Hírek, beszámolók

My Fair Lady Miskolcon

2013. október 18-án a Miskolci Nemzeti Színház újabb musicalt mutat be: Alan Jay Lerner és Federick Loewe klasszikusát, a My Fair Lady-t.

A musical a XX. század elején Londonban játszódik, ahol Eliza Doolittle a szegény sorú, rossz modorú és borzasztó kiejtéssel beszélő virágáruslány él. Egy este, a színházi előadásról távozó Henry Higgins nyelvészprofesszor belebotlik a lányba. Fogadást köt barátjával, Pickering ezredessel, hogy hat hónap alatt megtanítja úri hölgyhöz illően viselkedni és beszélni a virágárust. A professzor és Eliza története aztán csodálatos dallamokkal és slágerekkel tart a mindenki által ismert befejezés felé.

Az előadás főszerepeiben Miskolcon Görög Lászlót, Czakó Juliannát illetve Szabó Irént láthatják a nézők. A szereposztás érdekessége, hogy Béres Attila tíz évvel ezelőtt Egerben már rendezte a musicalt, melyben Higgins professzor szerepét akkor is Görög László alakította.

Az előadást még izgalmasabbá teszi a színház énekkarának, valamint a Lőcsei Jenő Liszt Ferenc díjas Érdemes művész által koreografált tánckarának közreműködése is.

 

MY FAIR LADY
musical két részben

Szövegét és verseit írta: Alan Jay Lerner
Zenéjét szerezte: Frederick Loewe

George Bernard Shaw színművéből és Gabriel Pascal „Pygmalion” c. filmjéből adaptálva.

Fordította: UNGVÁRI TAMÁS
Versek: G. Dénes György Kossuth-díjas

Henry Higgins: GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Eliza Doolittle: CZAKÓ JULIANNA/ SZABÓ IRÉN
Alfred P. Doolittle: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Mrs. Pierce: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas / NÁDASY ERIKA
Pickering ezredes: SZATMÁRI GYÖRGY
Mrs. Higgins: MÁHR ÁGI Jászai-díjas / KEREKES VALÉRIA
Freddy Eynsford-Hill: RUSZNÁK ANDRÁS
Mrs. Eynsford-Hill: KEREKES VALÉRIA / PÉVA IBOLYA
Harry: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Jammie: CSERVENÁK VILMOS
Több szerepben: SIMONFI ADRIENN
Islingtoni férfi: HEGEDŰS RICHÁRD
Kocsmáros: OSVÁTH TIBOR
Lord Boxington: MOLNÁR RÓBERT

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, kijelölt tánckara és zenekara

Vezényel: BOLBA TAMÁS / CSER ÁDÁM / PHILIPPE DE CHALENDAR

Korrepetítor: BUNDZIK TÍMEA / B. CSERMELY ZSUZSANNA
Koreográfus asszisztens: FŰZI ATTILA
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA, FÖLDI ERIKA
Hangmérnök: DITZMANN TAMÁS

Díszlettervező: HORESNYI BALÁZS Jászai-díjas
Jelmeztervező: PILINYI MÁRTA
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Zenei vezető: BOLBA TAMÁS
Karvezető: REGŐS ZSOLT

Zenei vezető: BOLBA TAMÁS
Koreográfus: LŐCSEI JENŐ Liszt Ferenc díjas, Érdemes művész

Kapcsolódó tartalmak

Én, József Attila – Bemutató a Madách Színházban

Volf Anna

József extra – május 17.

Nagy Péter

Szegény Dzsoni és Árnika – Operettszínház

Sándor Petra

Interjú Kisfaludy Zsófiával

Mezőfi Orsolya

Vágó Bernadett a Rebeccában (Operettszínház, 2012. november 9.)

Czibulka Stella