VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

VIRÁGOT ALGERNONNAK - ÖTVEN ELŐADÁS TÁVLATÁBÓL

Április 4-én jubilált a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában tavaly novemberben bemutatott Virágot Algernonnak kamaramusical. 

Daniel Keyes azonos című regényét a musicalt is jegyző David Rogers alkalmazta 1969-ben színpadra először, majd kilenc évvel később Charles Strouse-szal karöltve megalkották a Virágot Algernonnak zenés színpadi változatát is. Míg az 1979-es West End, illetve az 1981-es Broadway előadások sikere elmaradt a könyvétől és a filmadaptációktól, a Raktárszínházban kamaramusicalként bemutatott produkció a bemutató óta teltházzal fut.

A rendező, Somogyi Szilárd szerint ennek egyik oka a személyes érintettség. „A Virágot Algernonnak nagyon emberi előadás lett, és úgy vélem, a közönség erre reagál. A darab olyan sorsokról szól, amikkel nap, mint nap találkozunk közvetve vagy közvetlenül. Sok család van ma Magyarországon, ahol a rokonságban, ismeretségi körben van fogyatékkal élő ember. Az előadás talán legfontosabb üzenete, hogy ők épp olyan egyenértékű emberek, mint mi, akik arra vágynak, hogy ugyanúgy bánjanak velük, mint egészséges embertársaikkal.” 

A hasonló musicaldrámák, ha nem is teljesen szokatlanok a Nagymező utcai teátrumban, mindenféleképp egyfajta kuriózumnak számítanak a színház repertoárjában. Földes Tamás ennek ellenére már a próbafolyamat alatt remélte, hogy az előadás meg fogja találni a közönségét. „Örülök, hogy ezt a darabot választotta a színház, hiszen sok kollégámhoz hasonlóan nekem is az egyik kedvenc kamaszkori olvasmányom és filmem volt. Szeretném, ha minél több ilyen előadásunk lenne, mert úgy gondolom, hogy a musical műfaja nem csak a látványos, szórakoztató, nagyszabású produkciókról szól, de rendkívül alkalmas arra is, hogy elmélyüljünk egy-egy témában, gondolatban, érzésben. A Virágot Algernonnak erre kiváló példa.”

A Dr. Strauss-t alakító Szabó P. Szilveszter szereti az előadás alatt és végén kialakuló beszédes csendeket, szerinte ezek a legjobb fokmérői, hogy a nézők bőre alá milyen mélyen férkőzik be egy adott este a történet mondanivalója. „Bár van egy dalom a darabban, Strauss alapvetően prózai szerep, aminek örülök. Folyamatosan csiszolunk egyébként az előadáson, és az a véleményem, hogy ötven eléggé különböző Virágot Algernonnak ment le eddig. 

Mindig megbeszéljük, hogy hol vannak a hangsúlyok az adott napon. Nagyon sok múlik Mátén, mennyire életunt, mennyire megy bele a dolgokba érzelmileg, vagy mennyire gyűlöli az egész világot – beleértve azt a világot is, amit addig ő képviselt - amikor okos lesz. Charlie tragédiája, hogy hiába növekszik az IQ-ja átlag felettire, mindig egyfajta a köztes állapotban marad, nem lesz soha „normális”, mert az emberek mindig viszonyítják őt valamihez.”

Kerényi Miklós Máténak – nem meglepő módon – szívügye az előadás. „Végtelenül kötődök a darabhoz. Ez a kedvenc előadásom, mert olyan érzelmi, gondolati, mentális, hangi, fizikai utat tudok bejárni, amit semelyik másik szerepemben. Ez nagyon feltölt, de hozzátartozik az is, hogy miután Charlie Gordont játszom, mindig eltelik kis idő, amíg visszatalálok önmagamhoz.” – meséli a színész, aki a próbafolyamat alatt úgy érezte, érdekes küzdelemnek néznek elébe. „Csodálatos a könyv és két érdekes filmadaptáció is készült belőle, így engem az foglalkoztatott leginkább, hogy fog a történet zenével működni. Vajon kiüti-e a zene a prózát, vagy egységgé válnak? Az ötven előadás távlatában már bátram ki merem jelenteni, hogy szép egységben működik a kettő.”

Szendy Szilvi elmondása szerint az operettekben is szereti, ha mélyebbre nyúlhat, de a szubrett szerepkörben nem igazán adódik ilyen alkalom. Éppen ezért vonzotta a lehetőség, hogy A kaukázusi krétakör után ismét megmutathatja drámai vénáját, de tartott tőle, hogy hiányozni fog számára a próbaidőszak, hiszen ő később állt be az előadásba. „Máté nem csak régi kollégám, de jó barátom is, így figyelemmel kísértem, min ment keresztül a próbafolyamat alatt. Láttam, hogy ez lelkileg mennyire megterhelő darab, és nézőként engem is rendkívül megrendített az előadás. Éppen ezért, amikor felkértek Alice szerepére, vonzott a kihívás, de volt bennem egy kis félsz is, hiszen a lelkemnek egy olyan bugyrát kell megmutatnom, amit nem sűrűn teszek meg a színpadon.”

A színésznő sokat hagyatkozik az ösztöneire az előadásban, és nem titkolja, hogy nem kevés párhuzamot érez saját személye és Alice karaktere között.„Nekem a darabból a legfontosabb momentum az elfogadás. Amúgy is nagyon sokat foglalkozok érzékenyítéssel, sorsfordító szeretnék lenni, elsősorban az autizmus spektrum zavar terén. Alapvetően sokkal érzékenyebbnek kell lennünk egymás irányában, a rászorulók felé pedig különösen. Ezek mind olyan dolgok, amik maximálisan megvannak bennem, de más az, amikor ezt egy színdarabon keresztül kell megmutatnom. Amikor ebben a darabban játszom, általában nehéz megállapítanom, meddig tart Alice és honnan kezdődik Szendy Szilvi. A darab vége különösen nehéz számomra; sokszor érzem úgy, hogy a karakterem kisétál a színpadról, de a saját lelkem bennmarad.”

Bár az elmúlt ötven előadás más és más színeket hozott, egy dolog állandó az alkotók szerint: a Charlie utolsó szavait követő hosszú csend, miközben a színpadon kihunynak a fények. A rendező szerint ez a legjobb visszajelzés, amit csak a darab kaphat. „Azt szeretem igazán, amikor hosszú a csönd az előadás végén, és nem tör egyből ki a taps. Amikor megvan ez a szünet, akkor tudom, hogy létrejött a katarzis, a nézők elgondolkodtak a látottakon, megérintette őket az előadás és talán hazaviszik annak a csíráját a szívükben, hogy máshogy próbáljanak viszonyulni embertársaikhoz.”

 

Buchmann-Horváth Emese