Hírek, beszámolók

Újra zenés színházi nyári tábor a Városmajorban

Pápai Erika vezetésével idén júliusban is különleges színházi program várja a gyerekeket, akik „Óztól a Padlásig címmel kalandozhatnak az előadó-művészetek varázslatos világában.

A Szabad Tér Színház fontos küldetésének tartja, hogy a fiatalabb korosztályokat is bevezesse a művészetek világába. Nincs is jobb időszak erre, mint a nyár! Pápai Erika színművész vezetésével immár második évben tanulhatnak a gyerekek a szakma legjobbjaitól. Tapasztalt mozgás-, dráma- és beszédtanárok csinálnak kedvet a színházi játékhoz, illetve segítenek a készségek elsajátításában. Mindehhez a Városmajori Szabadtéri Színpad adja a helyszínt, ahol a nyári szezon közegében kapnak ízelítőt a gyerekek a színház működéséből. A kurzus végén bemutatják szüleiknek, hogy mire jutottak a kalandozásban. A szülők személyesen a tanároktól kapnak visszajelzést gyermekükről. A kurzus résztvevői a színház vendégei a vasárnap délelőtti matiné előadáson, valamint kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a teljes nyári kínálatból.

A foglalkozások 10-12 fős kis csoportokban zajlanak, hétfőtől péntekig, napközis rendszerben– a férőhelyek korlátozott száma miatt érdemes minél előbb jelentkezni. Jelentkezési határidő: 2016. június 15.

Első hét:2016. július 4-8.

Második hét:2016. július 11-15.

A tábor díja tartalmazza a foglalkozások, az étkezések, az anyagköltségek, a próbanézés, a kulisszajárás és a matiné előadás költségeit is.

Bővebb információ és jelentkezés: a +36 30 /190-5609-es telefonszámon vagy a varosmajortabor@gmail.com e-mail címen Kovács Krisztinánál.

Forrás: www.szabadter.hu

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a Dömötör-díjakat Szegeden

Volf Anna

Fantom 25 Premier – Ramin Karimloo videoüzenete

Nagy Péter

Rövidhírek, 2013. július

Volf Anna

Interjú Cornelius Baltus-szal a Vámpírok bálja házi főpróbáján

Utasi Nikolett

A Whiplash rendezőjének musicaljével nyit a velencei filmfesztivál

halasi.vivien