Kitekintő

Klasszikus operett modern köntösben – Luxemburg grófja az Operettszínház színpadán

2017. november 4-én mutatta be a Budapesti Operettszínház a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal együttműködve a Luxemburg grófja című operettet Somogyi Szilárd rendezésben.

Lehár Ferenc Luxemburg grófja című műve mindig nagy népszerűségnek örvendett, ismert és közkedvelt dalokkal és rengeteg poént rejtő szöveggel, amely Lőrinczy Attila friss átiratában a mai néző számára is valóban szórakoztató.
A történet az operettek világában nem meglepő fordulatokkal él. Adott egy ünnepelt, de alacsony sorból származó primadonna, aki a jólét reményében hozzá akar menni egy gazdag férfihoz, vagyis inkább legfőbb bizalmasa, az egykoron hasonlóan tündöklő, de mára kiöregedett színésznő  akarja, hogy hozzámenjen (ahogy többször is elhangzik, hozzámenjenek…). Adott egy távoli ország gazdag, de idős és kissé együgyű uralkodója, aki úgy emlékszik, hogy szerelmes belé és el akarja venni, de rangon alul nem nősülhet. És adott egy szegény, léhűtő fiatalember, aki nemesi címet örököl – ő lesz Luxemburg grófja. Pénzért hajlandó látatlanul is elvenni a lányt, hogy később elváljon tőle, így az már grófnéként hozzámehessen az öreghez. Azonban természetesen minden megtörténik, aminek nem szabadna, találkoznak, akiknek nem kellene, felbukkan, akit nem vártak.
 A szereposztás garancia a sikerre. Látszólag minden a szokásos recept szerint megy, az Operettszínház összeszokott párosai, jól bevált kvartettje jelenik meg: Fischl Mónika a fenséges díva, Dolhai Attila a léha, nőcsábász bonviván, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté az évtizede együtt komédiázó szubrett-táncos komikus páros. Mindenki hozza is a tőle várható magas színvonalat, sőt, ebben a darabban mintha egy árnyalattal még jobbak  lennének mindannyian. A figurákat a túlzó helyzetekben is élettel töltik meg, azokat ordító gyengeségeik, hibáik ellenére is szeretettelien ábrázolják. Az emberi gyarlóságok kendőzetlen, néha irreálisan eltúlzott megjelenítése teszi szerethetővé őket.
Ebbe a jól bejáratott és önmagában is remekül működő csapatba robban be Kálloy Molnár Péter, aki kimagaslót alkot. Őrült energiákkal komédiázik, operettet énekel, rappel, ugrabugrál, rohangál vagy éppen csúszik-mászik a színpadon. Az általa megjelenített Sir Basil ostoba, szenilis, könnyen befolyásolható vénember, aki nagyszerű alakításának köszönhetően mégis a közönség kedvence lesz.
Hű alattvalói, Oláh Tibor és Pálfalvy Attila, Kálid Artúrral kiegészülve a nézők megnevettetésében is méltó segítői.
Mindenképpen ki kell még emelni Frankó Tündét, aki a titkárnő-társalkodónő szerepbe öregedett színésznő megformálásával az egyik legjobb alakítást nyújtja. Figurája számító, mindenkit kihasználó, ugyanakkor érzelmes is tud lenni. Eljárt felette az idő és a saját szerencséjét nem csinálta meg, ám még most is hódít, és folyamatosan kézben tartja a szálakat. Végig megkapóan őszinte, hiteles.
Somogyi Szilárd rendezésében a mű különleges elegye a hagyományos operettnek és egy ízig-vérig modern előadásnak. A legnagyobb operett slágerek megdöbbentő környezetben, 21. századi, a musicalek világát idéző világban hangzanak el, Túri Erzsébet ötletes díszlete és Cselényi Nóra csodás jelmezei között. Ugyanakkor az extravagáns, merész ruhadarabok, bőrkabát, miniszoknya, klasszikus jegyeket is magukon hordoznak. Zseniális megoldás például a hátulról egy tisztességes női szoknyának tűnő, elöl azonban nyitott ruhadarab, amely alól csak egy rövid sorttal fedett neccharisnyás láb kandikál ki, ezt a kettősséget szimbolizálva. Mindezt jól alátámasztja Barta Viktória különleges koreográfiája, ahol az eredeti táncok meglepő, mai mozgáselemekkel keverednek.
Ezeknek köszönhetően a Budapesti Operettszínház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház kooperációjában színpadra állított új előadás, a Luxemburg grófja a klasszikus operett hívei mellett a modernebb előadásra éhes közönség igényeit is kiszolgálja. Rengeteg humorral, örökzöld dallamokkal és lebilincselő színészi játékkal néhány óra önfeledt szórakozást ígér minden nézőnek.
Polauf Eszter

Kapcsolódó tartalmak

Rómeó és Júlia márciusban Sopronban

Sándor Petra

Billie Joe Armstrong az American Idiot filmváltozatában

Volf Anna

Különleges sajtótájékoztatón mutatták be a készülő Miss Saigont

Utasi Nikolett

Megvan a teljes musicales évadterv a Madách Színházban

Volf Anna

Megkezdődtek a Valahol Európában próbái a Magyar Színházban

Buchmann-Horváth Emese
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
modal close image
modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KOVÁCS RÓBERT lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese CSERNUS ANIKÓ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ÁDÁM GYÖNGYVÉR lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese MÓROTZ DÉNESNÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese NAGY EMŐKE ENIKŐ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese GYŐZŐ MÁTÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese LUKÁCS KATALIN lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese TÓSOKY ANDRÁSNÉ ÉS HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FRANK MÁRIA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FLAISZ JÁNOS lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertesei KŐSZEGI CSONGOR, ZSIGMONDNÉ VIND ÉVA és VARGÁNÉ HEGYI MÓNIKA lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese VARGA ÉVA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ERMÉNYI GÁBOR és REITTER BENEDEK lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KARÁCSONY ZSUZSANNA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

modal header

Xmas is coming!

We wanna celebrate with you that xmas is almost here and so we are offering you this special gift. Go and download it!

default