Interjúk

C'est la vie – interjú Seres Ildikóval

A C’est la vie sajtótájékoztatója után beszélgettünk Seres Ildikóval, aki nem csak rendezi az előadást, hanem egy váratlan helyzet következtében az egyik főszerepet is játssza.

Olvastam, hogy már nagyon régóta szeretné megrendezni ezt a darabot. Hogy érzi magát egy héttel a bemutató előtt?

Nos, ha valaha voltam már pánikban, akkor most abban vagyok. Amikor 10 évvel ezelőtt először hallottam a C’est la vie-ről, akkor még csak egy kósza vágy volt, hogy egyszer megcsináljam. Közben bemutatták Budapesten, és én úgy tudtam, hogy a rendezés joga is foglalt. Így tehát nem is álmodoztam tovább erről a darabról, sem mint színész, sem mint rendező. Eltemettem a lelkemben a „füstbe ment tervek” közé. Amikor kiderült, hogy az idei évadom egyik feladata lesz ennek az előadásnak a megrendezése, először el sem akartam hinni, hogy ez lehetséges. Nagy öröm volt, természetesen, de egyben hihetetlen is, hogy mégiscsak megtalált ez a darab. Fel is készültem nyáron és augusztus 22.-én elkezdtük próbálni.

Aztán szeptember 10.-én kiderült, hogy nem csak rendezni fogom, hanem játszani is, mert a két szereplőből az egyik megbetegedett. Jancsó Dórinak két hónap pihenőt javasolt a gégésze. Ez a váratlan fordulat aztán felborította az egész próbatervemet! Az ember megtervezi, hogy a rendelkezésre álló próbaidő alatt mikor hol kell tartania a készülő előadásnak. Ez az új helyzet, a bemutató előtt 3 héttel, nagyon megrázó volt, és nem csak nekem, hanem a partneremnek, Szirbik Bernadettnek is. Ráadásul szerepet is cseréltünk, tehát szinte mindent előröl kellett kezdenünk. Berni dolgán úgy próbáltam picit könnyíteni, hogy ahol dramaturgiailag nem volt indokolt a csere, ott azokat a szólamokat és dalokat énekli, amiket már korábban megtanult. Nekem az segített, hogy alaposan ismertem az anyagot. A szövegkönyvön is sokat dolgoztam, a dalokat is tudtam, a koreográfiákat is én készítettem, így nem teljesen a nulláról indultam.

Az viszont teljesen más, ha az ember kint ül, és külső szemmel látja a dolgokat, mint ha bent dolgozik. Ha jelenet közben megpróbálom kívülről nézni magunkat, akkor nem tudom teljes mértékben átadni magam a szerepnek. Tehát nagyon nehéz. Mindig csodáltam azokat a színész-rendezőket, akik ugyanabban a darabban játszanak, amit rendeznek. Ezt eddig elképzelhetetlennek tartottam, nos, most majd kiderül, mennyire megvalósítható.

De megérte a sok munkát, igaz?

Természetesen megérte, de még nem vagyunk a végén, még nagyon sok minden van előttünk. Ez az utolsó egy hét nagyon húzós lesz, most jött be a díszlet, a jelmez és még hátravan a világítás, ami nagyon fontos része egy zenés előadásnak! De remélem, hogy úgy fogunk majd meghajolni október 3.-án este a darab végén, hogy mi is elégedettek leszünk, és persze a nézők is.

Ha választhatna, akkor Fatiqueé vagy Dominique a szimpatikusabb?

Nem könnyű a döntés, hiszen mind a két lánynak megvan a maga hibája, a maga kis rejtegetnivaló múltja… Érdekes, mert amikor néztem Jancsó Dórit és Szibrik Bernit a próbákon, akkor azt gondoltam, hogy Dominique, a táncosnő a jobb szerep, most viszont már nem tudnék dönteni, mindkettő nagyon jó figura. Fatiguée, az egykori színésznő idősebb, így Berni lett Dominique. Alkatilag is másak vagyunk, mellette senki nem hinné el rólam, hogy kettőnk közül én voltam a balerina. A korommal semmi bajom, de ha előre tudtam volna, hogy játszanom kell majd, azért neki álltam volna kicsit koplalni, kínozni magam a nyáron…

Van kedvenc dala vagy jelenete a darabból?

Igen, van. Kevés a líra a darabban, leginkább jó hangulatú, vérbő, poénos kuplékból áll, de az én kedvencem két nagyon szép lírai dal, a „Je t’aime” és a „Csak a vásznon” címűek.

Kiknek ajánlaná az előadást és miért?

Gyakorlatilag mindenkinek merem ajánlani. Na jó, óvodásoknak nem, és talán kisiskolásokat sem hoznék el rá feltétlenül. Nem mintha bármi trágárság hangzana el benne! Ugyan pikáns végig a szöveg, és pontosan lehet érteni, hogy mikor miről van szó, de nincs benne egyetlen vulgáris kifejezés sem, ebből a szempontból nyugodtan megnézheti egy gyerek is, de ezt a világot azért inkább a felnőttek fogják értékelni. Egy lekoszlottpárizsi kabaréban játszódik, két sokat látott sanzonett a főszereplő, félrecsúszott élettel, egy csomó férfikalanddal, csalódással. Mindezt megpróbálják humorral és öniróniával tálalni, amit talán a kamasz nézők már megértenek és élveznének is. A felső korhatár pedig a plusz végtelen!

A darabban elhangzó sanzonok nagyon jók! 1950-ben, Párizsban játszódik a történet, ami önmagában egy izgalmas korszak. Van benne egy dal, ami eredetileg a New Jersey címet viseli. Gregg Opelka, a szerző szándéka szerint ez egy vicces dal. Amerikában a cím önmagában egy poén, Magyarországon viszont ha kimondod, hogy New Jersey, azon még nem kell hahotázni. Így a fordító, Galambos Attila meggyőzte a szerzőt, hogy ennek a dalnak a címe legyen inkább egy olyan magyar város, ami… nos, nem egy „vágy” hely. Ő Kőbánya-alsónak fordította, amit én egy kicsit továbbgondoltam, és mi Balassagyarmat címen fogjuk énekelni. Szintén Galambos Attila leleménye, hogy a dal az ’50-es évek Magyarországát hozza be a képbe. Számomra nagyon izgalmas, mennyire másról szólt akkor a mi életünk, mint az 5 éve felszabadult franciáké… Ez a dal is nagy kedvencem, nagyon szeretem!

Orosz Petra

Kapcsolódó tartalmak

Popfesztivál 40 jubileum (Vígszínház, 2013. szeptember 8.)

Czibulka Stella

Spring Awakening utoljára

admin

Októberben mutatják be a Nyomorultakat Kecskeméten

admin

István, a király Balatonföldváron

Volf Anna

Visszatér a Macskák a Broadwayre

Volf Anna