Belföld Hírek, beszámolók

Megújultunk!

Főszerkesztői gondolatok a megújuláshoz

Sok-sok gondolat kavarog most a fejemben, hogy mi is történt az elmúlt 10 évben – vagy épp az elmúlt 10 héten. Ezen a honlapon az elmúlt években nagyon sokan dolgoztak és így volt ez március óta is, amikor nagyon kedves barátom, a honlap atyja, kiötlője és alapítója Vincze Dani átadta nekem a stafétát, hogy vigyem tovább azt a minőségi, színvonalas munkát, amit Ő és még sokan mások (többek között én is) vittek/vittünk az első 10 évben.

Őszintén szólva édes, de nagy teher volt ezt átvenni, mert magasan volt a mérce. De szívesen vettem át, mert hittem abban, hogy van mit mondanunk, van kihez szólnunk, csak meg kell találnunk az eszközöket, az utakat úgy a nézőkhöz, mint a színházi alkotókhoz.

Az elmúlt hónapokban nagyon sokat ötleteltünk, dolgoztunk azon, hogy ma, a Színházak éjszakáján megújuljunk és útjára indítsuk a VLM-et a következő 10 évre. Ezúton is nagyon köszönöm azon barátaim és kollégáim segítségét, akik ezen az úton elindultak velem és jönnek még a mai napig is. Büszkén adom közre a megújult honlapunkat, melyet a következő hetekben-hónapokban továbbra is folyamatosan fejlesztünk, alakítgatunk, hogy minél több hasznos információt találjon rajta az, akit ugyanúgy rabul ejt a zenés színház világa, ahogyan bennünket.

Megfeszített munka eredménye a ma este debütáló NEWSICAL hírműsorunk, mellyel ezután rendszeresen találkozhatnak az olvasóink. Nézzék, osszák, szeressék és bátran jelezzenek vissza, hogy mit látnának még benne szívesen, merre haladjunk tovább. Hamarosan csatlakozik hozzá BACKSTAGE című műsorunk is, amelyben még többet beszélgetünk és kulisszát járunk, amikor csak lehetséges.

Köszönjük azoknak, akik az elmúlt 10 évben velünk voltak, tartsák meg jó szokásukat és maradjanak velünk, szeretettel várjuk azokat is, akik most csatlakoznak! Van mondanivalónk, és nem félünk mindezt közölni is!

Éljen a Színházak éjszakája! Éljen a zenés színház!
Viva la Musical!

Potyó Krisztián
főszerkesztő

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
modal close image
modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KOVÁCS RÓBERT lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese CSERNUS ANIKÓ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ÁDÁM GYÖNGYVÉR lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese MÓROTZ DÉNESNÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese NAGY EMŐKE ENIKŐ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese GYŐZŐ MÁTÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese LUKÁCS KATALIN lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese TÓSOKY ANDRÁSNÉ ÉS HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FRANK MÁRIA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FLAISZ JÁNOS lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertesei KŐSZEGI CSONGOR, ZSIGMONDNÉ VIND ÉVA és VARGÁNÉ HEGYI MÓNIKA lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese VARGA ÉVA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ERMÉNYI GÁBOR és REITTER BENEDEK lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KARÁCSONY ZSUZSANNA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

modal header

Xmas is coming!

We wanna celebrate with you that xmas is almost here and so we are offering you this special gift. Go and download it!

default