Hírek, beszámolók

Kiválasztották a Veled, Uram! rockopera gyerekszereplőit

A Veled, Uram! című Szörényi-Bródy rockopera felújított verziója március 30-án és 31-én debütál majd a Thália Színház színpadán. A produkció előkészítése már a próbafolyamatnál tart, nemrég az első olvasópróba is lezajlott, január végén pedig a gyerekszereplők kiválasztására került sor. A Budapesti Operettszínház cikkében a rendező, Somogyi Szilárd és Feke Pál – aki Vászolyt alakítja az előadásban – mesélnek a jelentkezők felkészültségéről, a kiválasztás folyamatáról és a végső “győztesekről”.

“Különleges érzés volt, mivel 2005-ben, az Árpád népe című produkcióban a felnőtt Leventét játszottam, most pedig az édesapját fogom alakítani. Egyébként is szeretem a gyerekeket, úgyhogy örömmel vettem részt a meghallgatáson, Somogyi Szilárd meghívására. Azt láttam a fiatalokon, hogy egytől egyig szerettek volna bekerülni az előadásba. Hiszek benne, hogy nagyon jó produkciót láthatnak majd a nézők. Nagy kihívás, hogy az István, a király folytatását most igazi színházi körülmények között, élőzenekarral mutathatjuk be. Szerintem a Veled, Uram! új verziója jó lehetőséget ad, hogy a fiatalokkal megismertessük ezt a korszakot” – mondja Feke Pál.

Az 50 jelentkezőből végül 8 fiút választott ki Somogyi Szilárd és Bori Tamás játékmester, akik váltott szereposztásban játsszák majd Andrást, Bélát és Leventét. A kiválasztott fiúk pedig Monoki Marcell, Monoki Milán, Torvund Alexander, Venczli Alex, Csősz Bálint, Bárány Richárd, Kovács Attila és Szente Szabolcs.

 

 

Forrás: operettszinhaz.hu, fekepal.hu

Kapcsolódó tartalmak

Pannon Várszínház: 12 ezerrel nőtt a nézőszám a most záruló évadban

Volf Anna

Mamma Mia! játék

admin

Szerelmi thriller a soproni MKB Musical Arénában!

Krista Adrienn

Speciális Tony-díjat kap két New York-i rendőr

admin

Tarol a Jégvarázs az amerikai mozikban

Volf Anna