VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

LEMEZZEL TÉR VISSZA A JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR A MADÁCHBA

Lemezbemutatójához érkezett a Madách Színház Jézus Krisztus Szupersztár előadása. Andrew Lloyd Webber legendás rockoperáját március utolsó napján, a korongon közreműködő művészek szereplésével láthatta a közönség. Az örök érvényű darabot remek színészi gárda keltette életre, felemásra sikerült külsőségek között.

Szirtes Tamás rendezésében is visszaköszön a filmváltozatból jól ismert, „jelmezeket felöltős” kerettörténet, amely talán nem is baj, hiszen ez a megoldás mára szinte egybeforrt a Szupersztárral, így a rockopera múltjában jártas néző azonnal otthonosan érezheti magát. Problémát jelent viszont, hogy az első néhány jelenetre jellemző tablóképes rendezés – amely szerint a színészek bevonulnak, pozícióba állnak, majd kivonulnak – rideg, érzelemmentes világot teremtve eluralkodik az előadás egy részén, holott a történet annak univerzális ismertsége miatt már itt magával ragadhatná a nézőt.

Így ez jóval később, csak az első felvonás vége felé következik be. Ugyanakkor Szirtes nem riad el a felkavaró jelenetek színpadra állításától: Júdás halála meglehetősen érzékletesen kerül bemutatásra (a fára magát felakasztó Júdás látványa után elsötétülő színpad és az azt lassan betöltő füst az előadás egyik legmegrázóbb pillanatát adja), Mária Magdolnát Jézus megkínzásának szemtanújává teszi, magát a korbácsolást pedig Jézust a közönségnek szembe fordítva, a színpad előterébe helyezve, sokkoló közelségben jeleníti meg.

Az előadás látványvilágát döntő részben a többféleképp tologatható vásznakra vetített álló vagy mozgóképek adják, amelyek csak néhány jelenetben egészülnek ki hagyományos díszletelemekkel, kellékekkel. A koncepció elméletben kétségkívül illik a klasszikus bibliai történetet modern zenei köntösbe bújtató Jézus Krisztus Szupersztárhoz. Gyakorlatban azonban a vetítés egy-két remekül eltalált jelenetet leszámítva nem tud hangulatot, hátteret teremteni. Túl azon, hogy térlátást ad, a hagyományos díszlet együtt él a színésszel, aki megérintheti azt, elsétálhat előtte-mögötte, egyszóval fizikai kontaktust teremthet. Itt viszont a színészek annyira elkülönülnek a kétdimenziós vetítéstől, nehéz odafigyelni a mögöttük külön világot élő képekre, ezért többször tűnik úgy, mintha a szereplők légüres térben mozognának. Szerencsére akad kivétel, például a csupasz fák és kopár sziklák tövében felbukkanó, Krisztust maguk alá temető leprások rémálmot idéző képe, vagy a robosztus városfalak előtt álló Jézus, amint a Szegény Jeruzsálem sorait énekli: „...meg kell halnod majd”.

Rományi Nóra jelmezeire viszont lehetetlen nem odafigyelni: eklektikusak és (szó szerint) sokszínűek. Jézus és Mária Magdolna hagyományosabb, finom eleganciát kölcsönző öltözetétől az apostolok kötelező jellegű, a hippi korszak klasszikusait felvonultató viseletén és Júdás meglepetést szintén nem okozó bőrdzsekijén át a főpapok sci-fi filmeket idéző, futurisztikus ruhakölteményeiig a stílusok egész kavalkádján legeltetheti a néző a szemeit. Sokféleségükkel azonban akarva-akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy nehezen álljon össze a darab egységes egésszé.

Többszörösen nagy kihívás elé állítja mindez a színészeket, hiszen a bemutatása után közel negyven évvel is varázslatos zenén túl rájuk hárul a feladat, hogy megteremtsék azt az alapot is, amelyet a színpadra állítás nem tud maradéktalanul létrehozni. Szerencsére döntő többségben sikerrel veszik az akadályt.

