Hírek, beszámolók

Bemutatták A Muzsika Hangját

Az 1960-as évek egyik legnagyobb musicalsikere A Muzsika Hangja (The Sound of Music), Maria Augusta Trapp életrajzi regénye lapján készült, s a világ számos színházában hódította meg a nézők szívét. A darabot 1959. november 16-án mutatta be a Lunt-Fontanne Színház, és  lekerüléséig 1443 alkalommal került színre. Az 1965-ben elkészült filmváltozat világhírűvé tette mind a musicalt, mind annak főszereplőjét, Julie Andrews-t. A hazánkban is többször nagy sikerrel játszott történetet a Budapesti Operettszínház, és több vidéki teátrum után november 7-étől a Miskolci Nemzeti Színház is műsorára tűzte. 

A cselekmény az 1930-as évek Ausztriájában kezdődik. Maria, a művelt és csinos lány felvételt nyer egy apácarendbe, de ott úgy vélik, hogy nem elég érett még a kolostori életre, ezért elküldik nevelőnőnek a komorságáról és szigoráról híres Georg von Trapp gyermekei mellé. Maria gyöngéd szeretettel foglalkozik a gyermekekkel, s ez szöges ellenétben áll az addigi hajthatatlan tekintélyelvűséggel. A kapitány egy nap új menyasszonnyal tér haza, miközben Maria gyönyörű dallamokra tanítja a gyermekeit. A lány egyre jobban fél, hogy beleszeret munkaadójába, ezért visszamenekül a kolostorba, ahol az apátnő azonban nem törődik A lány félelmével s visszaküldi őt a gyermekekhez. Időközben Georg és ifjú menyasszonya különválik, mivel teljesen másképp vélekednek a fenyegető náci nyomásról. Rövidesen azonban már mindenki számára nyilvánvaló, von Trapp beleszeretett az ifjú nevelőnőbe. A nászútról visszatérve az ifjú pár azzal szembesül, hogy a németek megszállták Ausztriát. Nincs más választásuk: vagy behódolnak, vagy a gyerekekkel együtt menekülniük kell… 

A Miskolci Nemzeti Színház hosszú évek óta nagyszabású zenés produkciókkal kényezteti a hazai és vendégségbe érkező közönséget, s a várakozásoknak megfelelően A Muzsika hangja is már a bemutató előadáson hatalmas sikert aratott. A darab rendezését a musicalek világát kitűnően ismerő Korcsmáros Györgyre bízta a miskolci vezetés, akinek gondolatmenetét pazarul egészítik ki Laczó Henriett jelmezei valamint Menczel Róbert díszletei. A produkció koreográfusára, Majoros Istvánra különösen nehéz feladat várt, hiszen a képzett színészek mellett ezúttal egy nyüzsgő gyereksereg mozgását is tökéletes rendbe kellett igazítania, s az eredmény magáért beszél.

A női főszerepet Szegő Adrienn és Varga Andrea alakítja váltásban, Georg ezredest Szatmári György, az apácazárda vezetőjét Seres Ildikó formálja meg. Továbbá fontos szerepet játszik a darabban Szibrik Bernadett, Péva Ibolya, Molnár Erik s az előadás “főszereplői”, a gyerekek.

Az előadást november 7-étől folyamatosan játssza a társulat, a novemberi időpontokra korlátozott számban még válthatók jegyek.

A produkcióról készült fényképek itt tekinthetők meg (Fotó: Béky Emese).         

Kapcsolódó tartalmak

Adagio Karácsonyi Gálakoncert a Ram Colosseumban

Krista Adrienn

A High School Musicalből a Broadway-re

admin

Isten pénze premier party (Operettszínház, 2014. november 28.)

Czibulka Stella

József extra – május 18.

Nagy Péter

Anna Karenina vendégségben a Vörösmarty Színházban

Volf Anna