Hírek, beszámolók

A zene világnapja – Kabaré

Az 1966-os Kabaré a weimari köztársaság alkonyán játszódik, Berlinben, ahol a dekadencia és szabadelvűség vibráló atmoszférájába sötét tónusként keveredik az egyre erősödő náci mozgalom fenyegetése.

John Kander és Fred Ebb klasszikusának alapjául Christopher IsherwoodIsten veled, Berlin” című novellakötete szolgált, valamint annak 1951-es, John Van Druten által írt színpadi adaptációja. Harold Prince rendező Joe Masteroffot kérte fel a librettó megírására. A darab eredetileg a húszas évek végi berlini életérzést különböző szemszögekből megmutató dalokkal tagolt prózai műnek indult, musical formáját csak a későbbiekben vette fel. A Kander-Ebb szerzőpáros Kurt Weilhez és kortársaihoz nyúlt vissza inspirációért a korszakot megidézendő. A kreatív folyamat során az eredeti mű fő karakterei is változásokon mentek át, és új, a darab üzenete szempontjából fontos új figurák jelentek meg, mint Ernst Ludwig vagy Kost kisasszony. A musical központjában két szerelmi szál áll: a 19 éves angol énekesnő Sally Bowles és az amerikai író, Clifford Bradshaw, valamint Schneider kisasszony és a neki udvarló, zsidó származású Schultz úr története. A cselekmények a való világban, valamint a füstös és túlfűtött atmoszférájú Kit Kat Klubban játszódnak. A szálakat a rendező és Joel Grey által életre hívott Konferanszié brechti figurája köti össze és mozgatja, dalai pedig a korszak történelmi és társadalmi kérdéseire adott kommentárokként is szolgálnak.

Harold Prince nem titkolt szándéka volt, hogy a nácizmus fenyegetésének árnyékában élő weimari köztársaság és a rasszizmussal és polgári elégedetlenséggel küzdő hatvanas évek Amerikája között párhuzamot vonjon, mintegy rámutatva, hogy ami a darabban, az ott és akkor is megtörténhet. Mindez explicit módon sosem jelenik meg a műben: a szerzők többnyire metaforákkal és analógiákkal próbálták a nézőt ráébreszteni az „üzenetre”. Ez a koncepció áthatotta a musical minden mozzanatát, kezdve rögtön a színpadképpel: az előadásra érkező és arról távozó közönség saját, torz tükörképével találta szembe magát egy a plafonról döntve leereszkedő, hatalmas tükör által, mintha csak ők is a klub látogatói közé tartoznának. Masteroff pedig az eredeti műben szereplő lokál (a Lady Windermere) nevét Kit Kat Klubra változtatta, és csak a bemutatót követő visszajelzések után eszmélt rá, hogy a kezdőbetűk megegyeznek a Ku Klux Klánéval.

Jill Haworth, 1966

A musical címét viselő szerzemény talán a darab egyik leghíresebb dala a Mein Herr és a The Money Song mellett. Első hallásra, dallamvilága okán talán vidámnak tűnhet, egy dacos, hedonista himnusznak, de a felszín alatt megjelenik benne Sally személyes tragédiája, és rámutat a struccpolitikára is, ami szintén szerepet játszott a nácizmus megerősödésében. Az eredeti, angol szövegben Sally felszólítja a nézőt, hogy nincs értelme engedni, hogy a vészmadárkodók lehervasszák az ember mosolyát, miután a dalt megelőző jelenetben elhárítja Cliff figyelmeztetését a közelgő társadalmi és politikai veszélyről, és elzárkózik a család és a békés hétköznapok lehetőségétől szerelmével Amerikában. A dalból visszaköszön James Dean elhíresült mottója: „Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni.” De a korai távozás filozófiájának romantizálása a Kabaréban mégsem teljesen őszinte: áthatja egyfajta keserűség.

A Broadway premieren Sally figuráját Jill Haworth alakította, az 1968-as angliai bemutató női főszereplője pedig nem más volt, mint Judi Dench.

Judi Dench, 1968

Emberek milliói számára a karakter mégis a mai napig Liza Minelli nevével forrt össze, aki a Bob Fosse által rendezett, 1972-es  filmben nyújtott felejthetetlen, karizmatikus alakítást.

Liza Minelli, 1972

Érdekesség, hogy Sally Bowles alakja – a filmverzióval ellentétben – eredetileg egy szégyenletesen tehetségtelen, ám a csillogásra és sikerre mindenáron éhes üdvöske volt. Harold Prince egyenesen odáig ment, hogy a darab legérdektelenebb figurájának aposztrofálta. Ehhez az eredeti elgondoláshoz a elmúlt évtizedek Kabaré produkcióiban talán leginkább Natasha Richardson maradt hű, aki az 1998-as Broadway felújításban nyújtott alakításáért Tony-díjban, valamint Drama Desk-díjban részesült. A Sam Mendes által színpadra állított produkció büszkélkedhet a harmadik leghosszabb ideig futó Broadway felújítás címével is: 2377 előadást élt meg.

Natasha Richardson, 1998

De a dal nem csak a musicalvilágban aratott sikert: Louis Armstrong dzsessz-változata talán  a leghíresebb feldolgozás.

Louis Armstrong

A magyar premierre nem sokkal a film hazai bemutatója után, 1976-ban került sor az Ódry Színpadon, Szinetár Miklós rendezésében. Azóta a darab szinte az összes nagyobb hazai színház repertoárján megfordult – legutóbb például a Centrál Színházban illetve a Békéscsabai Jókai Színházban.

Básti Juli

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Énekelünk… A 30 éves Dalverseny győzteseinek koncertje az Ódry Színpadon

Nagy Péter

A Vámpírok Bálja egyik Alfredja – nem csak itthon!

oldadmin

Stars of Musical: a nagyszabású musicalshow áprilisban Budapesten

Volf Anna

Új beállók a Rómeó és Júliában – Interjú Kapócs Zsókával

Buchmann-Horváth Emese

Kisoroszlánokat neveztek el a Macskák sztárjai

Buchmann-Horváth Emese