Hírek, beszámolók

Légy jó mindhalálig Egerben

Újra gyerekek veszik birtokba a színpadot.

Pénteken mutatták be az egri Gárdonyi Géza Színházban a Légy jó mindhalálig című musicalt, Seregi Zoltán rendezésében.

Móricz örökérvényű regényéből 1991-ben Miklós Tibor és Kocsák Tibor nagysikerű musicalt írt a debreceni Csokonai Színház felkérésére. Misi történetének zenés változata azóta meghódította nemcsak a hazai és a határon túli magyar színházak közönségét, de eljutott Finnországba, Japánba és az Egyesült Államokba is.
“Az azóta is töretlen sikernek örvendő darab bemutatója igazi közös, családi élményt ígér fiatalabb és idősebb nézőknek egyaránt, továbbá mindazok számára, akik a regény elvitathatatlan, örökérvényű mondanivalója mellett, – a jóság, a becsület és az ebben való feltétlen hit – a kitűnő kortárs magyar musicalszerzők, mára már klasszikusnak számító remekművét is hallani szeretnék.” – mondja Seregi Zoltán rendező.

Szereposztás:

Nyilas Misi: Godó János, Gulyás Buda
Felnőtt Nyilas Misi, (filmen): Lisztóczki Péter
Igazgató: Kelemen Csaba
Valkay tanár úr: Reiter Zoltán
Gyéres tanár úr: Tunyogi Péter
Sarkadi tanár úr: Balogh András
Báthory tanár úr: Rácz János
István bácsi, pedellus: Fehér István
Nagy úr: Káli Gergely
Doroghyné: Saárossy Kinga
Viola kisasszony: Dér Gabi
Bella kisasszony: Virga Tímea
Török néni: Dimanopulu Afrodité
Török bácsi: Várhelyi Dénes
Török János: Csengeri Attila
Török Ilonka kisasszony: Nagy Barbara
Pósalaky úr: Vókó János
Gazdasszony: Nagy Adrienn
Rendőr: Radvánszki Szabolcs
Doroghy Sanyika: Molnár Dániel, László Bence
Orczy: Prokaj Máté, Bisztriczki Áron
Gimesi: László Bence, Varga Levente
Böszörményi: Csák Ádám, Koncsos Levente
Csicsó: Kovács Dániel, Bisztriczki Áron
Tannenbaum: Koncsos Levente, Kovács Dániel
Osztálytárs: Bisztriczki Sára, Gáspár Dániel, Koncsos Emese, László Diána, Magyar Jázmin Őzike, Radovics Péter, Szabó Anna, Tóth Fanni
 

Kapcsolódó tartalmak

„Oh, my love, my darling!" – Így született a Ghost

Vincze Dániel

Dalban mesélik el a festő életét

Sándor Petra

Zenés epizód a 'How I Met Your Mother'-ben

admin

Sondheim – 2012. szeptember

Volf Anna

Trója: új magyar musical 2010 nyarán

admin