VLM Header Érinthetetlenek Viva la Musical! - Fedezd fel!
Hirdetés

KARÁCSONY DOLHAI ATTILÁVAL A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZBAN

Idén karácsonykor a tavalyihoz hasonló módon koncerttel örvendeztette meg rajongóit Dolhai Attila. A dupla koncert december 25-én az Operettszínház színpadán került megrendezésre.

A műsorban közreműködött Vágó Bernadett, a Budapesti Operettszínház Zenekara Szabó Mónika karmester vezényletével, valamint a Gipsyland együttes.
A több mint két órás koncert során hallhattunk operett- és musicalslágereket többek között a Bajadérból, a Marica grófnőből, a Rudolfból és a Miss Saigonból, valamint ízelítőt kaptunk a színész legújabb saját szerzeményeiből. A koncert végén felcsendültek kedvenc popdalai és karácsonyi dalai is.

A Broadway fesztiválon nagy sikert aratott a művész Gipsylanddel közös produkciója. Az ott elhangzott dalok mellett (melyek cédén is megjelentek) a zenekar nagybőgőse, Radics József két új dalát is eljátszották.

A koncerttel együtt egy nyereményjátékot is hirdettek: két szerencsés néző a feledhetetlen élmény mellett Mózes Katinka egy-egy angyalt ábrázoló papírmetszetét vihette haza.

A karácsonyi díszlet, a színész közvetlensége, a közös éneklések által kialakított családias hangulat garantálta a felhőtlen szórakozást. Sokan gondolhatják, karácsonykor szinte lehetetlen telt házas koncertet adni, ám erre rácáfolt Dolhai Attila december 25-én. Reméljük, a nagy sikerre való tekintettel a karácsonyi Dolhai koncert hagyománnyá válik az Operettszínházban.

Kapcsolódó tartalmak