Hírek, beszámolók

Az operaház fantomja 700. alkalommal a Madách Színházban

Hétszázadik alkalommal láthatja a közönség Az operaház fantomja című musicalt a Madách Színházban szombat este.

A teátrum 2003. május 30-án mutatta be Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljét Szirtes Tamás rendezésében. A szombat esti 700. előadáson a közönség a Fantom, Raoul és Christine szerepében minden jelenlegi szereposztást láthat, az előadás végén pedig különleges pas de deux-t táncol a Magyar Állami Operaház két balettművésze, Nakamura Soko és Bajári Levente, aki a pas de deux koreográfusa is.

A Madách Színház tíz éve mutatta be a mű non-replika változatát, vagyis a magyar közönség új rendezésben, jelmezekkel és díszlettel láthatta és láthatja azóta is a musicalt. Az operaház fantomja sorsfordító volt a teátrum számára, a Madách ezzel indult el a zenés színház irányába, és vált kiemelkedővé a műfajban.
Az előadás koncertváltozatát az idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon is láthatta a közönség. Szirtes Tamás rendező az MTI-nek akkor elmondta, hogy Gaston Leroux-nak a mindent elsöprő szerelemről és szenvedélyről szóló “vad romantikus” történtét többen is feldolgozták, Andrew Lloyd Webber 1986-ban Londonban bemutatott musicaljének sikere azonban minden korábbi változatét felülmúlta.
A musical jelenlegi szereposztása szerint Fantomként Csengeri Attila, Posta Victor és Sasvári Sándor lép színpadra, a női főszerepet, Christine-t Fonyó Barbara, Krassy Renáta és Mahó Andrea énekli, Raoulként pedig Bot Gábort, Homonnay Zsoltot, Magyar Bálintot és Nagy Sándort láthatja a közönség.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Hirtelen, a Nő! – Nagy Sándor zenés estje

Volf Anna

A Mr. Tűsarok és a Matilda kapta a legtöbb jelölést a Tony-díjra (videókkal)

jambor.dorottya

Békéscsabán az Aida

admin

Spamalot – Fotós próba (2009. 09. 19.)

Nagy Péter

Ajándék bérletet kaptak rászorulók a kaposvári színház előadásaira

Volf Anna