Feke Pál rendkívül karizmatikus Jézus, aki akkor is betölti a színpadot a jelenlétével, amikor félrehúzódva, szótlanul áll. Az általa megformált Krisztus attól válik különlegessé, hogy egyszerre jeleníti meg a gyarló embert és Isten fiát. Emberi érzelmek, indulatok vezérlik: az izzó düh, amivel a templomot megszentségtelenítő kufárokat elüldözi; vagy a felsejlő félelem, ami Júdás csókjára várva a szemeiben tükröződik. Mária Magdolna iránti szerelme kifejezésében nem áll meg néhány lopva váltott pillantásnál, hanem igazi fizikai vonzalomként és szoros lelki kapocsként mutatja meg. Ugyanakkor mindvégig árad belőle egyfajta patetikus sablonoktól mentes, fenséges erő, amely minden mozdulatának súlyt, jelentőséget ad, és amely által a kínokon és a megaláztatáson felülemelkedve némán vállalja sorsát. Mindez méltó módon csúcsosodik ki a rockopera két ikonikus jelenetében: a Getsemáné áriában, amelyben a vád, a számonkérés és végül az elfogadás monumentális énekteljesítménnyel párosul; majd Jézus esendően emberi, méltósággal tűrt kereszthalálában.

Serbán Attila is bizonyítja, hogy miért nevezi meg következetesen Júdást élete nagy szerepálmaként. Világszínvonalon énekel Júdás legendás dalaiban, mint a Szupersztár vagy az Eszük a mennyországon jár. Értelmezésében mindvégig nyilvánvaló Júdás Jézus iránt érzett szeretete. Bár Júdás elárulja Jézust, mégsem válik negatív figurává. Hiszen legfőbb hibája, hogy úgy ítéli meg Jézus és környezete helyzetét, hogy nem érti, nem látja át mestere szándékait. Serbán Attila nagyszerűen jeleníti meg Júdás egyre növekvő kétségbeesését, amely során Jézus iránti szeretete időről időre kételyekbe és haragba fordul át. Júdás gondolkodásában a racionalitás helyett az érzelmek általi irányításra helyezi a hangsúlyt, elérve ezáltal, hogy bár a néző magával az árulással nem azonosul, Júdás helyzetét mégis átérzi. Így válik drámai pillanattá, amint Jézus elárulása után a vérdíjat szorongatva zokog, majd a bűntudat elől más kiutat nem látva felakasztja magát.

Gallusz Nikolett kivételes hangi kvalitásokkal rendelkezik, és Mária Magdolna szerepét is magas színvonalon, egyedi hajlításokkal tűzdelve énekli el. Megidézi a nőt, akinek Jézus iránti szerelme felforgatja az életét, de Mária fájdalmát nem tudja a drámai jelenetek során megmutatni. Az előadás egyik csodálatos pillanata marad kihasználatlanul: amikor a korbácsolás során Jézus tekintete találkozik Máriáéval, egymásból merítenek erőt – Jézus a halálhoz, Mária az életben maradáshoz. Gallusz Nikolett ebben nem válik partnerré.

Kajafás főpap ziccerszerepnek bizonyul Szvétek László számára. Az Operaház magánénekesének gyönyörű basszus orgánuma hangosítás nélkül is könnyedén betöltené a színházat, azzal együtt pedig szinte letaglózza a nézőt. Arrogáns felsőbbrendűsége kiegészülve a remek jelmezzel és az alulról történő megvilágítással a papok több jelenetében együttesen hátborzongatóvá teszik Kajafás figuráját.

A szereposztás egyik pikantériája kétségkívül Sasvári Sándor Pilátus megformálójaként, hiszen az ő címszereplésével került sor a Szupersztár magyarországi ősbemutatójára 1986-ban, ám ezúttal Jézus felett kell ítéletet mondania. Sasvári remek Pilátus. Római helytartóhoz méltó tartást ad a karakternek, akiről egy pillanatra sem kérdőjeleződik meg, hogy élet-halál ura – akkor sem, amikor a magát védeni nem hajlandó Jézus és a vesztét követelő nép között őrlődik.

Jézus utolsó hetének történetét színpadon látni önmagában sem mindennapi élmény, a Szupersztár dallamai pedig immár négy évtizede garantálják a sikert világszerte. Nincs ez másként a Madách Színház verziója esetében sem, ám az igazi pluszt a szereplők teszik hozzá az alapanyaghoz. Így különösen helyénvaló, hogy a lemezbemutató előadást követően dedikálást tartott a színház a művészek részvételével, akik ezáltal közvetlenül is részesülhettek jó néhány dicsérő szóban a közönség részéről.

Lavender

Kapcsolódó tartalmak