Interjúk

Átjárás a valóság és a képzelet között

A debreceni Csokonai Színház rendezőjével, Gemza Péterrel, új darabjához, A holdbeli csónakoshoz kapcsolódóan készült interjú.

Miért vágyódik el az ember a valóságból, és földi lény létére miért keresi az égi, az elérhetetlen szerelmet? Képes-e lemondani a lelkének égbe vágyó részéről, a hús-vér, valós boldogságért? – ezek a kérdések foglalkoztatják a Holdbeli csónakost rendező Gemza Pétert. A neves koreográfus sok zenével, tánccal állította színre Weöres Sándor művét gyerekek számára, akinek a valóság és a képzelet közötti mesés átjárás még természetes.

– Nagy József (Josef Nadj) társulatában elsősorban táncosként, később koreográfusként és mozgástanárként lett ismert Gemza Péter. Az utóbbi időben egyre inkább az irodalmi szövegek felé fordul – Goethe (Zöld kígyó és Szép Liliom, Csokonai Színház) és Abe Kobo (Mint a fagyöngy, M Stúdió) után miért éppen Weöres Sándor költői szövegét állítja színpadra?

– A felkérést a Csokonai Színháztól kaptam, de nem ért váratlanul, mert Weöres Sándor költészete és dramaturgiája már régóta foglalkoztat. Az egyik legjelentősebb magyar író-költőnek tartom, akinek zeneiséggel és filozófiával telített szövegei az elmélyülés lehetőségét kínálják fel – egyszerre érzékiek és filozófikusak. Eddig nem kifejezetten színházi szemmel közelítettem hozzá, de már láttam korábban néhány figyelemreméltó előadást, például a Theomachiát Balázs Zoltán rendezésében. A Holdbeli csónakost remek lehetőségnek érzem egy olyan előadás létrehozásához, amelyben a tánc, a zene és szöveg egységes, álomszerű meseszövetté állhat össze, de olyan módon, hogy az mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezhető legyen.

– A Holdbeli csónakosban többféle stílus, műfaj keveredik.

– Formai szempontból Weöres szövege leginkább talán egy bábelőadást feltételezne, és én igyekeztem is követni ezt az elvet. De nálunk a bábokat élő szereplők helyettesítik – oly módon, hogy azokat a figurákat jelenítik meg, akikből – úgymond – letisztultak a bábkarakterek, mint például Vitéz László vagy Bolond Istók és Paprika Jancsi esetében. Ezt a mozgással, tánccal, illetve a zenével is igyekeztem érzékeltetni, de nem hagyományos, sablonos módon, hanem az adott színész személyiségéből építkezve. Egyébként a táncok és a zene a mi előadásunkban is sokféle forrásból táplálkozik. Alapjában véve magyar dallamok, ritmusok szólalnak meg, de stilizáltabb, letisztult formában, ötvöződve szlovák, horvát, román, cigány táncritmusokkal és motívumokkal, néhol dzsesszes beütéssel.

– Számos mítosz és hagyomány ötvöződik a történetben. Mi volt a fő gondolat, a vezérelv az előadás rendezése során?

A történet szempontjából számomra a legfontosabb az égi és földi szerelem lehetősége vagy lehetetlensége, ami az ősi mítoszoktól kezdve Árgyilus királyfi történetén keresztül a Csongor és Tündéig alapkérdés. Miért vágyódik el az ember a valóságból, és földi lény létére miért keresi az égi, az elérhetetlen szerelmet? Képes-e lemondani a lelkének égbe vágyó részéről, a hús-vér, valós boldogságért? Ezek olyan örök kérdések, melyek a mesékben, mítoszokban, de akár a művészetben is folyamatosan felvetődnek. Ez a kettősség nyilván nem fogalmazódik meg a gyerekek tudatában, de ösztönösen ők is érzik, bár az ő világukban még természetesebb az átjárás a valóság és a képzelet között.

– Hogyan írná le az előadás hangulatát, atmoszféráját?

– Én a gyerekközönséget legalább annyira komolyan veszem, mint a felnőtt nézőt, még akkor is, ha sok mindent másképp lát, másképp érzékel. A legjobb, amikor felnőttek és gyerekek együtt nézik az előadást, mert kölcsönösen hatnak egymásra. Ebben a darabban egy varázslatos, titokzatos utazásra indulnak a nézők, miután a mesélő, Vitéz László kinyitja a hatalmas kaput, amit meséskönyvnek vagy zenedoboznak is láthatunk. Ezzel mintha egy másik világot nyitna meg számunkra, elindítja a mese időszámítását, és innentől kezdve minden a játék, a mese törvényszerűségeinek rendelődik alá. Az égbevágyó Pávaszem királykisasszony és a földi módon, de hűségesen szerelmes lapp királyfi, Medvefia megpróbáltatásait és egymásra találását kísérhetjük végig táncban, dalban, zenében, amit folyamatosan ellenpontoz a hősködő, nagyszájú, de csupaszív Vitéz László, a garabonciás Bolond Istók és a kedvesen izgága Paprika Jancsi humora.

Forrás: Kozma András

Kapcsolódó tartalmak

Rómeó és Júlia 500. előadás

Liga Mihály

Anything Goes – próbák

Nagy Péter

Antonio Banderas újra a Broadway-n

admin

Kabaré a Margitszigeten

admin

Musical ősbemutató a Pannon Várszínházban

Volf Anna