Interjúk

C'est la vie – interjú Szibrik Bernadettel

A C’est la vie sajtótájékoztatója után kérdeztük Szibrik Bernadettet, az előadás egyik főszereplőjét a darabról.

Mi volt az első benyomásod a darabról?

Egészen más, mint most, hiszen egy másik szerepet játszok, de nagyon örülök, hogy Seri vette át a szerepem, tehát „belső cserét” csináltunk. Nos, mindig is tudtam, hogy a zenés műfaj nagyon nehéz, hiszen én operett-musical osztályban végeztem. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy „csak” énekelünk meg táncolunk, de szerintem ez a legnehezebb műfaj, főleg ebben a kicsi térben, ahol játsszuk – gyakorlatilag egy méterre vannak a nézők. Összességében ez egy nagyon helyes darab, és a zenéje is nagyon tetszik. Ha valami jó zeneileg, az engem már önmagában is magával ragad. Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik hangszerekkel, a zene nyelvén tudnak kommunikálni egymással, és Gregg Opelka, a darab szerzője, ezt tökéletesen tudja. Az alapsztori ugyan nem túl bonyolult, de mégis kiderülnek benne életek, sorsok, és hogy ez a két nő mennyire akar és mennyire küzd. Most már egészen más szemszögből nézem, mint mikor elkezdtem, hiszen nem mindegy, hogy kérdezek, vagy válaszolok. Még mindig nagy a káosz a fejemben, de örülök, hogy Seri a partnerem, mert nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Vele tényleg régóta ismerjük egymást, és ha egy olyan embernek kellett volna beszállni, akit kevésbé ismerek, biztosan sokkal nehezebb dolgom lett volna.

Most két szerepet is tudsz. Ha választanod kellene, Fatigueé vagy Dominique a szimpatikusabb?

Egészen más a kettő, úgyhogy nem tudok választani. Nagyon megszerettem Dominique-ot. Fatigueé más. Seri mondta, hogy neki azért tetszett, mert Dóri volt a csicsergősebb, az a tipikus kis balerina, én pedig a mély hangú, komoly színésznő. Ez most megfordult, ő a csicsergősebb, hiszen komoly primadonnai háttérrel rendelkezik, neki alapvetően sokkal fényesebb, szopránosabb az egész beszédstílusa. Mindezek ellenére nem választanék a két szerep közül, valamelyikből ezt szeretem, valamelyikből pedig azt.

Van kedvenc dalod vagy jeleneted?

Igen, már van. Az egyik a szóló számom – ami eredetileg Fatigueé nóta, viszont megtartottuk nekem, – A harmónikás. Szerintem az egyik legjobb sanzon. A második felvonásban pedig a Csak a vásznon című szám tetszik, nagyon szép és nehéz, többszólamúság is van benne, de az egy olyan dal, amit el tudnék órákig hallgatni. Az Adieu-t is szeretem. Tulajdonképpen majdnem minden számot szeretek! Ez az egyik kedvencem, de a Toujours is jó a második felvonásban… És végül mindegyik jó, és mindegyik másért, a dalszövegek, a líraibbak, és a vidámabbak is.

Kiknek ajánlanád a darabot és miért?

Mindenkinek. Komolyan, korosztály nélkül. Egy-egy középiskolás fiú vagy lány is ugyanúgy meg tudja találni benne a saját komikáját, szomorúságát, történetét, mint egy nyugdíjas, vagy egy középkorú néző. Korban tehát egyáltalán nem meghatározott, az viszont szükségeltetik hozzá, hogy az ember szeresse a zenét. Lehetséges, hogy a fiatalabb korosztály nem annyira vevő a sanzon-szerű, musicalbe áthajló zenére, de nagyon fülbemászóak a dalok. Én abszolút nyitott voltam felé, igaz, én Sondheim zenéi felé is, amik kifejezetten disszonánsak tudnak lenni időnként. Ezen a darabon el lehet gondolkodni, de nem olyan mélységű, mint mondjuk egy dráma, tehát összességében egy kommersz darab. Úgy gondolom, hogy aki szereti a zenés színházat, és rászánja ezt a két órát, annak igazi kikapcsolódás lesz.

Orosz Petra

Kapcsolódó tartalmak

Előkészületben a Flinstone-musical

admin

Ismét magyar színpadon Elton John és Tim Rice legendás műve, az Aida

Buchmann-Horváth Emese

Jövőre, Veled, Itt! az MKB Musical Aréna színpadán, Sopronban

Sándor Petra

Tony-díj 2011: tarolt a The Book of Mormon

Volf Anna

Retroperettel készül az Operettszínház

admin