VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

MISS SAIGON – HÁROM ESTÉN ÁT SZÓLT SOPRONBAN A SZAXOFON

A lenyűgöző látvány ígéretével harangozta be Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház grandiózus vállalkozását, a Miss Saigon színpadra állítását az ország legnagyobb szabadtéri játszóhelyén. Aki augusztus 19. és 21. között Sopronba látogatott, kétségkívül megállapíthatta, hogy az igazgató-rendező betartotta ígéretét.

Claude-Michel Schönberg és Alain Boublil Victor Hugo A nyomorultak című legendás regényének megzenésítése után a Miss Saigonnal egy nem kevésbé híres operát, Puccini Pillangókisasszonyát musicalköntösbe bújtatva helyezte át a cselekményt az 1900-as évek eleji Japánból a hetvenes évek háború sújtotta Saigonjába: a történet Chris, az amerikai katona és Kim, a vietnami lány viszontagságos szerelmét mutatja be. Egymásra találás és elválás, feladás és kitartás, önfeláldozás és kihasználás alakította sorsok bontakoznak ki a háború és az azt követő diktatúra közepette – fájdalmasan valóságos fejezet a musicalek olykor meseszerű világában.

A Miss Saigon soproni megrendezésével Kerényi Miklós Gábor komoly feladatot vállalt magára, hiszen egy olyan musicalt vitt ki egy sokszáz négyzetméteres szabadtéri színpadra, több mint ötezer fős közönség elé, amely bővelkedik alig néhány szereplős, szűk terekben játszódó jelenetekben. A hatalmas méretek és a musical intim jellegének kontrasztja némileg rá is nyomja bélyegét a produkcióra. Kentaur aprólékosan kidolgozott, távol-keleti motívumokkal és háború lyuggatta sebekkel teli díszleteiből a nézőtér hátsóbb részeibe legfeljebb a barna szín dominanciája jut el. A szobajeleneteket körülölelő díszletfalak ilyen távolságból gyufásdobozoknak tűnnek, amelyeket légüres térként vesz körbe a sötéten tátongó színpad. A bensőséges pillanatokat éles váltással törik meg a látványos jelmezekben, kellékekben gazdag, pirotechnikát és harci járműveket felvonultató tömegjelenetek, azt a benyomást keltve, hogy előbbiek visszafogottságát hivatottak minden áron feledtetni.

Azért sajnálatos mindez, mert lényegesen többet érdemel maga a darab és a színpadra állítás is annál, hogy bárki számára szétforgácsolódjon a térben. Várhatóan ez kiegyenlítődik, amint az előadás az Operettszínház falai közé költözik, hiszen a kisebb távolságoknak köszönhetően nem vesznek el a bensőséges jelenetek, és feleslegessé válnak a kőszínházban egyébként is megvalósíthatatlan extra látványosságok. Bár tagadhatatlanul egyedülálló élmény a színpadról levegőbe emelkedő helikopter, amely főleg a közelebb ülők számára ad néhány szó szerint lélegzetelállító percet, csakúgy mint az előadást nyitó, váratlan robbantásokkal és következésképp nézőtéri sikolyokkal tarkított támadási jelenet, amelyek sikeres kivitelezéséért hatalmas dicséret és köszönet illeti a stábot.

Az életszerűség ellenére is akadnak mesterkélt megoldások, mint a Titanic elhíresült széttárt karos „Repülök, Jack!” jelenetének reprodukálása, amelyre még az a néhány néző is garantáltan asszociál, aki véletlenül nem látta a filmet, lévén a díszlet ezen a ponton épp úgy néz ki, mint egy hajóorr. Vagy említhetnénk az evakuálási jelenetet, amely során a felszálló helikopterből szabadulni akaró Chris és az őt visszatartó John erőltetettséget árasztó, az előadás plakátjáról jól ismert, lassított mozdulatának eltúlzott kihangsúlyozása feleslegesen lerombolja a valóban felszállni készülő helikopter és körülötte a kerítésbe kapaszkodó saigoniak hírműsorok képsoraira emlékeztető látványának hatását.

Ugyanakkor több zseniális jelenetnek is szemtanúja lehet a közönség, mint például Kim rémálma, amelyben Thuy tetőtől talpig hófehérre mázolva (leszámítva a lövés okozta vérfoltot), vöröslő háttér előtt rángatja láthatatlan kötélen Kimet, és amely az egyetlen jelenet, ami mindössze két szereplővel, tömeg, sőt díszlet nélkül mégis betölti a gigantikus színpadot – nagy mértékben köszönhetően Kerényi Miklós Máté hátborzongató alakításának is. Szintén kiemelkedik a Professzor kábítószer okozta hallucinációja, az Amerikai álom, amely vérbeli revüszámként indul, ám a dal előrehaladtával a Professzor mögött a forgószínpadon sorra megjelenő amerikai kulturális ikonok egyre gépiesebb váltakozása fokozódó kísértetiességet kölcsönöz a jelenetnek: Fred Astaire, Chaplin, Superman és társai egy szédítő körhinta figuráivá válnak.

A darab középpontjában Kim és Christől született kisfia sorsa áll. Kim egyike azon vietnamiak tízezreinek, aki családját elveszítve a háború pusztítása elől Saigonba menekül. Alig tizenhét évesen egyenes út vezet számára az éjszakai klubok világába, ahol beleszeret az amerikai katonába, aki nem az eldobható árucikket, hanem az élet által meggyötört embert látja meg benne. Az amerikai sereg kivonulását követő diktatúra közepette Kim kétségbeesett küzdelme, hogy megóvja és esélyt adjon fiának egy jobb életre, szörnyű döntések elé állítja. Vágó Zsuzsi megrázó erejű alakítást nyújt Kim szerepében. A néző szemei előtt keményíti meg az élet. Tűzön-vízen keresztül harcol gyermeke életéért, mindeközben a végsőkig őrzi abbéli reményét, hogy lesz még jövője Chris mellett. Torokszorító pillanat, amikor ez a remény szertefoszlik. Dancs Annamari Kimje ezzel szemben egyszerűbb karakter. Mindvégig megmarad tisztasága, törékenysége. Finom mozdulatai, csengő hangja mögött ritkán jelenik meg az elsöprő erő, amellyel fel tudná venni a harcot gyötrelmes helyzetével.

