Hírek, beszámolók

5 évesek lettünk!

Pontosan 5 évvel ezelőtt a színházi világnapon, 2008. március 27-én reggel 7 órakor indult el a www.vivalamusical.hu weboldal. Azóta csapatunk nagy része átcserélődött, ám a jelenlegi munkatársak munkája mellett nem feledkezhetünk meg azokról sem, akikre építkezhettünk. A vezetőség köszönettel tartozik mindazoknak, akik segítettek elindulni ezen az úton, és azoknak, akik az évek során végig is kísértek bennünket rajta. A legnagyobb hálával azonban Olvasóinknak és Látogatóinknak tartozunk, akiknek lelkesedésénél és ragaszkodásánál nincsen nagyobb inspiráció. Köszönjük a szakma azon tagjainak is a segítségét, akik tárt karokkal fogadták kezdeményezésünket, ötleteinket.

A jelen írás keretein belül a számtalan kellemes emlék közül csak a legemlékezetesebbeket emeljük ki: ki felejthetné a VLM főcímdalának bemutatását Fedezd felcímmel Serbán Attila előadásában, vagy legelső nyertesünk, Halasi Franciska levelét, akit lenyűgözött a József és a színes szélesvásznú álomkabát főpróbája, melyre exkluzív belépőt biztosíthattunk neki a Madách Színháznak köszönhetően. Büszkék vagyunk a Vámpírok bálja produkcióval való hosszú és gyümölcsöző együttműködésünkre is, amelynek eredményeként egy szerencsés játékosunk eltölthetett egy éjszakát a Soho Boutique Hotel Vámpír-lakosztályában és VIP belépőket kapott az előadásra, és az előadás új videoklipjét is mi mutathattuk be először. A Centrál Színház Avenue Q bemutatója kapcsán különleges válogatás került fel az oldalra, mely ugyancsak nagyon kedves a szívünknek.

Az Operettszínház több darabjának születését is nyomon követtük, a Tavaszébredés kapcsán pedig exkluzív videóanyagokkal kedveskedtünk Látogatóinknak. Az Elisabeth felújításának alkalmából különleges meglepetéssel jelentkeztünk: Koós Réka felénekelte az Eltévedt sirály című dalt (Zwischen Traum und Wirklichkeit), melynek fordítására pályázatot írtunk ki. Megyeri Nikolett győztes pályaműve, melyet maga a zeneszerző, Lévay Szilveszter választott ki, nagy népszerűségnek örvend a YouTube-on.

Interjúalanyaink között szerepelt – a szakma hazai képviselőinek százai mellett – Andrew Lloyd Webber, Cornelius Baltus, John Du Prez, Lévay Szilveszter, Ramin Karimloo, Steve Balsamo, Tim Rice és Zac Efron is.

A legbüszkébbek azonban kétségkívül saját kezdeményezéseinkre vagyunk. A Viva la Musical! Viva Webber! koncert az Orfeumban fellépő Krassy Renátának és Egyházi Gézának (és az őket zongorán kísérő Furák Péternek) köszönhetően nagy siker volt, és külön büszkék vagyunk, hogy mi tartottuk a Az operaház Fantomja filmverziójához írt Ez lett a sorsod című dal magyar nyelvű premierjét is Galambos Attila kitűnő fordításában. A Fantomnál maradva, a VLM egyik legnagyobb szabású eseménye volt a produkció 25. évfordulójára készített koncertfilm díszbemutatója. Boldog nyerteseink mellett számos híresség, a sajtó képviselői és természetesen a Madách Színház művészei is részt vettek a Puskin moziban tartott vetítésen. Olvasóinkat a későbbiekben is többször megleptük zártkörű filmvetítésekkel, legutóbb A nyomorultak musical filmváltozata kapcsán. 2012 februárjában nyílt musical webshopunk szintén egyedülálló kezdeményezés Magyarországon.

Végül, de nem utolsósorban szeretném megemlíteni az Arany Kotta Díjat, mely a hazai musicalélet legjobb musicaljét és művészeit jutalmazza a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján. A következő díjátadó 2013 őszén lesz.

Nagy kaland volt ez az öt év, és reméljük, nem csak számunkra. Ha az Olvasó szeretné alaposabban, részletesebben felidézni az elmúlt öt musicalszínházi évad minden fontosabb mozzanatát, szerencséje van: a 2013. március 27-én megjelent Az első 5 év… című könyvünk pontosan ezt teszi, a VLM munkatársai által készített több száz írás és gyönyörű fénykép segítségével. A kötetet kizárólag a VLM webshopban lehet megvásárolni, illetve játékos kedvű Látogatóink nyerhetnek is egy példányt nagyszabású nyereményjátékunk keretében, melynek főnyereménye egy 50.000 Ft-os színházi utalvány!

Természetükből adódóan azonban videóanyagaink sajnos nem kerülhettek bele kiadványunkba, épp ezért reméljük, a honlapon megjelenő jubileumi összeállításunk segít felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat.

Zárásként szeretném megragadni az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem minden Látogatónknak, hogy a Viva la Musical! immár ötödik éve szolgálhatja a musicalszínház ügyét. Köszönjük, és színházi élményekben gazdag következő öt évet kívánok mindannyiunknak!

Vincze Dániel
főszerkesztő

Kapcsolódó tartalmak

Hamarosan érkezik a West Side Story az Erkel Színházba

Buchmann-Horváth Emese

Gőzben – Karinthy Színház

Czitrovszky Balázs

A Hang-villa titka – jeltolmácsolt gyerekelőadás

Kiss Brigitta

Sorozatból musical

admin

Abigél 200. (Thália Színház, 2014. 04. 09.)

Buchmann-Horváth Emese