Hírek, beszámolók

A zene világnapja – All That Jazz

John Kander és Fred Ebb Chicago című musicalét 1975 júniusában mutatták be a Broadway-n. Az előadást a legendás Bob Fosse koreografálta, akinek neve egybeforrt a Chicagóval. A világpremieren Roxie szerepét Fosse felesége, a táncos képzettségű Gwen Verdon alakította. (A táncosból színésznővé avanzsált Gwen Verdon színészi képességeiről 4 Tony-díja árulkodik.) Partnere Velma szerepében a szintén táncos – és szintén Tony-díjas – Chita Rivera volt.

Chita Rivera az All That Jazzt énekli a Sammy & Company című tévéműsorban:

A világpremier időzítése nem volt túl szerencsés, hisz a szintén 1975-ben bemutatt A Chorus Line mellett nem tudott érvényesülni a Chicago. A musical máig tartó sikertörténete 1996-ban, Bob Fosse halála után mintegy 10 évvel kezdődött, amikor Fosse egyik táncosa, Ann Reinking az eredeti koreográfiával színpadra állította a Chicago felújítását a Broadway-n. A minimalista megvalósítás kiemelte a produkció legfőbb erényeit: a zenét és az elképesztő pontossággal megkomponált táncokat. A Broadway-felújításban Roxie szerepét Ann Reinking, Velma Kelly-t pedig Bebe Neuwirth alakította a premieren. A produkció sikerét mutatja, hogy a Chicago 1996 óta műsoron van a Broadway-n, jelenleg a 6000 fölötti előadásszámával – a Chorus Line-t megelőzve – a játszási toplista 4. helyén áll.

Bebe Neuwirth a Chicago felújításában a Broadway-n:

Az Ann Reinking-féle felújítást 1997-ben Londonban is bemutatták Ruthie Henshall (Roxie) és Ute Lemper (Velma) főszereplésével. A musical a premier óta több alkalommal másik színházba költözött. Jelenleg is egy “költözés” folyik, 2011 augusztusában játszották az utolsó előadást a Cambridge Theatre-ben, november 7-től pedig a Garrick Színház színpadán folytatódik a show.

Ute LemperDancing With The Stars című műsorban All That Jazzt énekel:

A Chicago hosszú sorozatának egyik titka, hogy Roxie és Billy Flynn szerepét a zenés színház világában kevésbé járatos celebek is el tudják táncolni/énekelni/játszani. Roxie szerepében láthatta a közönség többek között Brooke Shields-t, Melanie Griffith-t, Ashlee Simpsont, Tina Arenát vagy Kara Dioguardit, Billy Flynnként pedig Usher, Jerry Springer és David Hasselhoff is bemutatkozott.
Velma szerepére viszont inkább énekelni-táncolni-játszani tudó musicalszínésznőket “divat” kiválasztani. Ennek a szerepnek köszenhetően debütálhatott a Broadway-n és a West Enden a hollandok sokoldalú musicalszínésznője, Pia Douwes is.

Pia Douwes mint Velma Kelly a Broadway-n:

A német replika-előadásban Farkas Kati Roxie szerepét alakította második szereposztásban, a tánckart pedig Tihanyi Ákos erősítette.

All That Jazz Düsseldorfból Tihanyi Ákossal (Velma: Anna Montanaro)

A musical filmváltozata 2002-ben készült el Catherine Zeta-Jones (Velma) és Renée Zellweger (Roxie) főszereplésével. (A filmben egyébként megjelenik az “eredeti” Velma, Chita Rivera is.) Ebben a változatban nem a Bob Fosse által megálmodott mozdulatok köszönnek vissza, Rob Marshall ugyanis saját koreográfiát készített a filmhez.

All That Jazz a filmből Catherine Zeta-Jones előadásában:

Az All That Jazz számtalan énekesnő repertoárjára felkerült. A legnagyobbak közül most a Kander-Ebb szerzőpáros Cabaret című musicalének sztárja, Liza Minnelli, valamint a mindig egyedi Bernadette Peters feldolgozását mutatjuk meg.

Liza Minnelli:

Bernadette Peters:

Idehaza 1980 decemberében a Fővárosi Operettszínházban került színre először a Chicago. A siker nem maradt el, hiszen manapság alig akad olyan színház Magyarországon, ahol ne játszották volna a Kander-Ebb szerzőpáros mára már klasszikusnak számító musicalét.

All That Jazz Az operett angyalai előadásában:

Balogh Anna Velma szerepében a Győri Nemzeti Színházban:

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak

Búcsúzik a Take That musical

admin

Tavaszébredés: A döntés

Nagy Péter

Serbán Attila: Premier

admin

Elhunyt Bánffy György színész

admin

Budapesti Nyári Fesztivál 2012 – sajtótájékoztató

Tóth Barbara