Különleges karakter a Professzor, hiszen a Miss Saigon nem az ő története, jelenlétével mégis egyre inkább uralja a színpadot. A Professzor – vagy eredeti angol nevén Engineer: a tervező, a machinátor – aki mindenhol felbukkan, aki minden szálat mozgat, aki Kim fiában, „a kis vízumban” látja meg az egyetlen kiutat a kilátástalanságból álmai földjére, Amerikába. Nehéz lenne két különbözőbb alakítást elképzelni annál, amit a két szereposztásban láthatunk. Szabó P. Szilveszter hajlott testtartásával, majomra emlékeztető mozgásával, erőteljes mimikájával olyan, mint egy groteszk cirkuszi bohóc. Gerinctelen, alakoskodó; bárkinek behódol, aki közelebb juttatja céljához. Mészáros Árpád Zsolt megközelítése sokkal hétköznapibb: az ő Professzora züllött, alvilági figura, arcán mély vágás nyoma sejtet mozgalmas előéletet, aki egyre mélyebbre süllyed a drogfüggőségben; járása, hangja egyre bizonytalanabbá válik. A Professzor semmit sem tesz, ami nem a saját érdekeit szolgálja, mégis tragikus figura. Életét egybeforrasztja a szükség Kimével, mígnem azt veszi észre a néző, hogy végül legalább annyira letaglózza a Professzor álmainak szertefoszlása, mint az anya nélkül maradt kisfiú édesapára találásának pillanata. Nagyszerű teljesítmény ez mindkét színész részéről.

Chris a vietnami hagyaték valóságának megtestesítője: a háború pusztításától megrendült katona, aki kiutat keresvén belekapaszkodik az egyetlen tiszta, ártatlan lénybe, Kimbe. Évek múltán nem testben, hanem lélekben megnyomorított veterán, aki bár hazatérve megpróbál teljes életet élni, de az őt ért traumák és a hátrahagyott szerelem árnyékában csak sodródik a nála erősebbek befolyása mentén. Egy neurotikus személyiség hullámzó kedélyállapotát tükrözi Dolhai Attila szerepformálása is. Egymást váltják az eltúlzott megnyilvánulások és az egyszerű, visszafogott pillanatok. Előbbire példa a heves gesztusokkal illusztrált feldúltság, amellyel fogadja a hírt, hogy Kim gyermeket szült neki, míg utóbbira a rögtön ezt követő mozzanat, amint őszinte kétségbeeséssel amerikai felesége, Ellen felé fordul, hogy mindezt elmondja neki.

Chris ellenpontjaként John az erő, a racionalitás. Egykori bajtársból lett vietnami veterán, aki húzza-vonja magával barátját a helyes úton, miközben egy egész nemzet lelkiismerete szólal meg benne. Ezen a téren Feke Pál nagyságrendekkel otthonosabban is mozog, mint az első felvonás vagány katonájaként. Csendesen megkapó pillanatokat teremt a háttérben, amint barátjáért aggódik vagy épp Kim Chris iránti szerelmével szembesül. Ám igazán nagy jelenete kétségkívül John szónoklata az amerikai katonák félvér gyermekeiért – egyszersmind a musical legnagyobb szabású dala – a Bui-Doi, amelyben Feke Pál hangja csodásan szóló férfikórussal kiegészülve zengi be a soproni éjszakát.

Chris másik fő támasza John mellett Ellen: a nő, aki férjül veszi az Amerikába hazatért katonát. Nem véletlen a megfogalmazás: kettejük kapcsolatában Ellen dominál. Ő az, aki az összeroppant Christ fokozatosan talpra állítva új életet, stabil hátteret teremt férjének. A szerepet játszó két színésznő más-más megközelítésből, de mindkét esetben helytállóan, remekül jeleníti ezt meg. Bordás Barbara a sokat tapasztalt asszony, aki az érett nő higgadtságával áll férje mellett, míg Vágó Bernadett a fiatal lány naivitását tükrözi, aki Kim megjelenésével nő fel a rá váró feladathoz, hogy meghozza a döntést, amit férje képtelen kimondani.

Kerényi Miklós Máté összesen alig több mint tíz percnyi jelenlétével is az előadás egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja Thuy szerepében. Az esküvőre berontó szakadt fiú sértett arroganciája épp csak előrevetíti a diktatúra éveiben rövid idő alatt magasra kapaszkodó vietkong katonatiszt kegyetlenségét, aki könyörületet csak annyiban ismer, hogy szemet hunyva Kim „árulása” fölött el akarja pusztítani ifjúkori szerelmének félvér gyermekét. Kimmel való konfrontációja a musical legfelkavaróbb jelenete.

Sajnos közel negyven év távlatából is jelentős aktualitással bír a Miss Saigon. A történelmi helyzet, a politikai motivációk átalakulnak, de a nemes és kevésbé nemes célokkal vívott háborúk arctalan tömegek életét romba döntő pusztítása, a kollektív lelkiismeret és egyéni felelősségvállalás kérdései ma is jelen vannak. A Miss Saigon szeptember 15-től a Budapesti Operettszínházban szolgál a maga zenés, táncos, sokszor mégis rendkívül életszerű módján erre emlékeztetőül.

Lavender

4
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)