Interjúk

Barbara – Interjú Nádasi Veronikával

Sokoldalú és közkedvelt művész, akit a közönség nem csak a zenés színházból ismerhet: gyakran feltűnik vokalistaként olyan előadók mellett, mint Zorán vagy Dés László, valamint tanít is. A Viva la Musical! a november 27-én debütált Barbara musical kapcsán Nádasi Veronikával beszélgetett.

A magyar musicalszínpadok egyik meghatározó szereplője vagy, mégsem készültél színésznek, ha jól tudom.

Ez így van. Soha nem álltam a tükör előtt kislányként a pörgős szoknyámban, arról álmodozva, hogy egy szép napon színésznő leszek. Az első lépés ezen az úton az volt, hogy elég hamar megmutatkozott a zenei tehetségem. Amikor 1996-ban megnyertem a Ki Mit Tud?-ot, már egészen biztos voltam benne, hogy a színpadon van a helyem, de mint énekesnő. A színházhoz inkább az irodalom felől közelítettem, aminek szeretetét nagymamámtól és édesanyámtól örököltem, és gyerekként több szavalóversenyen is elindultam. A sors később rendkívüli pedagógusokkal áldott meg, akik nagy hatással voltak rám. Az általános iskolában Halmos tanár úr volt az irodalomtanárom, aki nem csak oktatta, de teljes szívből imádta is az irodalmat, és ez a lelkesedés ott rám is végleg átragadt. Gimnáziumban a csodás költőnő, Imre Flóra folytatta ezt a sort, az egyetemen pedig Avar Pista bácsi (Avar István – a szerk.) is oktatott, amiért a mai napig nagyon szerencsésnek érzem magam.

Hogy lett a musical műfaja a nagy szerelem végül?

Ezt két dolognak köszönhetem. Az alapokat a szüleimnek, hiszen olyan környezetben nőttem fel, ahol körbevett a zene, és ebbe a musicalek is beletartoztak. A mindennapjaink része volt a Jézus Krisztus Szupersztár vagy épp az István, a király, így már korán belém ivódott a musical  műfajának szeretete. A végső lökést pedig – a generációm nagy részéhez hasonlóan – A nyomorultak adta. Olyan összetett élményt kaptam, amelyben egységes egészként jelentek meg a fantasztikus dalok, az emberi érzelmek sokasága és a gondolatok, amiket közvetítettek, és ott volt az irodalmi alap is. Akkor született meg bennem a döntés, hogy nekem a musical műfaja az utam.

Többször is felvételiztél a Színművészeti Egyetemre, és talán kevesen tudják, hogy egyszer prózai szakra is, ahol a harmadik fordulóig jutottál. Szikora János pedig kifejezetten a remekül éneklő színésznőt látta meg benned. Soha nem vágytál a prózai színpadra?

Ez egy nehéz kérdés. Úgy érzem, hogy a sors keze volt abban, hogy Kerényi Imre osztályába vettek fel végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, több okból is. Az egyik az, hogy rendkívül erős prózai képzést kaptunk, szinte mondhatnám, hogy ez egy prózai osztály volt egyébként remekül éneklő emberekkel.

A kérdésre válaszolva, természetesen megvan bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam prózai darabokban is, és izgalmasnak tartanám ezt a kihívást. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a prózai színpadok tele vannak remekebbnél remekebb színészekkel, ott elkezdeni építeni újra a karriert nagyon nehéz lenne, főleg hogy hajlamos vagyok igen magasra tenni magammal szemben a mércét. Az biztos, hogy csak prózával soha nem akartam foglalkozni, hiányozna az, hogy zenén keresztül adom át a karakter érzéseit és gondolatait. De nem mondom, hogy ha megkeresnének egy prózai szereppel, nem örülnék a lehetőségnek.

Nagy tisztelettel beszélsz a tanáraidról, és magad is tanítasz évek óta. Lehet, hogy ha nem vonz ennyire a színpad, a katedrát választottad volna?

Igen, ez valószínűleg így lett volna, ezért is volt nagy öröm és megtiszteltetés, hogy lehetőséget kaptam a tanításra. Mindig megvolt bennem a vágy, hogy átadjam a tudásom, és számomra nagyon fontos az is, hogy segítsek a tanítványaimnak megtalálni saját magukat. Persze lényeges, hogy egy énekesnek jó legyen a technikája, de úgy vélem, hogy a saját hang megtalálása, a saját személyiség megfejtése elengedhetetlen ahhoz, hogy jó előadó legyen valaki. Lehet, hogy nem is tanár, hanem pszichológus lettem volna. (nevet) De az önismeret a színész szakmában is rendkívül fontos.

