Hírek, beszámolók

A Fehérlaposok című rockoperával emlékeznek a felvidéki kitelepítettekre

A Felvidékről való kitelepítések első emléknapján, pénteken a Magyarock Dalszínház előadásában mutatják be a Fehérlaposok című rockoperát a csallóközi Somorján.

A darab a Kecskés László Társaság kulturális egyesület felkérésére készült, és a második világháborút követő 1947-es felvidéki kitelepítés tragikus történetét dolgozza fel. A Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró által írt zenedráma két család hányatott sorsán keresztül mutatja be a kitelepítés rideg valóságát. Az előadásban a Magyarock Dalszínház társulata mellett a magyar musical színjátszás olyan alakjai is színpadra lépnek, mint Varga Miklós, Makrai Pál, Csengeri Attila, Laklóth Aladár és Gerdesits Ferenc.

A Fehérlaposok ősbemutatójét két éve a Nemzeti Összetartozás Napján tartották a komáromi Monostori Erődben. “A darabot nagy siker mellett már az idén is több felvidéki városban bemutattuk, legutóbb Galántán, előtte Zselízen és Dunaszerdahelyen is. A mostani somorjai előadást követően a terveink szerint még további, köztük közép-szlovákiai helyszínekre is elvisszük” – mondta el terveik kapcsán Karaffa Attila az MKP országos szervezőtitkára. Hozzátette: a szimbolikus árú belépő mellett látogatható előadások közül a mostani, a somorjai városi művelődési központban megrendezésre kerülő, annyiban lesz különleges, hogy a Felvidékről való kitelepítések első hivatalos emléknapján kerül rá sor.

Április 12-ét, 2012 decemberében hozott határozatával nyilvánította a Felvidékről való kitelepítések emléknapjává a Magyar Országgyűlés, emlékezve arra, hogy 1947-ben ezen a napon kezdődött a felvidéki magyarok kitelepítése.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Interjú Götz Attilával

Sándor Petra

Dzsessz és cigányzene házassága az Operettben

Buchmann-Horváth Emese

Rövidhírek, 2014. március

Volf Anna

La Mancha lovagja Szegeden

Sándor Petra

Decemberi programok a Szolnoki Szigligeti Színházban

Vincze Dániel