Kritikai sarok

Mária

Musical? Rockopera? Oratórium? Misztériumjáték? Nehéz meghatározni a Mária műfaját, mindenesetre Szarka Tamás, a Ghymes együttes énekes-zeneszerzője rendhagyó vállalkozásba kezdett, mikor belefogott első színpadi művének megírásába. A népzene világából ismert szerzőt régóta foglalkoztatja az erdélyi katolikus hívek körében népszerű Babba Mária-kultusz (A napba öltözött asszony kultusza), a Szálláskereső Mária iránti tisztelet. Ez a sajátosan magyar, krisztianizált pogány hiedelem köszön vissza Szarka Tamás művében, amely amúgy is kilép az egyetemes biblikus keretből, mind térben, mind időben. A Babba Mária kultusz előzményeként találjuk meg az ősi magyar hiedelemvilágban Emese alakját, Álmos fejedelem édesanyját, akinek neve „tápláló, szoptató anyát” jelent, s akiről Anonymus Gestájából tudjuk, álmában neki a turul megjövendölte: „méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak…” „Ő az erős, a termékeny nő eszménye, aki már várandóssága ideje alatt mosolygó lélekkel simogatja méhében fejlődő magzatát, aki a világra jövő csecsemőt emlője tejével eteti, táplálja, hogy a csecsből forrásozó tej íze az első valóságosan élvezhető édességgel töltse el a kisbabát. Ilyen termékenység-istennő volt Babba Mária, a Boldogasszony is. Szent István királyunk e termékenység-istennő krisztianizált alakjának ajánlotta országa koronáját. Szent királyunk idejében a meddőség, a magtalanság olyan betegség volt, amit isteni büntetésnek fogott fel a kortárs közvélemény. A politikai vezetők pedig mindannyian jól tudták, hogy anyaország nélkül minden nemzet veszendő. Anyák nélkül nem születnek gyermekek, a jelen reménytelenné sivárul, a jövő pusztulást hoz.”(Téglássy Imre, Új Ember magazin, 2005. október, II. évfolyam 10. szám)

A fenti sorokat fogalmazza meg első musicaljében Szarka Tamás is, aki az anyaság misztériumát, teremtő erejét állítja elénk szembeállítva a hedonista világ minden önzésével, önpusztító életmódjával, élettagadó eszméivel. A musical nem egy teljes Mária-életutat tár elénk, nem jut el a Stabat Materig – bár egy csodálatosan megható mondat erejéig van rá utalás –, s a mennybe menetelig, „csupán” a fogantatástól, az angyali üdvözlettől a vajúdáson át a Megváltó világra jöttéig terjedő időszakot öleli fel. Az anyasággal, annak súlyával kezdetben kétkedve szembenéző, majd az angyali sugallatra és az erzsébeti támogató tanácsra hallgatva magzatát védelmező, az új életre mégis igent mondó ifjú, törékeny nővel találkozhatunk a színpadon. Szarka Tamás ezen a ponton érinti korunk egyik legkényesebb kérdését, az abortusz témáját, hisz ezzel a kétellyel megannyi fiatal lány, érett nő találkozik nap, mint nap a mai Magyarországon. S Szarka egyértelmű választ is ad ezekre a kérdésekre. Erzsébet az új élet vállalására buzdítja Máriát és a körébe gyűlt leányokat. A darab vége felé járva, a túlvilágról visszatérő gyermekek vérvörös ködben jelennek meg fájdalmas, bűnbánó anyjuk előtt, egy-egy szál virágot átadva nekik. A gyermekek éneke a tavaly karácsonyi debreceni bemutató előtt pár héttel korábban született csak meg. Kétségtelenül a darab tán legmeghatóbb jelenete. De Szarka utal nemcsak az abortuszra, hanem a jelenkor Heródeseinek szörnyű, életellenes gaztetteire is, ahol az anyák is csak áldozatok, ahol nem saját döntésük folytán veszítik el gyermekeiket. A közönségtalálkozón szóba kerültek a délszláv háború rémtettei, ellenséges katonák véres akciói, terhes anyák kegyetlen meghurcoltatásai, gyermekeik kivágása az anyai testből, vagy az orosz pusztaságban talált, hordókba rejtett emberi magzatok százai. Nekik, a XX-XXI. század „aprószentjeinek” szeretett volna mementót állítani a szerző, aki első musicaljének színre vitelében társra talált a debreceni Csokonai Színház igazgatójában, Vidnyánszky Attila rendezőben.

