Hírek, beszámolók

Barbra Streisand a Gypsy musicallel tér vissza

Producerként és szereplőként is részt vesz Barbra Streisand Stephen Sondheim és Arthur Laurents Tony-díjas musicaljének, a Gypsy-nek a filmadaptációjában.

A forgatókönyvet az Oscar-díjas író, Julian Fellowes írja, a társproducer pedig Joel Silver, akinek olyan filmek köszönhetőek, mint a Mátrix, a Halálos fegyver, vagy a Die Hard.

Streisandnak, aki a filmben Rose mamát fogja alakítani, az első musical filmje az 1983-ban megjelent Yentl volt, ahol amellett, hogy producere és rendezője is volt a filmnek, a főszerepet is ő alakította.

A Gypsy-t nagyon várja a közönség. Színpadon és filmen is egyaránt sikeres az első, 1959-ben Ethel Merman főszereplésével bemutatott változat óta.
A történet a 20-as évek elején játszódik. A színházi mama, Rose szeretettel, de szűnni nem akaró erőszakossággal terelgeti két lányát, June-t és Louise-t a világot jelentő deszkák sikerei felé, átutaztatva őket egy revütársulattal egész Amerikán, színházról színházra. De a siker csalóka, az évek múlásával a revü népszerűsége elmúlik. June-nak elege van mindenből és megszökik, ezért Rose ettől kezdve teljes szenvedélyével Louise-ból próbál sztárt csinálni. Mikor véletlenül egy lerobbant mulatóba keverednek, Louise-nak egy sztriptíztáncosnő helyére kell beugrania. És ő – mint Miss Gipsy Rose Lee – hirtelen megtalálja nőiességét, s anélkül, hogy levetkőzne, a sztriptíz nemzetközi királynőjévé válik.

Kapcsolódó tartalmak

Musical est Tatán 2010. május 1-én a Hotel Gottwaldban!

admin

A Cirkuszhercegnővel zárul az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál

jambor.dorottya

Mary Poppins 100. előadás (Madách Színház, 2013. szeptember 24.)

Czibulka Stella

Fantom 2: Webber még hezitál

admin

Interjú Szabó P. Szilveszterrel az Özvegyek kapcsán

Sándor Petra