Interjúk

Búcsú a musicalektől – Interjú Dolhai Attilával

Dolhai Attila a napokban nagy meglepetést okozott bejelentésével, hogy a szegedi Elfújta a szél és a bajai Elisabeth előadások jelentik musicalkarrierjének lezárását. A Budapesti Operettszínház művészével döntése hátteréről, az operett és opera műfajához fűződő viszonyáról és utolsó új musicalszerepéről beszélgettünk.

A bejelentéseddel, miszerint elhagyod a musicalvilágot, óriási meglepetést okoztál, hiszen az elmúlt évtizedben nagy sikereket értél el ebben a műfajban. Hogyan jutottál erre a döntésre?

Egy ideje már párhuzamosan szerepeltem musicalben és operettben, és sokszor azon kaptam magam, hogy musicalekben egyre nehezebben tudtam megfelelni a saját elvárásaimnak. Közben egyre inkább az operettes hangképzést érzem magaménak, és rájöttem, hogy abba az irányba szeretnék fejlődni. Ez viszont a hangképzési sajátosságok miatt sajnos nem lehetséges másképp, csak ha felhagyok a musicaljátszással. Értem, hogy kívülről nézve butaságnak tűnhet feladni a sikeres musicalkarriert, ugyanakkor ha komolyan akarom venni az operett műfaját, és esetleg a későbbiekben elérni azt, hogy akár operát is énekeljek, akkor ez az egyetlen járható út.

Úgy tűnik, nem most érkeztél el ehhez a válaszúthoz fejben.

Valóban, már jó ideje ott vagyok. Amikor kiderült, hogy múlt évben a Rómeó és Júliát játsszuk Baján, felmerült bennem, hogy talán ott kéne elbúcsúznom Rómeó szerepétől. Már akkor is szinte több operettet játszottam a színházban, mint musicalt, és úgy éreztem, sok minden megváltozott körülöttem a musicalek kapcsán. Végül Baján nem jött el a búcsú, amit nem is bánok, de úgy érzem, most van itt az idő. Nagyon köszönöm a rajongóimnak, hogy jöttek velem egy évtizeden keresztül, és bízom benne, hogy elkísérnek a további fejlődésem lépcsőfokain is az operettek és az opera műfajába is.

A rock műfajából kerültél a musicalszínpadra, de hű maradtál a gyökereidhez: rendszeresen koncerteztél, lemezeid jelentek meg. Úgy tervezed, hogy a karriered ezen része is véget ér?

Igen, ez egy nagyon éles váltás lesz. Sok mindent csináltam – musical, operett, pop, rock – ami eddig megfért egymás mellett. Megpróbáltam megvalósítani a gyerekkori álmaimat a könnyűzenei karrierrel, de a Ragyogás után valami megváltozott bennem.

Milyen értelemben?

Nehéz pálya a könnyűzene is, és rájöttem, hogy nem érzem otthon magam benne. Nem vagyok Don Quijote, nem akarok szélmalomharcot vívni, hogy például a rádióban játsszák a dalaimat. Van némi rálátásom a szakmai történésekre, és úgy érzem, teljesen felesleges folytatnom. Voltak jó időszakok, szép élmények, számomra és a rajongók számára is, de az országos áttörés nem sikerült. És ez nem véletlenül történt így. Amikor az Eurovíziós Dalfesztiválra beadtuk a dalomat, eldöntöttem, hogy ha nem sikerül bejutni, ezt jelként fogom értelmezni. Én nagyon komolyan veszem ezeket a jeleket, várom a sorstól, hogy mutassa, merre menjek tovább. Úgy gondoltam, hogy ha nem sikerül a bejutás, akkor nem ez az én utam. Örülök ennek a döntésemnek. Az utóbbi időben teljesen átalakult a könnyűzenei ipar, nagyon ráálltak a tehetségkutatókban felbukkant előadókra, akik után folyamatosan termelődik ki a következő hullám. Ezek a fiatalok – kevés kivétellel – pár évig tudnak a szakmában maradni, legyenek bármennyire tehetségesek. Egy idő után nem lesznek már „nagy öregek”, akik az igazi koncerteket adják.

Felkészültem lelkileg, hogy a rockhoz hasonlóan az opera műfajában is sokan fogadnak majd felvont szemöldökkel, hogy mit keres itt ez a musicalszínész. De ez nem befolyásolja a döntésemet. Rengeteg ambíciót és erőt érzek magamban.