A darabot Vidnyánszky színháza és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkciójaként tavaly karácsony előtt mutatták be a debreceni Modemben. A címszerepet Újhelyi Kinga alakította, aki törékeny alkatával, ébenfekete hajával külsőre is tökéletes Máriát hozott. Bár alapvetően prózai színész, mégis több musicalszerep van már mögötte. Játszott Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájában. 2007-ben jelentkezett A Társulat szereposztó műsorába is, ahol sikerrel pályázhatott volna akár Sarolt, akár Réka, akár a táltos asszony szerepére. Akkor azonban végül a debreceni színházat választotta a nagyobb hírnevet hozó István, a király-jubileum helyett. Játszott továbbá Aldonzát a La Mancha lovagjában, Margaritát a West Side Storyban, s Agrippinát a Sztárcsinálókban. Ez a mostani szerep azonban különös hatással volt rá, lévén a decemberi próbák előtt fél évvel született meg a színésznő Annamária nevű kislánya.
„Ha párhuzamba állítom az eddigi művészi- és életpályámat, döbbenetes az átfedés a kettő között. Kislányom születése előtt egy várandós nőt játszottam, várandósan. Most, hogy Annamáriám közel öt hónapos, egy csodálatos szerep segíti a színházi életbe való visszatérésemet: Mária. Ez a szerep többek között lehetőséget nyújt az anyává válás folyamatának újraélésére, a fogantatástól a szülés katartikus állapotáig, sőt, azon is túl. Addig a felismerésig, hogy minden egyes nő magában hordozza az „örök Máriát”, minden egyes várandós nő szíve alatt egy olyan szívecske dobog, melyben ott szunnyad a megváltás lehetősége. Óriási felelősség van rajtunk, nőkön, anyákon, asszonyokon: rajtunk múlik, hogy lesz-e egyáltalán új nemzedék, és az is, hogy milyen lesz ez az elkövetkezendő generáció.” (Mindenki Máriája – Újhelyi Kinga írása a Csokonai Színház honlapján)

Szarka Tamás musicaljében központi szerep jut a Szent Család fejének, a Máriának mindenben támaszt nyújtó Józsefnek. Az ácsot alakító Bakos-Kiss Gábor már nem volt teljesen ismeretlen a szegedi közönségnek. Gyönyörű hangját már az Orfeusz az alvilágban címszereplőjeként is megcsillogtatta pár éve. Alakítása sokszínű, Mária védelmezőjeként feleségével szemben gyengéd, az őket üldöző tömeggel szemben olykor indulatos. József az erő, a tiszta erő, ki képes felvenni a harcot Heródessel.
Szintén nagy visszatérő a szabadtéri színpadán az Erzsébetet alakító Pápai Erika. Nála is megfigyelhető egyezés a szerep és saját életútja között. Erzsébethez hasonlóan a művésznőnél is később jött a gyermekáldás. Erzsébet – Mária unokatestvére – már idősödő asszony. A régen várt gyermeket kellő alázattal és bölcsességgel várja, s ezt a csodát, a csoda eme megélését, megtapasztalását ajánlja minden köré gyűlt nőnek, köztük a hozzá tanácsért forduló Máriának is. Pápai Erika gyönyörű, mély hangja andalító zene a fülnek, játéka pedig szintén magával ragadó. Nem először láthatjuk őt anyaszerepben. Játszott ő már keménykezű fejedelemasszonyt az István, a királyban is. S ugyanazt az elszántságot,
fejedelmi méltóságot lehetett látni mostani alakításán is. Királynői tartásából annak ellenére sem engedett, hogy nagy álpocakkal nyilván nehezebb a színpadon mozogni.

Karakteres alakítást láthattunk a gonosz erők szolgálatába álló Heródest alakító Olt Tamástól is. A darab elejétől végéig szinte színpadon van. Heródes mint DJ irányítója az előadást indító diszkó-orgiának. Őrült hatalomféltésből elrendeli, hogy minden két évnél ifjabb gyermeket öljenek meg. Még a meg nem születetteket is. Katonái egyenként ragadják el a riadt lányokat. Egyszer látszik csak meginogni a zsidó király, a halott gyermekek vigaszt nyújtó éneklése közben járkál fel- s alá, megroggyanva, hogy aztán erőt vegyen magán, s vérrel mossa le arcáról a döbbenetet. Újra a zsarnok áll előttünk, akivel szemben csak A Megváltó eljövetelének örömhírét hozó József veheti fel a harcot. A tiszta erő és a romlott gonoszság küzdelme ez.

