Hírek, beszámolók

A nyomorultak: egy musicalszenzáció története

1892-ben jelent meg Victor Hugo Les Misérables című regénye, a műből Claude-Michel Schönberg és Alain Boublil készített musicalt. A darab rövid időn belül elképesztő sikerre tett szert, rekordszámú díjat nyert és nézők millióit kápráztatta el szerte a világban.

1978-ban a francia dalszövegíró, Alain Boublil fejében az Oliver! londoni előadása közben született meg a gondolat, hogy musicalt írjon Victor Hugo regényéből: „Amint Dörzsölt színpadra lépett, azonnal Gavroche jutott az eszembe. Lelki szemeimmel láttam Victor Hugo művének karaktereit sírni, nevetni, énekelni a színpadon.” Felvetette az ötletet a magyar származású zeneszerzőnek, Claude-Michel Schönbergnek, és hamarosan elkészítették a szinopszist. Boublil barátjával, Jean-Marc Natel költővel közösen dolgozott a szövegeken. Két év múlva elkészült egy kétórányi anyagot tartalmazó demó kazetta, amin Schönberg magát kísérve énekelte az összes szerepet. Ugyancsak 1980-ban megjelent a konceptalbum, borítóján Émile Bayard litográfiájával, ami a gyermek Cosette-et ábrázolja seprűvel a kezében (később ez alapján készült el a musical híressé vált logója). A lemez 260 ezer példányban kelt el. Szeptemberben a nagyszerű francia filmrendező, Robert Hossein állította színpadra a darabot Párizsban a Palais de Sports-ban, nagyrészt a lemezen szereplő színészek közreműködésével. Az előadást három hónapig játszották nagy sikerrel, ezalatt több mint 500 ezer néző látta.


Émile Bayard litográfiája az 1892-es regényhez
forrás: Wikipédia

1982-ben Cameron Mackintosh nagyjából fél évvel a Macskák Broadway-premierje után megkapta a konceptalbumot egy fiatal magyar származású rendezőtől, Peter Faragotól. Farago le volt nyűgözve az anyagtól, és arra kérte a producert, hogy készítsen a musicalből angol nyelvű változatot. Mackintosh, anélkül, hogy értette volna a szöveget, különlegesnek tartotta a művet, így hát gyorsan összeszedett egy produkciós csapatot. Lényegesen át kellett dolgozni és ki kellett bővíteni a francia verziót, hogy a történet teljesebb legyen, többek között írtak hozzá egy prológot is, amiben megismerjük Valjean hátterét. Herbert Kretzmer, a Daily Mail újságírója és James Fenton költőSiobhan Bracke szó szerinti fordítását vette alapul. Három év múlva, 1985. október 8-án mutatták be a darabot a londoni Barbican Arts Centre-ben, de szeptember 28-ától már előzetes előadásokat (preview) is tartottak. A musicalt – Mackintosh és a Royal Shakespeare Company koprodukciójában – Trevor Nunn és John Caird rendezte, és az a John Cameron hangszerelte, aki már az eredeti francia konceptalbumnál is közreműködött. Colm Wilkinson játszotta Jean Valjeant, Roger Allam Javert-t, Rebecca Caine Cosette-et, Frances Ruffelle Éponine-t, Michael Ball pedig Mariust. Ballt a The Pirates of Penzance (A Penzance kalózai) című darabban fedezte fel Cameron Mackintosh, ezután hívta próbaéneklésre A nyomorultakhoz. Amikor kiszállt a produkcióból, Empty Chairs At Empty Tables (Üres szék, üres asztal) címmel híres musicaldalokból összeállított műsorral indult turnéra. Patti LuPone Fantine megformálásáért Olivier-díjat nyert.

 


Jelenetek az eredeti londoni előadásból
forrás: tumblr.com

A kritikusok negatív véleménnyel voltak az előadásról, az irodalomtudósok egyenesen elítélték a produkciót. A közvélemény azonban gyökeresen eltérőnek bizonyult, rekordszámú néző volt kíváncsi A nyomorultakra: már a bemutató utáni reggelen ötezer jegyet eladtak, és három nap alatt minden jegy elkelt a Barbican két hónapos előadássorozatára. Cameron Mackintosh így emlékszik a kezdetekre: „A csupán egyhetes előzetes előadássorozatot követően a show szinte szárnyalt, és mind a közönség, mind a szereplők olyan erőteljes érzelmi állapotba kerültek, amit ritkán látni a színházban. Az este eseményeitől mámorosan rohantam a Fleet Streetre, hogy megnézzem az újságokat. Ezt olvastam az egyikben: „A nyomorultak sajnos A rosszkedvűekké (The Glums) redukálódott”, és a szívem elszorult. A legtöbb lap hasonlóan elutasító volt, de néhány kulcsfontosságú kritikus védelmébe vette a darabot. Később egyre többen csatlakoztak hozzájuk, elismervén a show kvalitásait.” A kritikát, amit Mackintosh említ, Jack Tinker, a Daily Mail munkatársa, Herbert Kretzmer kollégája írta, a The Glums elnevezés pedig egyfajta gúnynévként ráragadt a musicalre.

