Hírek, beszámolók

A zene világnapja – Valaki mondja meg

A híressé vált dal a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című rockmusicalből származik. A darab 1973-ban készült el, Presser Gábor írta a zenéjét, Adamis Anna a dalszövegeit. A mű Déry Tibor azonos című kisregényét dolgozza fel, színházi darabbá Pós Sándor adaptálta a történetet. Eleinte nem fogadta osztatlan lelkesedés az ötletet, hiszen sokakban (különösen az LGT zenéjében a szabadságot kereső fiatalokban) visszatetszést keltett, hogy a Lokomotiv GT egy olyan regényhez ír dalokat, melynek története a felszínen az Amerikában elterjedt hippi ifjúságot, életkörülményeit, fesztiváljait, drogoktól sem mentes életmódját kritikával illeti. Ugyanakkor a mű zenéje teljes mértékben ezen közeg rockzenéjének az utódja volt, amit pedig a színházi világ nem nézett jó szemmel. A darabot végül a Vígszínházban mutatták be 1973. március 2-án, ahol több mint 400 előadást ért meg, a musicaben többek közt Almási Éva, Ernyei Béla, Tahi Tóth László, Kern András, Koltai Róbert, Hegedűs D. Géza és Kútvölgyi Erzsébet is szerepet kapott. Az előadásokon eleinte az LGT együttes élőben zenélt, később a Geminivel váltották egymást.
A Valaki mondja meg a legelső igazán sikeres magyar rockmusical egyik leghíresebb dala (a Ringasd el magad mellett), így méltán szerepel a zene világnapja alkalmából válogatott dalösszeállításunkban. A Vígszínház színészei és a LGT által közösen elkészített 1973-as felvételén jelent meg a dal először, Ernyei Béla előadásában.

A dalt, népszerűségének köszönhetően az LGT is sokat játszotta koncertjein, a magyar könnyűzene egy mindenki által ismert és kedvelt darabjává nőtte ki magát. A következő felvételen Zoránnal együtt énekli Presser Gábor, az LGT egykori frontembere a számot:

2000-ben jelent meg a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 25 éves jubileumi kiadása, melyen a 20-21. század fordulóján népszerű könnyűzenei művészek – többek között Lovasi András, Szinetár Dóra, Novák Péter és Kaszás Attila – énekelték fel újra a rockmusical dalait. A Valaki mondja meg Ákos előadásában hangzik el az új CD-n.

Természetesen a musicalsztárok sem felejtkeztek meg a Képzelt riport slágereiről: Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán Musical Duett című CD-jén is helyet kapott a Valaki mondja meg című dal.

Szöllösi Eszter

Kapcsolódó tartalmak

Mahó Andrea színész-kalandtábort szervez gyermekeknek

Vincze Dániel

Aida – főpróba, Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Nagy Péter

Szavaztak a német Musicals magazin olvasói

admin

Sakk musical – időpont változás

admin

Elindult a POKET- Zsebkönyvek automatából

polauf.eszter