Hírek, beszámolók

A zene világnapja – La folie

A Rómeó és Júlia musical változatának világpremierje 2001. január 19-én volt Párizsban, a Palais des Congrès-ben. Hazánkban éppen idén tíz éve, 2004. január 23-án került színre és azóta is a legsikeresebb musicalek közé tartozik a Budapesti Operettszínházban.

William Shakespeare klasszikusából zenés színpadi művet írni igazán nagy vállalkozás. A zeneszerző, szövegíró Gérard Presgurvic kezdetben nem is tartotta jó ötletnek, még a felesége unszolására sem. Presgurvic dalszövegíróként tevékenykedett és annak ellenére, hogy 18 éves kora óta vágyott rá, hogy musicalt írjon, úgy tűnt, az álom megvalósulatlan marad. Aztán 1998-ban a Notre – Dame de Paris sikerén felbuzdulva keresetté vált a musical műfaj Franciaországban. A dalszerző fel is kereste az egyik legnagyobb producert egy tévé musicales ötlettel, akit ez szemmel láthatóan egyáltalán nem érdekelt. Pesgurvic azonban meglátott egy Rómeó és Júlia plakátot az iroda falán és rájött, talán mégsem olyan rossz a felesége ötlete. Nem tévedett, a producer azonnal lecsapott rá.

A musical legismertebb dala a Les rois du monde (azaz a Lehetsz király) lett. Ezt kezdték el játszani a rádiók, ezt dúdolták az emberek világszerte. Ám emellett volt még egy hasonló hangvételű, vidám dal, ami 2001. június 27-ig szerepelt csak a francia változatban (a 2002-ben megjelent DVD-n is csak az extrák között található meg). A La folie szintén Rómeó (Damien Sargue) Mercutio (Philippe D’Avilla) és Benvolio (Grégori Baquet) dala volt. Nem csak hangvételében, de témájában is hasonlít a Les rois du monde-hoz, őrültségről,nőkről, fiatalságról szól.

Később, ahogy egyre több országban mutatták be a musicalt, mindig a rendezőkön múlt a La folie sorsa. A legtöbben kihagyták belőle, néhányan beletették. Csak nálunk kapott azonban teljesen új szöveget A téboly című dal. A rendező, Kerényi Miklós Gábor úgy döntött ugyanis, hogy a Parist alakító Homonnay Zsoltnak is kell egy szólószám. Így lett Parisé  (akit azóta is Homonnay Zsolt, váltójaként pedig Kádár Szabolcs alakít),  A téboly, ami Júlia (vélt) halála után kapott helyett.

Stern Ágnes

Kapcsolódó tartalmak

Made in Hungária CASTING!!!

admin

Holnap osztják a Grammy-díjakat

admin

Zenés programok a Színházak Éjszakáján

Buchmann-Horváth Emese

Nine: az első sajtófotó

admin

Musical legendák gálaműsor Baján

József Kriszti