Galéria

Háry János a szegedi Dóm téren

Augusztus elsején és másodikán mutatták be Kodály Zoltán Háry János című operáját a szegedi szabadtérin Béres Attila rendezésében. Az ifjú Háry szerepében Homonnay Zsoltot láthatta a közönség, az öreg Háryt pedig Király Levente, a Nemzet Színésze keltette életre. Mátkáját, Örzsét Bordás Barbara énekelte gyönyörűen. Az előadás sztárvendégeként lépett fel Gerard Depardieu, francia származású orosz színművész, aki Napoleon bőrébe bújt. A másik uralkodót, Ferenc, osztrák császárt Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze játszotta. A kisebb szerepekben Bucsi Annamáriát, Kalocsai Zsuzsát, Vasvári Csabát, Szabó Győzőt, Gálvölgyi Jánost és Bede-Fazekas Csabát láthatta a közönség. A pazar jelmezeket Tihanyi Ildi tervezte, az ötletes kártyavár és metródíszletet Cziegler Balázs álmodta meg. A zenekart Silló István vezényelte, az operát teljesen maivá tevő, pergő koreográfia pedig Juronics Tamás, Kossuth-díjas táncművész nevét dicséri.

Sajnos a rész- és összpróbákon még nem lépett színpadra Gerard Depardieu, a főpróba pedig nem volt sajtónyilvános a szélesebb közönség számára, így a híres színművészt nem tudtuk megörökíteni. A lentebbi fotókat azonban ajánljuk olvasóink figyelmébe. A fotókat készítette: Rechtenwald Kristóf

Kapcsolódó tartalmak

Győri Nemzeti Színház, Győri Balett: bemutatók a jövő évadban

jambor.dorottya

Jön a SingSingSing 3 Musical Show

József Kriszti

Manitu bocskora – Berlin

Nagy Péter

Evita – Győr

Nagy Péter

Rebecca workshop Londonban

admin