JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR: SZERELEM ELSŐ HALLÁSRA

 

Ez a könyv nem csupán egy műfaj, de egy szerelem története is: saját, immár 32 éve tartó szerelmemé a musical iránt. Ezért is kezdődik ott, ahol számomra kezdődött: az első nagy találkozásnál...

 

Vannak sorsdöntő találkozások az életben. E rémületes közhely az én történetemben valamikor 1971 nyarán vált valósággá, amikor egy, a színészettel is kacérkodó snazonénekesnő nyugatról hazatérve azzal a kéréssel talált meg, hogy írjak neki magyar szöveget az akkor még csak lemezfelvételen létező rockopera slágerdalához. A dal az I Don't Know How to Love Him volt, a rockopera a Jézus Krisztus Szupersztár. A kért szöveg megszületett, az énekesnő - Gábor Ila - ezzel ki is lépett a történetből. A Szupersztár viszont velem maradt, köszönhetően annak, hogy a hölgy kedvcsinálóként felvette nekem az egész darabot.

 

Találkozásom a művel szerelem volt első hallásra. Attól kezdve éjjel-nappal ez a szalag forgott agyonstrapált Tesla magnómon. (...) Ott álltam 23 évesen egy váratlan és szédületes élménnyel, megigézve a csodától, amelyben valóban ott lüktetett, jajongott, dörömbölt a mi zenénk, a nemzedékeket, világokat egyesítő mágia: a rock! S hozzá, hogy a bibliai történet is másképp, egyházi sallangoktól megfosztva, a világgyermekek naiv hitével, a rock lázadóinak zabolátlan őszinteségével szólalhatott meg!

Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve azt kértem Vámoséktól, hogy néhány hét múlva szánjanak még rám és a munkámra egy-két órát, hátha meg tudom győzni őket arról, hogy tévednek. Volt egy mindenre lapható, sikerre éhes, tehetséges muzsikusokból álló zenekarom - a Korong. Az énekeseik mellé kerestem még néhány hasonló helyzetű és képességű szólisát. Dancsák Gyula és Miklóska Lajos, a két gitáros "lekapta", és rockzenekari felállásra formálva betanította a szalagon hallható eredeti hangszerelést. Kiosztottam a legfontosabb jelenetek szerepeit, próbáltunk, gyakoroltunk, aztán egy havas decemberi estén Békés Itala színésznő Trabantjába zsúfolódva kivittem újpesti próbatermünkbe a tanár urakat. Egy alig fél órás bemutató a Szupersztárból magyarul, ismeretlen magyar énekesek előadásában elég volt a nagybecsű vendégek teljes meggyőzéséhez. Mi több: az általam kitalált félig koncert, félig színházi adaptáció, a hangszereket és a mikrofonokat kellékként is használó színpadi játék annyira megtetszett nekik, hogy azt javasolták: vigyem színre így, ezzel a társulattal és ebben a formában az egész művet!

 

Kellett nekünk ennél több? Mohó szenvedéllyel vetettük magunkat a munkába, s lelkesedésünket tovább növelte, hogy a következő héten a népszerű művészeti hetilap, a Film Színház Muzsika hasábjain Keszi Imre - a tekintélyes zenei szakíró - a legnagyobb elragadtatással számolt be Webber művéről, leírva, hogy véleménye szerint a Jézus-témáról Bach és Händel óta senki nem írt még ilyen tehetséggel zenét. Cikkének utolsó mondata - "Mielőbb szeretnénk itt, Budapesten is magyarul, magyar előadókkal hallani ezt a csodálatos művet!" - olyan volt, mintha egyenesen nekünk szólna.

 

1972. január 18-án a Műszaki Egyetem E épületének színpadán megvalósult az álom: bemutattuk a Jézus Krisztus Szupersztárt. Egy jó barát, Orszáczky Jackie, a magyar rockzene legendás alakja mondott rövid bevezetőt, majd a nyitány zenéjére, mintha csak egy rockegyüttes próbájára érkeznének, sorra a színpadra léptek az előadás szereplői, akik közül négyen nehéz énekszólamuk mellett mint zenészek is végigjátszották a darabot. Miklóska Lajos volt Júdás, és ő játszott basszusgitáron. A Jézus szerepét játszó Csuha Lajos gitáron is közreműködött. A szólógitáros, Dancsák Gyula Kajafás szerepét játszotta. A dobos, Hönig Rezső apostolként, római katonaként, koldusként és kereskedőként is megszólalt. Mária Magdolna az alig tizennyolc éves énekeslány, Bódy Magdi volt. Pilátus szerepét egy operaénekesnek készülő orvostanhallgató, Póka Balázs alakította. Heródes király és Péter apostol szerepében Harmath Albert lépett fel.

 

Sikerünk félelmetes volt, semmihez sem hasonlítható. A közönség még egy órával az előadás után is a helyén maradt, és tapsolt. Ám a csoda nem tartott sokáig. Négy hónap és talán tíz hasonló fogadtatású előadás után a rádió portásain fennakadva, szinte véletlenül kellett megtudnunk, hogy a produkció és annak minden szereplője tilalmi listára került, sehol sem léphetünk közönség elé. (...) "Egyenesen Moszkvából jött a darabot és vele együtt az együttest is letiltó döntés" - világosított fel végül a "Fehér Ház"-ban egy szigorú arcú pártfunkcionárius, aki hogy stílust és rangot adjon a dolognak, átvitt a Kádár-korszak kultúrpolitikáját emblematikus alakként megtestesítő Aczél György szobájába. "Nincs igaza Keszinek... - mondta már kézfogás közben Aczél - Meghallgattam a lemezt, gyöngécske muzsika ez. Ami pedig magukat illeti, ez egy ezeréves keresztény ország, itt Jézus Krisztus nevét még sokan tűzhetik a zászlójukra, ezért ezt a darabot többé nem játszhatják. A letiltást egyébként visszavontuk, minden más munkájukhoz sok sikert kívánok..."

 

Két csodálatos ember, Somhegyi György színész és felesége, Vera jóvoltából tizenként felejthetetlen "szamizdat" előadást játszottunk még ez után is a Szupersztárból - présházakban, nyaralókban, eldugott próbatermekben. A néha csak szobányi méretű nézőtereken úgy telepedtek a padlóra a Kossuth-díjasok, Ruttkai Évától Mensáros Lászlóig, Psota Iréntől Gábor Miklósig, mintha vlamailyen nagyon alternatív előadás nagyon alternatív nézői volnának.

 

(...) Egy-két év és néhány sikerültebb munka után az először csak a Jézus Krisztus Szupersztárra összpontosuló érzelmeim is a műfaj egészére átsugárzó szerelemmé változtak. (...) Az első fellángolásom a darab iránt persze nem múlt el, sőt valamiféle beteljesülésig is eljutottunk 1985-ben, amikor a Rock Színházzal a Szegedi Szabadtéri Játékok hatezres arénájában hivatalosan is bemutathattuk Webber akkor már klasszikusnak számító művét.