Londonban a bemutató óta folyamatosan játsszák a darabot, ami így a West End leghosszabb ideje futó musicalje, és Az egérfogó után a második leghosszabb ideje futó előadása lett. 1985. december 4-én a show átkerült a Palace Theatre-be, majd 2004. április 3-án a Queens Theatre-be és 2010 januárjában ünnepelte a tízezredik előadását.


Sierra Boggess, a jelenlegi londoni produkció Fantine-ja
forrás: lesmis.com

Amerikában először a washingtoni Kennedy Operaházban mutatták be a darabot 1986 decemberében, ahol nyolc hétig játszották. 1987. március 12-én került sor a premierre New Yorkban, a Broadway Theatre-ben. Colm Wilkinson és Frances Ruffelle az itteni előadásban is játszott, Terrence Mann alakította Javert-t, Randy Graff Fantine-t, Judy Kuhn Cosette-et, David Bryant Mariust. A fogadtatás itt egészen más volt, a darab lelkendező kritikákat kapott, még Frank Richt, a New York Times rettegett drámakritikusát is lenyűgözte. A show apróbb változtatásokon esett át, amit Boublil így magyarázott: „Az Amerikába való átvitel további módosításokra ösztönzött. Arra használjuk ezt a lehetőséget, hogy újragondoljuk és tökéletesítsük a darabot, hogy átírjunk néhány részletet, amit valószínűleg senki más nem fog látni. Ezek olyan dolgok, amikre Londonban nem jutott idő, most pedig lehetőségünk van kijavítani őket. Boldoggá tesz minket, ha ezúttal jobban csináljuk. Szeretnénk, ha ez lenne a végleges változat.” A produkció tizenkét Tony-jelölést kapott, ebből nyolcat meg is nyert, köztük a legjobb musical, a legjobb eredeti zene, és a legjobb rendezés díját. A musicalt 1990. október 10-ig játszották a Broadway Theatre-ben, utána átkerült az Imperial Theatre-be. 2003. már
cius 15-re tervezték az utolsó előadást, de a hatalmas érdeklődésre való tekintettel még két hónapig, május 18-ig volt látható. A nyomorultak 16 év alatt 6680 előadást ért meg, a Macskák után a második leghosszabb ideig futó Broadway-musical lett. Amerikában három turnét szerveztek az előadásból, az első még 1987-ben indult, a második (a Fantine-társulat) és a harmadik (a Marius-társulat) egy évvel később. Amíg a Broadway-n is játszották a darabot, a színészek, a stáb és a zenészek gyakran cserélődtek az előadások között.


Jelenet a Broadway előadásból
forrás: playbill.com

Mindössze három évvel később, 2006. november 9-én tért vissza A nyomorultak a Broadway-re, a Broadhurst Theatre-be. A nemrég véget ért turné díszleteit, jelmezeit használták, az előadás csak apróbb változtatásokon esett át; az előző verzióból kivágott jelenetek egy részét visszaállították, Christopher Jahnke áthangszerelte a darab nagy részét. Alexander Gemignani alakította Valjean-t, Norm Lewis Javert-t, Daphne Rubin-Vega Fantine-t, akitől 2007. március 2-tól a korábban már Éponine-t is alakítóLea Salonga vette át a szerepet. Az utolsó előadást 2008. január 6-án tartották.

1995. október 8-án a show tizedik évfordulóját egy koncerttel ünnepelte a Royal Albert Hallban. Cameron Mackintosh maga választotta ki a szereplőket a világ minden tájáról, akiket úgy emlegettek, A nyomorultak Álomszereposztás (Les Misérables Dream Cast): Colm Wilkinson játszotta Valjean-t, Philip Quast Javert-t, Ruthie Henshall Fantine-t, Jenny Galloway Madame Thénardier-t, Alun Armstrong Thénardier-t, Michael Ball Mariust, Judy Kuhn Cosette-et, Lea Salonga Éponine-t. Az előadás emlékezetes pillanata volt, mikor tizenhét különböző nemzetiségű Jean Valjean énekelte a Finálét (Do You Hear the People Sing?) a saját nyelvén, Magyarországot Vikidál Gyula képviselte. 2010. október 3-án a londoni O2 Arénában került megrendezésre a 25. évfordulós koncert. Alfie Boe alakította Valjean-t, Norm Lewis Javert-t, Nick Jonas Mariust, Katie Hall Cosette-et, Samantha Barks Éponine-t, Lea Salonga ezúttal Fantine szerepét kapta, Madame Thénardier ismét Jenny Galloway volt. A jelenlegi londoni show, a nemzetközi turné, és az 1985-ös eredeti előadás szereplőgárdája is fellépett, így összesen háromszáz művész állt egyszerre a színpadon. Mindkét ünnepi koncertet Ken Cashwell rendezte, aki az eredeti londoni produkcióban is szerepelt.


