Interjúk

Blues Brothers – interjú Feke Pállal és Serbán Attilával

A világhírű Blues Brothers-dalokból készült már film és színházi előadás is. Idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon koncert-show formájában élvezhette a publikum az ismert slágereket a két jó barát, Feke Pál és Serbán Attila előadásában. Az augusztus 3-ai ősbemutatót megelőző sajtópróbán járt a Viva la Musical!, ahol a két főszereplővel beszélgettünk.

Hogyan született meg az ötlet, hogy koncert-show formájában színpadra állítsátok a világhírű Blues Brothers-dalokat?

F.P.: Nagyon régóta tervezgettük már ezt. Még 2001-ben Amerikában a Universal Stúdióban láttam a Blues Brothersnek egy koncert-show változatát, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer milyen jó lenne ezt itthon is megcsinálni. Teltek az évek, közben Attilával nagyon jó barátok lettünk – és vagyunk most már több mint tíz éve. Gondolkoztunk, hogy mit is csinálhatnánk így együtt: legyen esetleg két musicales arc, aki csinál egy közös koncertet?! De ezt elvetettük, mert olyan előadás már számtalan született.
S.A.: Tulajdonképpen mindent elmondott a barátom. Egy beszélgetős, iszogatós közös estén történt az, hogy Pali leemelte a Blues Brothers CD-t a polcról, és azt mondta: akkor hallgassuk meg ezt a pár dalt. Nézzük meg ez a két figura igazából hogyan is néz ki. Rögtön tudtuk, hogy ez igazán nekünk való, így hát belevágtunk. Így indult az egész.
F.P.: Aztán jött a Szabadtér Színház és Bán Teodóra igazgatóasszony, aki nagyon jó ötletnek tartotta az elképzeléseinket, így részben az ő támogatásának köszönhetően állíthatjuk most színpadra az előadást.

Nem volt kérdés, hogy ki lesz Blues Elwood illetve Blues Jake?

F.P.: Ha valaki látta a filmet és az eredeti fotókat, akkor tudja, hogy nem. A filmhez képest annyi a különbség, hogy ott Jake a testesebb, itt pedig én vagyok.
S.A.: Én most hízókúrán vagyok! (nevetnek)

Az 1980-as filmváltozatban a blues olyan élő legendáinak számító zenészek is feltűnnek, mint Aretha Franklin, Ray Charles vagy John Lee Hooker. Mennyire áll hozzátok közel ez a műfaj?

F.P.: Érdekes, mert Ati meg én sem voltunk soha nagy blues rajongók. Itt sem maga a műfaj a lényeg. Nem a klasszikus értelemben vett bluesról van szó. Ezek a dalok abszolút rockosan, poposan szólalnak meg. Teljesen befogadható annak is, aki ezt a műfajt nem annyira szereti.
S.A.: Hozzám ezek a dolgok egyébként nagyon közel állnak. Emlékszem már gyerekkoromban Ray Charlest, Aretha Franklint és Stevie Wondert hallgattam, tehát nekem abszolút megvan ez a korszak. Őszintén szólva azért nem minden dallal voltunk tisztában, nem ismertünk minden Blues Brothers slágert, de most már nagyon megszerettük őket, és remélhetőleg a közönség is élvezni fogja azokat a mi előadásunkban.

Nem csak a show főszereplői vagytok, hanem zenei és művészeti vezetőként, valamint rendezőként is Ti jegyzitek a produkciót.

F.P.: Igen, tulajdonképpen minden a mi kezünkben volt és van már a kezdetektől fogva, mi válogathattuk össze a kreatív teamet is. Nagyon ritka, hogy az ember ilyen tehetséges emberekkel tudja körbevenni magát. Bátran mondhatjuk, hogy a kreatív csapat hihetetlenül profi. Kezdve a jelmeztervező Rományi Nórától a díszlettervező Szolga Istvánon keresztül egészen az előadás látványtervezőjéig, Madarász János „Madár”-ig.
S.A.: Ne hagyjuk ki a sorból Bóbis László koreográfust, a magyar dalszövegeket pedig Miklós Tibornak köszönhetjük. Ők a szakma legjobbjai, nagyszerű csapat áll mellettünk, mögöttünk. Azt gondolom, hogy amit elterveztünk, azt nagyjából meg tudtuk valósítani.

