Hírek, beszámolók Rendezvények

Álomutazó – a népszerű mesemusical újra színpadon

A 2017-es sikerszéria után 2018-ban ismét látható az Álomutazó mesemusical a BOK Csarnokban.

Tavaly több, mint 50 ezren láthatták Tomi történetét, aki egy álombárány segítségével indul harcba az álomvilág megmentéséért. Idén pedig újra útnak indulnak, hogy találkozzanak a már jól ismert karakterekkel és megmentsék álomvilágot.

A TulipánTündér produkció saját fejlesztésű előadásai 2014 óta kápráztatják el a közönséget. Első nagysikerű darabjukat A Játékkészítőt több mint 100 000-en látták, ami a hazai színháztörténetben egyedülálló sikert jelentett. Ahogy már megszokhattuk, ezúttal is Magyarország legismertebb színészei és énekesei lépnek majd színpadra, hogy elkápráztassanak gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A musicalben közreműködik többek között Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Keresztes Ildikó, Ábel Anita, Falusi Mariann, Zséda, Varga Viktor, Radics Gigi, Hajdu Steve és még sokan mások.

A dalokat Orbán Tamás és Rakonczai Viktor jegyzik, az előadás rendezője és koreográfusa a Kossuth-díjas Juronics Tamás.

Az előadásra ide kattintva vásárolhatók jegyek.

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
modal close image
modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese KOVÁCS RÓBERT lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese CSERNUS ANIKÓ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese ÁDÁM GYÖNGYVÉR lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese MÓROTZ DÉNESNÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese NAGY EMŐKE ENIKŐ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese GYŐZŐ MÁTÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese LUKÁCS KATALIN lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese TÓSOKY ANDRÁSNÉ ÉS HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese FRANK MÁRIA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese FLAISZ JÁNOS lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertesei KŐSZEGI CSONGOR, ZSIGMONDNÉ VIND ÉVA és VARGÁNÉ HEGYI MÓNIKA lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese VARGA ÉVA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese ERMÉNYI GÁBOR és REITTER BENEDEK lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

modal header

Ez a játékunk már lezárult, köszönjük a részvételt!

 

A játék nyertese KARÁCSONY ZSUZSANNA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

Ki énekelte eredetileg a Hát boldog Karácsonyt! (Happy Xmas – War is Over) című dalt?
modal header

Mai játékunk 10 órától indul, látogass vissza később!