A négy Valjean: Simon Bowman, Alfie Boe, Colm Wilkinson és John Owen-Jones
forrás: colmwilkinson.com

2000-ben egy angol és egy ausztrál középiskola kapott jogot a musical teljes előadására, de 2001 novemberében egy pennsylvaniai gimnáziumban mutatták be először az iskolai változatot. Mackintosh részt vett ennek záró előadásán, és le volt nyűgözve a produkciótól. A Music Theatre International készítette el az iskolai verziót, ami jelentős mennyiségű anyagot elhagy az eredeti darabból, és csak 19 év alatti amatőr színészek vehetnek részt benne. Világszerte több száz iskola vette meg a jogokat.

A darabot negyvenkét országban mutatták be, és huszonegy nyelvre fordították le, köztük héberre, norvégra, svédre, sőt, mauríciuszi kreolra is. Az 1987-es japán előadás volt az egyik legkorábbi angoltól eltérő nyelvű fordítás, e verzió másik érdekessége, hogy eddig hat lemezfelvétel készült belőle, mindegyiken más játssza Valjeant és mindegyiket más-más színnel jelölik; az első az 1994-es kék szereposztás.

A nyomorultak magyarországi premierje 1987. augusztus 14-én volt Szegeden, a Dóm téren, a darab kőszínházi bemutatóját pedig szeptember 11-én tartották a Vígszínházban. Az előadást Szinetár Miklós rendezte, a dalszövegeket Miklós Tibor fordította. Valjeant Vikidál Gyula, Javert-t Makrai Pál alakította, a produkcióban Szinetár Dóra is feltűnt a gyermek Cosette-ként. Nagy Anikó Mária Magdolnaként elbűvölte a Jézus Krisztus Szupersztár margitszigeti előadását megtekintő Cameron Mackintosh-t, és a producer vele közölte elsőként, hogy a Rock Színház kapja meg A nyomorultak játszási jogát, melyben két szereplő szerinte már biztos: Anikónak Éponine-t, Sasvári Sándornak pedig Mariust kell játszania. Sasvári Sándor alakításával több külföldi szakembert is meggyőzött, így 1997 júniusától kezdve két éven át háromszázszor játszhatta el a duisburgi produkcióban Jean Valjeant.


Jelenetek a magyar előadásból
forrás: Színházi Adattár, sasvarisandor.hu

A nyomorultak magyarországi sikersorozata a Rock Színház felszámolása után néhány évig szünetelt, aztán 1999. november 20-án a Madách Színház tűzte műsorra újra a művet Szirtes Tamás rendezésében. Valjeant Sasvári Sándor és Földes Tamás, Javert-t Vikidál Gyula és Barabás Kiss Zoltán, Fantine-t Koós Réka és Molnár Szilvia alakította, illetve itt játszott először együtt Szinetár Dóra (Éponine) és Bereczki Zoltán (Marius). 2010. szeptember 24-én mutatta be a musicalt a kecskeméti Katona József Színház. A nagyszabású produkció rendezője a 2001-es győri előadást is jegyző Korcsmáros György volt, a díszleteket Kentaur, a jelmezeket Rományi Nóra tervezte, a főbb szerepeket Feke Pál, Egyházi Géza, Miller Zoltán, Koós Réka, Puskás Péter, Mahó Andrea és A Társulat című showműsor számos felfedezettje játszotta; a színészek nagy része az előadás során több kisebb szerepben is feltűnt. 2011 nyarán az
előadás a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is bemutatkozott. A Miskolci Nemzeti Színház 2012. március 2-tól játszotta a darabot Sasvári Sándor, Homonnay Zsolt, Szabó P. Szilveszter és Molnár Erik főszereplésével.

Forrás: Wikipédia, lesmis.com, musicalworld-boublil-schonberg.com, Színházi adattár, Miklós Tibor: Musical! (Novella Könyvkiadó, 2002)

Mezőfi Orsolya

Kapcsolódó tartalmak

A Csárdáskirálynő újra a Dóm téren

Rechtenwald Kristóf

Frida

Buchmann-Horváth Emese

Billy Elliot visszatért az Erkel Színházba

Buchmann-Horváth Emese

A kutya különös esete az éjszakában (Centrál Színház)

Stern Ágnes

Ének az esőben – Szegedi Szabadtéri Játékok

Sándor Petra