600. OPERAHÁZ FANTOMJA VILLÁMINTERJÚK

Nagyon nagyra becsüljük a közönséget, és mindent megteszünk azért, hogy az élményeik maradéktalanok legyenek.  Emellett van egy fantasztikus társulatunk, művészeink a szerepeket hármazva, négyezve játsszák és szinte egyforma színvonalat nyújtanak. Minden a közönségért van, és ők viszonozzák ezt a szeretetet.

Az Operaház Fantomja 500. és 600. előadása is meglepetést tartogatott. Várható, hogy a 700. előadáson is kap majd különleges csemegét az egybegyűlt nézősereg?

Kialakulóban van egy tradíció, mely alapján minden jubileumra készülünk valamilyen meglepetéssel. (Ilyen volt a közelmúltban a József és a színes szélesvásznú álomkabát 100. s a Macskák 1300. előadása is - a szerk.) Azt kell mondanom, hogy innentől kezdve a hagyomány kötelez, tehát a 700. és 800. előadáson is kapnak majd külölegességet a nézők.
 
Az Operaház Fantomjának folytatását, a Love Never Dies-t márciusban mutatják be. Mit gondol, a magyar közönség is láthatja majd a darabot a Madách Színház színpadán?

Én annyit ígérek, hogy elmegyek és megnézem. De mindent el fogok követni, hogy a magyar közönség is láthassa a művet.

Mivel több szereposztásban fut a darab, ezért hozzászoktál már a különböző partnerekhez. Az azonban nem túl gyakori, hogy magából a Fantomból egyszerre három legyen a színpadon. Milyen érzés volt Sasvári Sándor és Posta Victor kollégáiddal közösen szerepelni?
 
Nagyon izgultam, ugyanis egy olyan szituációban kellett énekelni, ami tényleg nem túl gyakori. Három éve, a darab 500-ik előadásán élhettünk meg hasonlót élményt. Most is iszonyatosan kellett koncentrálnom, hogy melyik az én sorom, mikor jövök én, mikor indulok el, mikor kell megállnom. Volt az emberben egyfajta megfelelési kényszer, egyrészt saját magának, hogy ne rontsa el, másrészt a közönségnek, a szakmának és természetesen Szirtes tanár úrnak.
 
A Fantomok egymás között hogyan élték meg ezt a helyzetet? Mennyire éreztétek magatokat konkurensnek az adott pillanatban?
 
Úgy gondolom, hogy az egészet megette a fene, ha az ember nem akar versenyezni. Egy ilyen helyzetben összemérik az embert a társaival, természetes, hogy jó akar lenni. A nézőknek egy tökéletes helyzet ez az összehasonlításra, hiszen nem egymás utáni előadásokban, vagy akár egy év különbséggel láthatnak több szereposztást, hanem két percen belül. Nagy kihívás ennek megfelelni, de ha nem így lenne, ha nem szeretnénk a legjobbak lenni, akkor úgy gondolom, nem is lenne érdemes felmenni a színpadra.