Belföld Hírek, beszámolók

Átadták az első Honthy-díjakat az Operettszínházban

A Budapesti Operettszínház a 2017/18-as évadának lezárását társulati díjak átadásával és koktélpartyval ünnepelte.
A Magyar Villamos Művek Zrt. és az Ernst Galéria támogatásával a teátrumnak nyolc kategóriában volt lehetősége elismerni művészei, dolgozói teljesítményét. Az idei évtől a társulati díjakat Horthy-díjnak nevezték el. A rendezvény házigazdája Lőrinczy György főigazgató és Eleni Korani, az Ernst Galéria vezetője volt.  Lőrinczy elmondta, hogy „korábban az volt a tradíció, hogy a színház igazgatósága szavazott, de nekik óhatatlanul van valamilyen személyes elfogultsága, vagy mögé látnak más szempontokat, ezért találtuk ki azt, hogy külsősök ítéljék oda idén az első Honthy-díjakat.” Eleni azt is elárulta, hogy a zsűri kiválasztásánál mik voltak a fő szempontok. „Természetesen az, hogy az Operettszínházba járjanak, ismerjék az alkotókat, a színészeket, az előadásokat.” Csak olyan művészekre lehetett szavazni, akik az évad új bemutatóiban játszottak.
Az idei backstage díjat Mátrai Bori művészeti főtitkár kapta, a legjobb alkotó díját Duda Éva koreográfus. A tánc-, zene- és énekkarosok közül most ez utóbbi volt soron, így a színpadi közreműködőnek járó elismerésben Rikker Mária részesült.
Az évad női karakterszínésze Szendy Szilvi, férfi karakterszínésze Peller Károly lett.
A legjobb női főszereplő díját Gubik Petra, férfi főszereplő díját Homonnay Zsolt kapta.
Az eseményt megelőző hetekben az Operettszínház Facebook oldalán szavazhattak a nézők, hogy ki kapja a közönség-díjat, amiben rengetegen részt vettek. Ez alapján Veréb Tamás nyerte el az elismerést.
A díjazott színészekkel az eseményt követő partyn beszélgettünk.
Szendy Szilvi elárulta, hogy nem számított rá, hogy ő fog nyerni a Luxemburg grófjával. „Óriási meglepetés volt számomra és nagyon nagy öröm, ezen az évadzáró sajtóeseményen átvenni a Honthy-díjat. Ezt leginkább ahhoz tudom hasonlítani, amikor be kell ugrani egy szerepbe és az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy ott áll a színpadon. Hál’ istennek olyan helyen dolgozom, hogy minden este van visszajelzés a munkámról, amikor 100 vagy akár 900 ember tapsol és együtt lélegzik velünk. A díj, az a tejszínhab, vagy a koktélcseresznye a tejszínhab tetején! Így meg főleg, hogy nem számítottam rá. Én az a típus vagyok, hogy minden nap, amit játszom, az a kedvencem. Ez már közhellyé vált a mi szánkból, de én tényleg így élem meg, nem is tudnám másként. Kilencven százalékban szubrett szerepeket játszom, de mindig is törekedtem arra, hogy ebben több legyen. Hiszen olyan nagyságok vannak előttem, mint Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsa, sokat kell tennem, hogy én is beállhassak ebbe a sorba.” 
Peller Károly büszke rá, hogy egy most alapított díjat neki ítéltek, mégpedig a Kékszakállnak köszönhetően. „Nagyon boldog vagyok. Ez már a második ilyen díjam, amit elsőként kapok, a Marsallbot után. Székely Krisztával a Kékszakállban fantasztikus volt együtt dolgozni, annyira más dolgokat hozott ki belőlem, és akkor ezek szerint nem csak Kriszta és én gondoljuk így, hanem a zsűri is ezt látta, hogy egész másként működtem a színpadon, mint ahogy megszokták ők is meg a nézők is. Ez testesült meg ebben a díjban. Igazából mindegyik szerepemet szeretem, de a Popolani volt az, ami igazán megmozgatott. 
Persze az ember vágyik díjakra, de közben a nézők tapsa is elég. Naponta megkapom a közönség szeretetét, üzeneteket, hogy szeretik, amit csinálok, vagy hogy megváltoztatta az életüket. Néha nehéz is szembesülni, hogy milyen nagy felelősség ez. Egyszer például egy beteg kisfiú, aki sokáig nem állt szóba senkivel, megvárt engem egy fellépés után, és az anyukája írta meg napokkal később, hogy milyen csoda volt ez, hogy a fia végre beszélgetett valakivel, és ilyenkor nem számít semmilyen díj! De persze nagyon jó érzés, amikor az ember kap.”
