Hírek, beszámolók

Elkezdődtek az Aida próbái Békéscsabán

AidaKétszeresen is színháztörténeti jelentőségű ez a produkció – mondta el bevezetőjében Fekete Péter igazgató, az AIDA című musical olvasópróbáján. – Ugyanis olyan volt már a magyar színháztörténelemben, hogy egy előadást cirkuszi sátorban tartottak meg, de olyan, hogy egy színház saját cirkuszsátrat hoz létre és abban rendszeresen kíván játszani, olyan még nem fordult elő.

Jövő tavaszra kell véglegesen kialakítani a sátorszínház műszaki feltételeit ahhoz, hogy az utaztathatósága biztosítva legyen. Az első bemutató a sátorban a tapasztalatszerzést célozza meg. A másik kuriózum az interaktivitás. Egy kísérlet. Lehet-e bevonni a közönséget úgy, hogy a darab ne sérüljön. – Az igazgató a színtársulat tagjainak türelmét és együttműködést kérte.
Az olvasópróbán jelen volt Szomor György rendező is, aki beszámolt arról, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadi magyar ősbemutató óta több mint százszor játszották Európa különböző pontjain a művet, és mindannyiszor állva ünnepelte a közönség. Elton John zenéje az egész világot meghódította, Békés megyében is joggal számíthatnak a közönség szeretetére.

A Jókai Porondszínházban az első bemutató az AIDA című musical lesz május 8-án, a visszaszámlálás az olvasópróbával megkezdődött.

forrás: www.jokaiszinhaz.hu

Kapcsolódó tartalmak

Rövidhírek, 2014. március

Volf Anna

Starfactory premier a Thália Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Lady Budapest fotóspróba 2016.10.19 (Vágó Bernadett-Szerényi László)

Stern Ágnes

Rövidhírek, 2013. december

Volf Anna

A New York-i színházi díjak jelöltjei – az új musicalek

admin