"Árnyék száll ránk, vaksötét az éjjel"
Már csak két hét, és meglesz a diplomám! Szinte már a kezemben érzem!
A vizsgáim nagy része remekül sikerült, és még a kedvenc professzorom is azt mondta, ha megtartom ezt az őszinte lendületességet, a képességeim alapján válogathatok a jobbnál jobb munkák közt.
Már csak két hét, és meglesz a diplomám! Szinte már a kezemben érzem!
A vizsgáim nagy része remekül sikerült, és még a kedvenc professzorom is azt mondta, ha megtartom ezt az őszinte lendületességet, a képességeim alapján válogathatok a jobbnál jobb munkák közt. (Igaz, a professzor miután lesüketült a fél fülére és isiásza is van, már évek óta nem mozdult ki, de még így is messze a legtapasztaltabb ember, akit valaha láttam.) Hinni akarom, hogy így lesz! Nem lehet másként. Még nem igazán tudom, mit akarok, de valami kitörni vágyik belülről, és meg akarom mutatni az egész világnak, hogy mire vagyok képes! (Oké, jó lenne ha lassan letisztulna mi is ez a „valami”, de még van időm!)
A diplomaosztón nekem kell beszédet mondanom. A professzor azt mondta, legyen lelkesítő, optimista, jövőbenéző… és rövid. Még nem igazán tudom, miről szóljon. Bár tele vagyok ötletekkel! Jobb, ha neki is látok, csak előbb sétálok egyet…
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
|
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
|
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
|
28 |
29 |
30 |
31 |
|
|
|
"Árnyék száll ránk, vaksötét az éjjel"