Hírek, beszámolók

115-ik évadára készül a kecskeméti Katona József Színház

A kecskeméti teátrum 2010/2011-es évada előre láthatólag kedvez a zenés színház rajongóinak. Mint arról már korábban beszámoltunk, nagy erőkkel folynak a Nyomorultak című musical próbái, melyet szeptember 24-én mutat be a színház többek között Egyházi Géza, Feke Pál, Simon Boglárka, Miller Zoltán, Tóth Attila, Mahó Andrea és Koós Réka főszereplésével, valamint Korcsmáros György rendezésében. A Nyomorultak mellett – mely az idei évad legnagyobb szabású bemutatója lesz a kecskeméti színházban – több zenés darabot is láthatnak majd a nézők. Például a Popeye című produkciót a budapesti Thália Színházzal közösen, mely a nyári fesztiválok idejére az Újszegedi Szabadtéri Színpadra is kiköltözik majd. Utóbbi azért meglepetés, mert szóba került a korábbiakban, hogy a Nyomorultakat láthatják majd a nézők jövőre Szegeden, a műsortervezetbe azonban a Popeye került be a kecskeméti színház részéről, a Nyomorultakról nincs szó.
 
Az operett rajongóinak kedvez az „Operett szeletek” című sorozat, melynek alapját az az operett pályázat adja, amelyet még az előző évben írt ki a színház vezetése. A nézők abból kaphatnak majd ízelítőt, hogyan is készül egy operett, milyen fázisai vannak egy ilyen darab megírásának és színpadra állításának.

Ezeken kívül a Karinthy Színházzal együtt az Eszter hagyatéka és a Csodás vagy, Júlia című előadást játsszák majd Kecskeméten, valamint a Szívemen bomba van című darab is bekerült az évad műsortervébe.

Forrás: www.kecskemetikatona.hu

 

Kapcsolódó tartalmak

Bemutatták A Muzsika Hangját

admin

C'est la vie – interjú Szibrik Bernadettel

orosz.petra

Villáminterjúk az Elfújta a szél szereplőivel

Buchmann-Horváth Emese

MADÁCH FORTISSIMO klub: új beállók a József és a színes szélesvásznú álomkabátban

Czitrovszky Balázs

Ádám Ottó emléktáblát avatott a Főváros

Buchmann-Horváth Emese