Hírek, beszámolók

A Pelikánmadár – új magyar daljáték a Zuglói Filharmónia műsorán

A Pelikánmadár címmel új magyar daljátékot mutat be a Zuglói Filharmónia jövő szombaton, január 19-én a Szent István Zeneházban. A darab története Benedek Elek meséin alapul.

A Pelikánmadár szövegkönyvét Geszthy Veronika írta. Mint a produkció rendezője, Horváth Zoltán elmondta a pénteki sajtótájékoztatón, a Benedek-mesék töltik ki a kétszer 40 perces játék második részét, az első részben az eredeti motívumokból a cselekmény előzményeit mutatják be.
Szalai András fiatal zeneszerző számára az volt a kérdés, vajon ki tudja-e találni, hogy a mai négy-tíz évesek milyen muzsikát szeretnek. Végül eldöntötte: visszaemlékezve gyerek énjére, a saját ízlése szerint alkotja meg a magyar népdalokat összekötő anyagot.
Geresdi ZsófiaTordai Hajnal jelmeztervező tanítványa – képzőművészeti egyetemi hallgató a mesevilágot ábrázolja színes képein, amelyeket díszlet helyett a háttérbe vetítenek. Ő tervezi a darab jelmezeit is. Az előadás szerepeit a Szent István Király Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Intézmény ének szakos növendékei játsszák, a mesélő Szerényi Béla népzenész lesz, a Szent István Király Szimfonikus Zenekart Záborszy Kálmán, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője vezényli.
Záborszky Kálmán kiemelte, hogy a zenekar márciusban Lajtha Lászlóról emlékezik meg a Stephanus-bérletben, a koncertet a Művészetek Palotájában rendezik. A hagyományos vajdahunyadvári nyári koncerteken természetesen 2013 nyarán is fellépnek.
2011 őszén kezdeményezték, azóta folytatják a kerület kisiskolásainak, valamint a középiskolásoknak szóló úgynevezett komplex művészeti programot. Idén tavasszal is mintegy 5 ezer gyereket várnak a sorozat előadásaira, amelyen az 1848-as forradalom előzményeinek társadalmi, szellemi és művészeti eseményeit elevenítik meg, és viszik a történelmi eseményeket közelebb a kerületben tanuló gyerekekhez.
A Pastorale elnevezésű családi sorozatot tizenhatodszor rendezik meg, 2003 óta opera keresztmetszetek is kerülnek a programokba, ez a talán legnépszerűbb vállalkozásuk – hangoztatta a műsorok szerkesztője és műsorvezetője, Solymosi Tari Emőke. Február 9-én indul a 2013-as széria az Elindultam Gyergyó felé című összeállítással, amelynek vendége Berecz András mesemondó.
A Napkirály korától napjainkig a következő esemény, ezen a konzervatórium partnere, a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói a barokk balettől indulva a musicaltáncig adnak történeti áttekintést. Egy Pergolesi és egy Donizetti által írt egyfelvonásos vígopera, Az úrhatnám szolgáló és A csengő várja áprilisban a közönséget. Az utolsó előadást mindig a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendezik, idén a Szivárvány havasán című műsor látható a Varázshegyen.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Újra forog a Müpa hangjáték

halasi.vivien

Fantom 25 Premier – Ramin Karimloo videoüzenete

Nagy Péter

Virágot Algernonnak premier party (Budapesti Operettszínház, 2015.11.20.)

Buchmann-Horváth Emese

Musicalfilmet rendezett Clint Eastwood

Volf Anna

Csókos asszony (Dolhai A. – Bordás B.)

Stern Ágnes