Kritikai sarok

C'est la vie!

Igazi ritkaságot láthatunk a Miskolci Nemzeti Színházban október folyamán. A C’est la vie nevet viselő zenés mű méltánytalanul kevés figyelmet kapott eddigi pályafutása során. Bár nem egy mély értelmű, komoly témájú műről beszélünk, a tréfás francia sanzonok nagyszerű kikapcsolódást biztosítanak bárkinek, aki valami könnyedre vágyik.

A miskolci előadás is ezt nyújtja. Seres Ildikó rendezésében épp oly önfeledten kacagunk a két lecsúszott kis sanzonett botladozásain, amennyire szavak nélkül hagy minket múltjuk egy-egy részlete, vallomásaik. A játékszín intim környezetében (színpad egyszintben a nézőtérrel, az első sor pedig gyakorlatilag a díszlet része) pedig mégjobban tudnak hatni ez utóbbiak, ha a két színésznő csodálatos játéka nem lenne önmagában elég.

A bemutatón még voltak néhol apró, technikai nehézségek, és alig érezhetően ugyan, de a szöveg is megbotlott egy-két helyen. Ezt valószínűleg a szereposztás körüli kavarodás számlájára írhatjuk fel, viszont mindezek ellenére az előadás teljesen élvezhető marad, sőt! A szövegen kívüli gesztusok, tekintetek erejével a színésznők olyan mesterien adják át a két főhősnő érzéseit, hogy a nézőben kétely nem marad affelől, hogy amit a színpadon lát, az tényleg ott születik meg, és minden szava igaz. Az pedig már csak a hab a tortán, mikor Fatigueé és Dominique mellett saját magukat is felfedezhetik egy-egy helyzetben.

Az előadás másik erőssége a díszlet és a jelmezek. Kifejezetten szép ruhákban láthatjuk Szibrik Bernadettet és Seres Ildikót, amik többnyire a díszlet többi részével is harmóniában vannak. Annak ellenére, hogy a darab két énekesnője nem túl visszafogott, sikerült ezt a jó ízlés határain belül átadniuk. Nagyon szép látvány az egész előadás, a tervező tőlünk biztosan csillagos ötöst kapna rá!

Érdekesség, hogy a nyitás előtt várakozóknak az előtérben Piaf dalokat játszik a hangszóró, ahogyan a darabban a két sanzonett is tette, egészen az előadás estjéig. Ez a kis figyelmesség valamilyen szinten vicces, és mindenképp nagyon tetszetős volt.

Összességében tehát a C’est la vie aprócska, de különleges. A darab önmagában is imádnivaló, a rendezés és a színészi játék hihetetlenül hiteles, a látvány gyönyörű, és az énekhangok is a helyükön vannak. A nézők az előadás részének érzik majd magukat, joggal!

Kapcsolódó tartalmak

Jonathan Groff Londonban

admin

Miss Saigon (Sopron)

Schmidt Barbara

Feke Pál Vászoly szerepében

Utasi Nikolett

Jekyll és Hyde

oldadmin

Már megvannak a statiszták a bajai Miss Saigonra

Sándor Petra