Egyáltalán nem elhanyagolható szerepet kapnak az embereket irányító égi, vagy épp alvilági szereplők sem. A fénylő tisztaságot képviselő, az Úr szavát közvetítő Arkangyal (Rácz József) alászáll, közénk jön. Máriával és a betlehemező gyermekekkel élő, megfogható fizikai közelségbe kerül. A szerző azzal is kilép az eredeti bibliai keretből, a kétezer évvel ezelőtti időkből, hogy nem felnőttek, hanem tiszta szívű gyermekek gyűlnek az Arkangyal és Mária köré az istállóban. Így a néző óhatatlanul is inkább arra gondol, a jelenet, amit lát, játszódhatna akár napjainkban is, egy erdélyi kis falucskában, fenn a hegyek között, egy kicsi kápolnában, amint vallásos gyermekek betlehemeznek.
Az Egot alakító Mészáros Tibor az Arkangyal ellenpontja. Egot a tisztaság helyett romlottság jellemzi, az Élet helyett a Halál megtestesítője. Babakocsiban tologatott kis embercsontvázával ijesztő képet fest. Maga ragadja el a fiatal anyákat, s majdnem végig ott áll Heródes mellett fölbujtóként. Az egyszerű néző számára azonban akad egy jelenet, ami nehezen értelmezhető: Ego és Heródes párviadala. Hogy mi motiválta ezt az összetűzést, a két szövetséges egymásnak esését, az nem derül ki a darabból, s leszámítva, hogy jól megkoreografált jelenetről van szó, feleslegesnek tűnik dramaturgiailag. Valahol ez az Ego, vagy nevezzük Lucifernek szintén emberi. Ami hajtja őt: az örök kétely, a harc, az emberek egymás elleni kijátszása, lelkük elragadása, erkölcsi züllésbe taszítása. Míg Heródest mint embert tényleg csak saját hatalmának megtartása motiválja, addig Ego mint játékmester egyszerűen élvezi az egészet. De a kétely benne is megjelenik. Ego/ Lucifer tudja, az ő szerepe, hogy negatív ellenpontként a jóval vívott küzdelmével haladjon előre a világ. Heródes legyőzése után is a színpadon marad, mintha már nem ördögi tervet szőve figyelné a kisdeddel megjelenő Máriát a magasban. Ugyanilyen emberinek tűnt a végén összeroskadt Lucifer (Trill Zsolt) a tavaly szintén Vidnyánszky által Dóm térre álmodott Tragédia-előadásban. Mészáros Tibor láthatóan lubickolt a gonosz szerepében, megannyi grimasz volt látható arcán, megannyi pózt vett fel az előadás alatt.
Érdemes még három nevet kiemelni. A fájdalmas anyák fohászát zengő Ráhelt alakító Fehér Éváét, a kovács szerepében látató Hoboét, aki másodszor tisztelte meg jelenlétével a Dóm téri közönséget. A kovácsét, akinek házába a szent jegyespár bebocsátást kért, de nem kapott. „Nincs időm, mert szegeket kell készítenem…” – hangzik a sejtelmes mondat. Szegeket? Vajon Krisztus és az aprószentek koporsóihoz? S a vajúdást hegedűszóval kísérő Szarka Tamás is színpadra lép egy jelenet erejéig.

A darab összhatásában is katartikus élmény. Ebben a nagyszerű színészek mellett nagy része volt a hatalmas statisztagárdának, a tehetséges táncosoknak, Gemza Péter lendületes, sokszor dermesztő, Szarka Tamás hol folklór, hol techno zenéjére rímelő koreográfiájának. Hogy a vajúdás szemléletes legyen egy ekkora színpadon is, Gemza egy érdekes megoldással állt elő: Máriát egy emelőszerkezet ragadta el, mely nagy magasságba emelte őt. Az emelő – melyet az emberek mozgattak – le-felmozgott, előre-hátra, mintegy rímelve az ilyenkor átélt vajúdó mozgásra. A darab monumentalitását tükrözte a gigantikus díszlet, mely Olekszandr Bilozub nevét dicséri, aki emellett a jelmezeket is maga tervezte. A kijevi díszlettervező már régóta szoros alkotótársa a Kárpátaljáról származó Vidnyánszky Attilának. A tavalyi, Dóm téri Tragédia díszletéhez hasonlóan itt is a sivár acél és a hatalmas fehér drapéria kettőse adta a díszlet sajátosságát, mely méreteiben is igazodott a fogadalmi templom előtti hatalmas színpadhoz. A hatalmas orgonaszálak és a festett üvegablak a háttérből előtűnő Dóm vonalaihoz igazodnak, szinte egybeolvadva vele. Az előadás végén az angyalok fehér pólyával kötötték össze a színpadot a nézőtérrel, s így lehetett részese a nézőközönség is a spirituális élménynek. A magasságban pedig feltűnt a Szent Család, Mária a maga méltóságában, aranyba öltözve, kezében a Megváltóval. „Ugye leszeditek, ha már kihűlt? Ugye szeretitek majd, ha megfeszítettétek?” hangzik csendesen a fájdalmas kérdés a mégis boldog Szűzanyától. A húsvét előrevetített misztériuma – mely a keresztény hit alapja – emitt jelenik meg a karácsonyi történetben.

Rechtenwald Kristóf

Kapcsolódó tartalmak

Vámpírok bálja fanfiction válogatás 1.

Vincze Dániel

Tavaszébredés – Beszélgetés Angler Balázzsal

Vincze Dániel

Hamarosan Koldusopera premier a Tháliában

admin

Túlélni – bármi áron (Nők, színmű a Karinthy Színházban)

Imre

Ma lenne 70 éves Iglódi István

Rechtenwald Kristóf