Hírek, beszámolók

Alexander Rybak hegedűművész Budapesten

A 2009-es Euroviziós Dalverseny győztese az augusztus 20-i Virtuózok Örömünnep nevet viselő nyári nagykoncertjének sztárvendége.
 
Alexander Rybak fehérorosz származású norvég hegedűművész, énekes és zeneszerző. 1986. május 13-án született Minszkben. A zene iránti érdeklődése ötéves korában kezdődött, amikor a családjával Norvégiába költöztek. Szülei zenetanárok, akiknek természetes volt, hogy fiukat zongorázni és hegedülni tanítják. A két hangszer közül Rybak végül a hegedűt választotta.

2005-ben indult a norvégiai Idol című tehetségkutató versenyen, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Egy évvel később, húszéves korában jelentkezett egy másik, a Kjempesjansen elnevezésű tehetségkutató versenyre, amelyet a jazzes hangzású Foolin (A szerelem bolondja) című számával megnyert, és belopta magát a norvégok szívébe.

Rengeteget utazott, a világ számos pontján fellépett, hegedült kisebb és nagyobb klubokban, koncerttermekben. Egy ilyen utazás során írta meg a Fairytale (Tündérmese) című számát, mellyel 2009-ben megnyerte az 54. Eurovíziós Dalfesztivált Moszkvában.

Az Eurovíziót követően koncertturnékra hívták meg Norvégiába, Svédországba, Ukrajnába, Oroszországba, Fehéroroszországba, Lengyelországba és az USÁ-ba. 2009 decemberében az a megtiszteltetés érte, hogy felléphetett a Nobel-békedíj koncerten Oszlóban, melynek közvetítését több millióan nézték világszerte. 2010-ben két országban is elnyerte a legmagasabb zenei kitüntetést: Norvégiában a Spellemann of the year 2009, Moszkvában a Best breakthrough of 2009 elnevezésű díjakkal jutalmazták művészetét. 2013-ban Fehéroroszországban Az év emberévé választották.

A 2009-es Fairytales (Tündérmesék) album után ebben az évben jelent meg második lemeze, a No Boundaries (Kötöttségek nélkül), majd egy évre rá a harmadik, Visa Vid Videns Änger (Ballada a mezőről) címmel. 2012 év végén a Christmas Tales (Karácsonyi mesék) karácsonyi lemezzel tört be a piacra. 2013-ban harminchat országban adott koncertet. Ugyanebben az évben felkérték zeneszerzőnek az Eurovíziós Dalfesztivál norvég fordulójára, ahol az I´m with you című számmal versenyző Annsofi a negyedik helyen végzett.

Jelenleg a következő albumán dolgozik, emellett gyerekmusicaleket ír, tévéműsorokban szerepel, és rendszeresen koncertezik Görögországban, Szerbiában, Kanadában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Észtországban, Litvániában, Romániában, Norvégiában, Svédországban, Oroszországban és Törökországban.

„Az Eurovíziós Dalfesztivál és a YouTube nagy segítségemre voltak, hogy megmutathassam a tehetségem. Szükségem van az emberek szeretetére és támogatására. A tehetség nagyon fontos érték számomra, ezért ahol csak tehetem, én is segítek a fiataloknak. A fejlődésben meghatározó a motiváció és az inspiráló szakmai közeg, ezért szívesen játszom együtt fiatal tehetségekkel, szerte a világon.” (Alexander Rybak)

Forrás: szabadter.hu

Kapcsolódó tartalmak

Színházak Éjszakája

József Kriszti

Musical Délután – Eger

Nagy Péter

Sakk premier a Margitszigeten

admin

Priscilla a Broadway-n

admin

Alaphang – az Össz-Hang Társulat bemutatkozó estje

Buchmann-Horváth Emese