Említettétek, hogy régóta barátok vagytok. Milyen hangulatban telt így a próbafolyamat?

F.P.: Dőlt a whiskey. (nevet) Mi nagyon tudunk röhögni. Már annyira ismerjük egymást, hogy ha összenézünk akkor tudjuk, mire gondol a másik. Habár ez a színpadon nem mindig jó, például egy Jézus Krisztus Szupersztár esetében kifejezetten nem az.
S.A.: De annál a darabnál nem szoktunk nevetni, sőt egy órával előadás előtt nem is beszélünk egymással. Ott le kell rakni a barátságot.
F.P.: Nagyon fontos, hogy mi a való életben nagyon jó barátok vagyunk, ahogy a színpadon is, de itt mint Jake és Elwood. Bár hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem jelenik meg a színpadon Serbán Ati és Feke Pali. Minden amit mondunk és csinálunk, az valahol belőlünk jön.

Mennyire hű a filmhez a koncert?

F.P.: Fontos tudni, hogy ez nem a filmnek a színpadi változata. Aki egy színházi előadást vár, az nem teljes egészében kapja azt meg. Ez egy pörgős show műsor, amiben a dalok szüntelenül követik egymást. Ez volt a koncepció, mi nem is akartunk ebből egy szereplős nagy drámát. Eleget játszunk mindenfelé, ez most egy örömzenélés.
S.A.: Így van, egyáltalán nem követi a koncert a film történetét . Pici visszautalások vannak, a két karakter adja önmagát, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Sztárvendégként Tóth Vera, mint Aretha Franklin jelenik meg a show egy bizonyos pontján, és elénekli a híres Think című számot, amivel utalunk a filmre.

A Margitszigeti ősbemutató után tervezitek a kőszínházi premiert?

F.P.: Ez egy nehéz kérdés. Ezt a méretet, ezt a látványvilágot nem akarjuk lejjebb adni. Nem szeretnénk bevinni a darabot egy olyan helyre, ahol nem tudjuk a közönségnek mindezt biztosítani. A terv mindenféleképpen az, hogy vigyük valamerre. Már vannak megkeresések vidéki színházaktól, sőt egy külföldi turnészervező is jelentkezett. Meglátjuk majd mi lesz belőle, mindenképpen szeretnénk megtartani a show színvonalát. Inkább játsszuk kevesebbszer, de igényesen. Úgy gondolom, itt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megfelelő helyre találtunk. A Margitszigetnek eleve van egyfajta varázsa.

Azt beszélik, hogy a közönség sem ússza meg tánc és éneklés nélkül az előadást…

S.A.: Szeretnénk arra a pontra eljuttatni a nézőket, hogy önfeledten szórakozzanak. A show végén teszünk egy kísérletet arra, hogy a közönséget is megtáncoltassuk és megénekeltessük. Ígérjük, nem lesz annyira bonyolult a koreográfia és az ének része sem!
F.P.: Ez egy koncert jellegű előadás, tehát ha a néző úgy érzi, hogy nem bírja ülve hallgatni a dalokat, ak
kor felállhat, és velünk együtt énekelhet. Ebben is különbözik egy színházi előadástól, ez egy koncert-show.
S.A.: Tehát nem kötelezzük őket semmire.

A jó hangulat akkor garantált.

F.P.; S.A.:Úgy legyen!

Lesz a közös munkának folytatása? Várható egy újabb Feke-Serbán project?

F.P.: Várjuk meg a ma estét meg a további két előadást, és ha a fogadtatás olyan, mint amilyet mi elképzeltünk, akkor igen.
S.A.: Egyébként rajtunk ez a dolog nem múlik. Az ember életében nagyon ritka, mikor úgy tud együtt dolgozni valakivel, hogy nincsenek kérdések, viták, ugyanaz az elképzelés mindkét fél részéről. Mind a ketten a maximalizmusra törekedünk. Ez nagyban megkönnyíti a közös munkát.

József Krisztina

 

Kapcsolódó tartalmak

Elkezdődtek az Aida próbái Békéscsabán

admin

Búcsúzik a Mozart!

Kiss Brigitta

Bemutatkozik a TüPo Társulat

Mezőfi Orsolya

Családi musical a Thália Színházban

Stern Ágnes

Eddigi legnagyobb produkcióját mutatja be a debreceni Csokonai Színház

Volf Anna