Arany Kotta díj

Arany Kotta Díj 2015 – Nyertesek

Örömmel tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a Viva la Musical! idei Arany Kotta Díjának nyertesei a következők:

Legjobb új musicalprodukció

FAME – BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Rendező: SOMOGYI SZILÁRD

Legjobb musicalszínész új musicalprodukcióban

SZABÓ DÁVID
(Fame – Budapesti Operettszínház)

Legjobb musicalszínésznő új musicalprodukcióban

VÁGÓ BERNADETT
(A nyomorultak – Madách Színház/Szegedi Szabadtéri Játékok;
Zene, New York, Szerelem – Soproni Petőfi Színház)

Legjobb új vidéki musicalprodukció

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ
Rendező: Forgács Péter

A végeredményt a szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján határoztuk meg. Idén a szakmai zsűri tagjai Kútvölgyi Erzsébet és Siménfalvy Ágota művésznők valamint Galambos Attila író, műfordító voltak.

A legjobb új musicalprodukció kategóriában összesítésben második helyen a Centrál Színház Broadway felett az ég (r. Kiss Márton) című előadása, harmadik helyen pedig a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójában bemutatott A nyomorultak (r. Szirtes Tamás) végzett. A szakmai zsűri ezen felül kiemelte a Kabaré (Budapest Bábszínház, r. Alföldi Róbert), Dögkeselyű (Madách Színház, r. Harangi Mária) és a Karnyóné (Ódry Színpad, r. Ifj. Vidnyánszky Attila) című produkciókat.

A legjobb musicalszínész kategóriában az összesített szavazatok alapján második helyen Szabó P. Szilveszter (Isten Pénze), harmadik helyen pedig Földes Tamás(Isten Pénze) és Papp János(Broadway felett az ég) végzett holtversenyben. A közönségtől kiemelkedően sok szavazatot kapott még Feke Pál (Zene, New York, Szerelem; István, a király) valamint Solti Ádám (A nyomorultak). A szakmai zsűri ezen felül még különleges elismeréssel illette Fejszés Attila (Jézus Krisztus Szupersztár), Cserna Antal (Broadway felett az ég) és Kurkó József (Bubamara) teljesítményét is.

A legjobb musicalszínésznő kategóriában az összesítésben Náray Erika (Cigánykerék) végzett a dobogó második, Peller Anna (Én és a kisöcsém) pedig a harmadik fokán. A közönségszavazásban szép eredménnyel zártak még Gubik Petra (Fame, Koldusopera) Muri Enikő (Fame) művésznők is, a szakmai zsűri pedig ezen felül kiemelte Borbás Gabi és Botos Éva (Broadway felett az ég), Nagy Cili (Sweet Charity), Pallai Mara (Kabaré) és Koós Réka (Dögkeselyű) alakítását.

Idén először ítéljük oda a Legjobb új vidéki musicalprodukció díját. Az összesítésben a második helyezett a Soproni Petőfi Színház Zene, New York, Szerelem (r. Szurdi Miklós), a harmadik pedig holtversenyben a Kecskeméti Katona József Színház Csoportterápia (r. Cseke Péter), illetve a szombathelyi Weöres Sándor Színház Sweet Charity (r. Béres Attila) című előadása lett. A közönségszavazásban előkelő helyen végzett és a szakmai zsűri is kiemelte a Békéscsabai Jókai Színház Koldusopera (r. Katkó Ferenc) produkcióját.

Ezúton szeretnénk megköszönni minden szavazatot, és ne feledjétek, jövő ilyenkor ismét lehet voksolni, ezért már most nyitott szemmel-füllel látogassátok a legújabb zenés színházi bemutatókat. Az idei díjak átadására november-december folyamán kerül sor. A nyerteseknek szeretettel gratulálunk!

Kapcsolódó tartalmak

Posta Victor születésnapi koncertje

Volf Anna

Mozart! (Veréb, Polyák, Szabó P., Földes, Vágó Zs., Vágó B.)

Buchmann-Horváth Emese

Megvan az Addams Family új otthona

admin

Nagyszabású Fantom-koncert a 25. évfordulón

Volf Anna

Meglepetések a vámpírkastélyban szombat éjjel

admin
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
modal close image
modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KOVÁCS RÓBERT lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese CSERNUS ANIKÓ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ÁDÁM GYÖNGYVÉR lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese MÓROTZ DÉNESNÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese NAGY EMŐKE ENIKŐ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese GYŐZŐ MÁTÉ lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese LUKÁCS KATALIN lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese TÓSOKY ANDRÁSNÉ ÉS HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FRANK MÁRIA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese FLAISZ JÁNOS lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertesei KŐSZEGI CSONGOR, ZSIGMONDNÉ VIND ÉVA és VARGÁNÉ HEGYI MÓNIKA lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese VARGA ÉVA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese ERMÉNYI GÁBOR és REITTER BENEDEK lettek!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese HEIDT BOGLÁRKA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

 

A játék nyertese KARÁCSONY ZSUZSANNA lett!
Szívből gratulálunk!

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

This poll is no longer accepting votes

modal header

modal header

Xmas is coming!

We wanna celebrate with you that xmas is almost here and so we are offering you this special gift. Go and download it!

default