Gubik Petra a Dorian Gray-ért és A Notre Dame-i toronyőrért részesült  elismerésben,  de mindenben a maximumot nyújtja. „Egy díj mindig visszaigazolás az embernek arról, hogy érdemes azt csinálnia, amit csinál, hinni abban, ami az ő ügye. Azt szoktuk mondani, hogy vérünket, testünket, lelkünket a színházért, napi 24 órában – és ez tényleg így van. Amikor az ember nehéz időszakot él át, azt érzi, hogy csak egy gép, és nincs élete, akkor egy ilyen díj igaz könnyeket tud a szemébe csalni, ez egy köszönet, visszaigazolás, hogy mégiscsak értékelik a munkáját. Ez nagyon jó érzés! Persze amikor egy színész kilép a nagyérdemű elé, akkor mindig megérzi, hogy milyen a közönség, szeretnek-e, tudnak-e velem jönni.  Az első visszaigazolás, amikor tapsolnak, vagy az ellenkezője, amikor csöndek vannak. Pont a Dorianben, tízből kilencszer úgy ér véget az öngyilkossági jelentem, hogy nincs taps. Viszont ez azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csináltam, mert olyan elismerő csend van, a nézők annyira átélik, hogy tapsolni se mernek, ott nincs szükség rá.
Azt gondolom, hogy ezt a munkát vagy teljes gőzzel lehet csinálni, vagy sehogy. Az a típus vagyok, aki nagyon szeret dolgozni, akkor érzem, hogy szükség van rám. Szerencsés vagyok, mert minden szerepemet nagyon szeretem és mindegyiket szívvel-lélekkel igyekszem csinálni.”
Homonnay Zsolt a Macskadémonban és a Dorian Gray-ben nyújtott alakításáért kapta a díjat. „Egy nagyon érdekes, zsúfolt évadon vagyok túl.  Az eddigi legjobb évem volt, engem nagyon inspirál, hogy egyik darabból a másikba, egyik szerepből a másikba ugrom. Igen szélsőségesek ezek a karakterek, a Dorian Gray Lord Henryje mennyire távol áll a Macskadémontól vagy az Amerika komédia Frankje a Rebeccaban Max de Wintertől vagy Dr. Vastól. Engem ezek nagyon feltöltenek, sok fáradsággal jár, de rengeteg energiát is szabadít fel! Általában tele vagyok kérdésekkel, mindig próbálok csiszolni az alakításomon, még jobb lenni, de folyton vannak kétségeim. És amikor az ember kap egy ilyen díjat, akkor hirtelen úgy érzi, hogy eljutott a nézőkhöz és a zsűrihez az az erőfeszítés, az a gondolat, amiben hitt. És ez egy nagyszerű visszaigazolás. 
Én eddig nem nagyon kaptam díjakat, az voltam, aki gratulál annak, aki megnyerte. Az elmúlt évtizedekben az alakult ki bennem, hogy mindig aznap este a közönségre tett hatás, az adott dal, az adott darab a legfontosab
b. És ha a nézőktől visszaigazolást kap az ember, akkor tulajdonképpen rendben van minden. Közben nem gondolkodunk díjakban, ha jól dolgozunk, akkor a színház természetéből fakadóan rögtön kapunk visszaigazolást, és attól az ember boldog. Mostanában rengeteg beugrásom volt, de a nagy szerepeket ki kellett várnom. Ebben az évadban viszont 7-8 premierem volt, nagyon jó érzés, hogy ennyire számítanak rám! Ez nagyon sokat adott lelkileg is. Öröm, hogy ennyiben látják, hogy meg tudom csinálni, el tudom énekelni a drámát is meg a humorosat is. Nem azt gondolják rólam, hogy ő egy bonviván vagy egy táncos-komikus, hanem, hogy ő egy színész.”
Veréb Tamás nagyon örült, hogy ezekért a szerepeiért kapta a közönségdíjat. „Az előző 5 évet és a mostani évadot is megkoronázza ez a díj. A Kékszakáll Shapirje és A Notre Dame-i toronyőr Quasimodoja miatt kaptam ezt a címet, előbbi egy újfajta kihívás volt, utóbbi pedig egyébként is rendkívül fontos helyen van a szívemben. Az az üzenet, amit ez a szerep, ez a történet közvetít, ezek szerint átjött. Azon túl, hogy a televíziós szerepléssel számtalan emberhez jutottam el, rengetegen írtak nekem, hogy látták a Quasimodot, és ez olyan dolog, ami mindenképpen elismerést érdemel. Ebben ki tudok teljesedni, nem csak technikailag, hanem lelkileg is nagyon fontos, és hálás vagyok, hogy ezért kaptam a díjat.
Sokan álmodoznak pályájuk kezdetén arról, hogy milyen lesz, ha majd ott sorakoznak a díjak a polcon, de aztán rájön az ember, hogy nem ez van. Azt képzelik, hogy ez a boldogság, majd ebben lehet fürödni, de szerintem ez egy korszak megkoronázása, lezárása, aztán holnap ugyanúgy folytatódik minden. Egy óráig a világ tetején érzem magam, aztán visszacsöppenek az életbe és dolgozni kell tovább. De persze jó, hogy számíthatunk a visszacsatolásra. Nagyon szeretném, ha a jövőben is megmaradna a közönség szeretete felém. Az én hozzáállásom nem fog változni, és remélem, hogy egyre több olyan kihívásban lesz részem, mint A Notre-Dame-i toronyőr vagy a Dualitás koncert, ahol meg tudom mutatni a saját igazi arcomat.”
                                                                                                                                     Polauf Eszter

Kapcsolódó tartalmak

Mamma Mia! – Here I Go Again

Vincze Dániel

Vadregény – Into the Woods a Magyar Színházban

Liga Mihály

Elindult a zenei Fair Play-kampány

Volf Anna

Vanities az Off-Broadway-n

admin

Fabáb (Madách Színház)

Nagy Péter