„Rebecca, nincs élet nélküled,
hiányzol égetően most hogy áll a bál,
a vendégség csak téged vár!
Rebecca, ébredj Rebecca!
Hagyd az éjszakát, hisz vár rád Manderley.”

Az az igazság, hogy több is van. Az egyik legkedvesebb emlékem, amit meg is könnyeztem, az a Réka szerepéről való döntőben az a „népi egyveleg” volt, amit a lányok énekeltek. Hihetetlen hatással volt rám; de azt gondolom, a műsor végig tele volt gyönyörű pillanatokkal.
A legnehezebb percet inkább a legfurcsábbként jellemezném: egészen különleges érzés volt, amikor megkaphattam Torda szerepét. Ilyenkor az ember érzi a súlyt, ami rá nehezedik, de közben persze hatalmas öröm tölti el.
Milyen a kapcsolatotok A Társulat többi tagjával?
Nagyon baráti a kapcsolat, szeretjük egymást, sokat járunk össze, és a szabadidőnk nagy részét is együtt töltjük. A műsor valóban egy nagy csapattá, egy nagy családdá kovácsolt minket, éppen ezért a hatalmas megtiszteltetés mellett az új barátaim miatt is nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek az egésznek.
Hogyan kerültél közel a musical műfajához, és melyek a kedvenc musicaleid?
7 éves koromban volt az első meghatározó musicalélményem a Képzelt riport egy előadásán. De azt mondhatom, nálam nagyon sokáig a zenekarozás volt az előtérben, minden percemet az töltötte ki. A musicalt mint műfajt elég sokáig nem próbáltam ki; az utóbbi években kezdtem csak el járni meghallgatásokra, és egyre jobban átéreztem, egyre jobban megszerettem.
A kedvenc musicaleim – éppen azért, mert a műfajjal való ismeretségem elég új keletű – a most futó darabok közül kerülnek ki; nagy kedvencem a Mozart! és a Jekyll és Hyde. Természetesen most az István tölti ki a napjaimat, ami nagyon közel áll a szívemhez.
A kép forrása: www.rockerek.hu
Vincze Dániel
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
|
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
|
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
|
28 |
29 |
30 |
31 |
|
|
|
„Rebecca, nincs élet nélküled,
hiányzol égetően most hogy áll a bál,
a vendégség csak téged vár!
Rebecca, ébredj Rebecca!
Hagyd az éjszakát, hisz vár rád Manderley.”