Ha már a pszichológiát említetted: a gondoskodó, „anya” típusok mellett gyakran játszol negatív karaktereket, akik valahol mégsem eredendően rosszak, inkább sérült, eltorzult személyiségnek tűnnek. A Barbarában viszont mondhatni archetipikus szereped lesz, a gonosz mostoháé. Kihívást jelentett ugyanez a megközelítés ennél a karakternél?

Örülök, ha ez a nézőtéren is így érződik, mert a célom mindig a szerep igazságának megmutatása. Ha valaki csak szimplán rossz embert játszik, az sem színészileg, sem a közönségnek nem túl izgalmas. Ráadásul nem hiszek abban, hogy bárki is gonosznak születik. Mrs. Danvers esetében például szerintem nagyon fontos hogy a közönség érezze, hogy mi vezetett a darabbéli viselkedéséhez. A Barbarában egyébként a karakterem neve Rebeka. (nevet) Furcsa módon van is kapcsolódása a Lévay darab Rebeccájához, mivel ő is egy olyan típusú nő, aki úgy gondolja, neki minden jár. Bevallom, talán ez volt az egyik legnagyobb kihívás nekem ebben a szerepben: ez a tulajdonság teljes mértékben hiányzik belőlem, és mindig csodálkozva szemléltem az ilyen embereket. Természetesen azért élvezem sok aspektusát, például, hogy egy olyan személyiség, aki egyáltalán nem fogja vissza magát.

A másik kihívás az volt, hogy nem főszereplőről lévén szó, kevesebb tér van megmutatni a karakter igazságát, hogy honnan jön, mik történtek vele, mitől lett ilyen. Ebben viszont óriási segítségemre volt, hogy a rendezőnk, Somogyi Szilárd messzemenően támogatta, hogy magunkra formáljuk a szerepeket, és új darabról lévén szó, a dolgok még nem voltak „kőbe vésve”. Rebeka nagydalánál például megadatott számomra a lehetőség, hogy ajánlhassak változtatásokat a szövegben, és így már úgy érzem, eleget meg tudok mutatni Rebekából, mint emberből.

Negyed évszázad telt el a rendszerváltás óta, ennek ellenére nem sok zenés darab született még erről a korszakról.

A Barbara ugyan ebben az időszakban játszódik, de sokkal inkább a címszereplő személyes sorsával foglalkozik. Az emberi kapcsolatok bemutatása dominál, ugyanakkor a darabba beszűrődik annak a korszaknak a szele is, amelyben ez a család él. Egyszóval a nagy változások itt inkább a kontextust adják. A premiert követően Erdélyben is fogunk a darabbal turnézni, és nagyon izgatottan várom, hogy mit fog szólni az erdélyi közönség a Barbarához, hiszen ez az előadás az ő életük, történelmük egy periódusáról szól.

Barbara szerepét Patai Anna alakítja, egy olyan fiatal énekesnő, akinek a karrierje hozzád hasonlóan egy tehetségkutatóval kezdődött és a zenés színpad felé vezet. Ha adhatnál neki egy tanácsot, mi lenne az?

Talán az, hogy bízzon magában jobban.
Nem mintha valaha is kérte volna a tanácsomat, és meg kell mondjam, én nem vagyok az a fajta ember, aki kéretlenül beleszól mások dolgába. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Anna nincs könnyű helyzetben, hiszen nem volt mögöttünk túlzottan hosszú próbafolyamat, és rendkívül rutinos színészek között kell játszania – tudtommal – élete első igazi, nagy főszerepében. De úgy érzem, szépen helyt áll.

Buchmann-Horváth Emese

A Barbara musical a következő időpontokban és helyszíneken látható:

2014. október 28. – Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks
2014. novemer 16. – Pest Megyei Könyvtár, Szentendre
2014. november 22. – Nagyatádi Kulturális Központ
2014. december 20. – Ady Endre Művelődési Központ – Újpest

Kapcsolódó tartalmak

Tizenegy bemutató a Nemzeti Színházban a következő évadban

Kiss Brigitta

Tanulmány a nőkről (Madách Színház, 2014. 04. 17.)

Stern Ágnes

Nyílt meghallgatás az Operettszínházban

admin

Színházak Éjszakája

József Kriszti

Hair premier (Szegedi Szabadtéri Játékok)

oldadmin