Mi volt a jel számodra, hogy az opera felé lépj tovább?

A Parasztbecsületnél indult el bennem valami. Rendkívül sok pozitív élményem van a darabbal kapcsolatban, és rengeteget fejlődtem általa. Kedvező visszajelzéseket kaptam a kollégáktól, akik végigkövették ezt a fejlődést. És nem csak a magyaroktól, hanem például a Bajazzóban vendégszereplő külföldi énekesektől is. Ez mind erőt ad arra, hogy belevágjak. Természetesen azt is megtehetném, hogy több operettet és kevesebb musicalt énekelek. De nem szeretnék megalkudni, mert úgy érzem, akkor távolabbra kerülnének a céljaim, amiket el szeretnék érni.

Konkrét terveid vannak már az operával kapcsolatban?

Vannak, de erről még nem szeretnék beszélni. Még várom a szakmából a reakciókat.

Mi a fontosabb számodra: a szakmabeliek vagy a közönség véleménye?

Úgy vélem, hogy aki énekel, pontosan tudja, mit csinál. Akár musicalben, akár operettben, én mindig érzem, hogy ez most jól sikerült, vagy éppen, hogy nem volt az igazi. Ilyenkor mindig végiggondolom, hogy mit kellene másképp csinálni. Erős belső igényem van a fejlődésre. Éppen ezért tisztában
vagyok azzal is, hogy operai hanghoz még tanulnom kell. Kisebb áriákon elindulunk majd, esetleg egy-egy fellépésen kipróbálok, körbejárok dolgokat. Sokan kérnek operett dalokat tőlem, a Bajadért, vagy a Hej, cigányt, ami már közel van ahhoz a hangadáshoz, amit az opera megkíván. És vannak olyan dalok, amiket már azért nem éneklek el, mert már távol áll tőlem az általuk igényelt hangképzés. Remélem, hogy a közönségnek nem esik majd nehezére elfogadni ezt a döntést. Továbbra is játszani fogok az Operettszínházban, és nyár végéig még láthatnak egy-egy musicalben is.

A musicaltől a bajai Elisabeth-tel és a szegedi Elfújta a széllel búcsúzol. Hogyan kaptad meg Ashley szerepét?

Szegeddel kapcsolatban először a Csárdáskirálynő került szóba, aztán megszületett a fesztivál-szereposztásos Elfújta a szél gondolata. Kero megkérdezte, hogy lenne-e kedvem hozzá, és igent mondtam. Volt róla szó évad közben is, hogy beállnék Ashley szerepébe, de végül maradt ez a három előadás.

Ashley nem igazán illik az eddig játszott karaktereid sorába. Mi a véleményed a szerepről?

Kérdés még, hogy fogjuk ábrázolni. Szilárddal (Somogyi Szilárd, a rendező – a Szerk.) még nem beszéltünk erről, hiszen egyelőre még most tanulom a szerepet. De egy kicsit határozottabbra szeretném venni a karaktert és a tépelődését is. Úgy gondolom, akkor van értelme Scarlett Ashley iránti vágyainak, ha ő egy ugyanolyan markáns fickó, mint Rhett Butler. Azzal a különbséggel, hogy ő meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, ezért gyávább, befolyásolhatóbb, mint Rhett. Két ember nem akarja ezt a háborút a férfiak közül: Rhett és Ashley. Ezt szeretném markánsabban ábrázolni, hogy ők bizonyos értelemben hasonlóan gondolkoznak, még ha nincs is rá lehetőség, hogy barátok legyenek. A Scarlettel való kapcsolatában pedig szeretném jobban érzékeltetni, hogy igazán szerelmes a lányba, és szeretném kibontani ennek az okát is. A realitás talaján álló és az érzelmes fickó vívódását kell megmutatnom dalban, szöveggel vagy a csenddel játszva. Azt a dilemmát, hogy a társadalmi elvárások miatt elveszített szerelem felismerése, illetve a két nő között őrlődés milyen emberré tette őt.

Buchmann-Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

My fair lady – Interjú Czakó Juliannával

orosz.petra

Vámpírok bálja 200. előadás

Sándor Petra

Kiállítás és ősbemutató Egerben

Sándor Petra

Szeptemberben jelenik meg Adam Pascal új lemeze

admin

Szegedre érkezik az Aranycsapat

admin