VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

ELHUNYT SZÉKHELYI JÓZSEF

71 éves korában elhunyt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező - tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.

Székhelyi Józsefet súlyos betegség után érte a halál szerdán. A Madách Színház és Szeged önkormányzata saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal egyeztetve intézkednek.


Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten. Pályafutása alatt játszott a kecskeméti Katona József Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Arizona Színházban és a Soproni Petőfi Színházban. 2003 és 2008 között főigazgatóként irányította a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

A Madách Színház közleményében felidézte, hogy a Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Tisztikeresztjével kitüntetett színművész 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kecskeméti Katona József Színházba szerződött. 1983-ban lett a Madách Színház tagja, ahol haláláig igen sok sikeres szerepet játszott. Többek között Shakespeare Tévedések vígjátékában, a Szeget szeggelben, Drizic Dundo Maroje című művében vagy Brecht Koldusoperájában láthatta őt a közönség. Székhelyi József keltette életre a gyermekek kedvencét, Vuk nagybátyját, Karakot is. "Székhelyi József hosszú, súlyos betegsége alatt sem hagyta magára közönségét, még idén júliusban is játszott a Szerelmes Shakespeare című produkcióban" - olvasható a Madách Színház közleményében.

"Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata és a Szegedi Nemzeti Színház mély megdöbbenéssel értesült Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Szeged város Pro Urbe-díjas művésze haláláról" - közölte a helyhatóság az MTI-vel. 

 

Forrás: MTI
Fotó: madachszinhaz.hu