbbször nem látjuk mozgásban:   álló, komor, mozdulatlan figuraként jelenik csak meg. Alakja így fenyegetővé, kiszámíthatatlanná válik, s egyfajta fekete angyalként őrködik a ház felett. Ő Rebecca kísértetének megtestesülése, aki üldözi az új Mrs. De Wintert.

A legjobb filmnek járó Oscar-díj mellett a Rebeccát jelölték a legjobb férfi főszereplő (Laurence Olivier), a legjobb női főszereplő (Joan Fontaine), a legjobb női mellékszereplő (Judith Anderson), a legjobb rendező (Alfred Hitchcock), a legjobb látványtervező (Lyle R. Wheeler), vizuális trükk (Jack Cosgrove, Arthur Johns), a legjobb vágás (Hal C. Kern), a legjobb zene (Franz Waxman) és a legjobb adaptált forgatókönyv (Robert E. Sherwood, Joan Harrison) kategóriákban is, illetve a legjobb operatőrnek járó szobrot be is zsebelhetteGeorge Barnes a finom szövetű, romantikus pszichothriller kameramunkájáért.

Hitchcock a Rebecca sikere után még számos elismert filmet alkotott, főleg az 50-es 60-as évtizedekben (Hátsó ablak, Szédülés, Észak-Északnyugat, Psycho és az 1963-as Madarak).


Érdekesség: Játszmák a kulisszák mögött

A film producere, David O. Selznick egy alkalommal állítólag elhitette a női főszereőlővel, Joan Fontaine-nel, hogy a stábból mindenki utálja őt, s mindezt csupán azért, hogy a színésznő jól játsszon el egy jelenetet.

Laurence Olivier, a film férfi főszereplője állítólag nem szívlelte Joan Fontaine-t, mert a női főszerepre Olivier akkori barátnője – az Elfújta a szél sztárja – Vivien Leigh is pályázott.

Utasi Nikolett