Hírek, beszámolók

Az István, a király rockoperával kezdi az évadot a békéscsabai Jókai Színház

Az István, a király rockopera bemutatójával kezdi a 2013/2014-es évadot szeptember 27-én a Békéscsabai Jókai Színház a Montmartre-i Ibolya című operett helyett – jelentette be Fekete Péter, a színház igazgatója kedden.

A történelmi rockopera Szent István téri előadása Zsuráfszky Zoltán rendezésében fergeteges sikert aratott augusztus 20-án Békéscsabán és öt nappal később augusztus 25-én Kolozsváron is több tízezer embert vonzott – idézte fel az igazgató a sajtótájékoztatón. A műsorváltozást Fekete Péter a közönség visszajelzéseivel indokolta, szerinte a szakma részéről is többen jelezték igényüket a darab kőszínházi bemutatójára. Kiemelte: a szabadtéri előadás rendezője, a Honvéd Táncegyüttes művészeti vezetője, Zsuráfszky Zoltán adaptálja a rockoperát a Jókai színház nagyszínpadára a bemutatóhoz hasonló szereposztásban. Megegyeztek a Zikkurat ügynökség vezetőjével, Rosta Máriával arról is, hogy a hiányzó szerepeket a társulat tagjai éneklik. Terveik szerint a táncos jeleneteket is döntően a színház és a helyi tánciskola művészei adják elő – fogalmazott az igazgató.
Hozzáfűzte: a bérletes nézők a szeptemberre tervezett operettet, Kálmán Imre–Julius Branner–Alfred Grünwald A Montmartre-i ibolya című művét később láthatják. A színház kész arra is, hogy egy másik színház vendégjátékaként hozza el Békéscsabára a háromfelvonásos operettet. Az előadásban szereplő színészek, rendezők díszlettervezők és más munkatársak érdekei nem sérülnek, új feladatokat, szerepeket kapnak – magyarázta Fekete Péter.

A sajtótájékoztatót követően, délután tartott évadnyitó társulati ülésen Fekete Péter kiemelte, hogy a Békéscsabai Jókai Színház egy önálló nyári színházhoz hasonló nagyságú programot valósított meg az elmúlt hónapokban. Harminc előadással szerepeltek, amelyek közül húsz ingyenes volt, a produkciókat harmincezer néző látta.
Az új évadról az igazgató elmondta, hogy abban nagy hangsúlyt kapnak a stúdiószínházi előadások. Két éve adták át az Ibsen stúdiószínházat Békéscsabán, az itt játszott darabokat mindössze ezer ember látogatja rendszeresen, míg a nagyszínházat 15 ezer fő. A céljuk az, hogy megszerettessék a közönséggel a stúdió-előadásokat – mutatott rá Fekete Péter.

Az új évad műsorkínálatát részletezve az igazgató elmondta, hogy a stúdiószínház az amerikai klasszikus szerző, Tennessee Williams Üvegfigurák című darabjával, Seregi Zoltán rendezésével nyitja meg kapuit. A közönség az őszi szezonban láthatja Kulcsár Lajos Zserbótangó című darabját is. Adventkor mutatják be Sütő András Advent a Hargitán című történelmi drámáját Rubold Ödön rendezésében. Karácsonykor a tantervi klasszikusok közül Arany János Toldiját állítja színpadra Zalán Tibor zenés mesejáték keretében.
A tavaszi szezon első premierje Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiája lesz. Az évad második felében láthatja a közönség Bartus Gyula Lovak című zenés táncjátékának ősbemutatóját, valamint műsorra tűzik Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperáját Katkó Ferenc rendezésében.
A legkisebbeknek Weöres Sándor Bóbitájával és Ulrich Hub Nyolckor Noé Bárkáján című darabjával kedveskedik a Békéscsabai Jókai Színház – fűzte hozzá Fekete Péter. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Valahol Európában – Interjú Mahó Andreával

halasi.vivien

Angol mozikban a Monty Python oratórium

admin

Whoopi Goldberg újra a Broadwayn!

admin

Guy Ritchie musicalfilmet rendez

admin

Születés- és névnapi koncert Kamarás Mátéval

admin