Kritikai sarok

C'est la vie!

Igazi ritkaságot láthatunk a Miskolci Nemzeti Színházban október folyamán. A C’est la vie nevet viselő zenés mű méltánytalanul kevés figyelmet kapott eddigi pályafutása során. Bár nem egy mély értelmű, komoly témájú műről beszélünk, a tréfás francia sanzonok nagyszerű kikapcsolódást biztosítanak bárkinek, aki valami könnyedre vágyik.

A miskolci előadás is ezt nyújtja. Seres Ildikó rendezésében épp oly önfeledten kacagunk a két lecsúszott kis sanzonett botladozásain, amennyire szavak nélkül hagy minket múltjuk egy-egy részlete, vallomásaik. A játékszín intim környezetében (színpad egyszintben a nézőtérrel, az első sor pedig gyakorlatilag a díszlet része) pedig mégjobban tudnak hatni ez utóbbiak, ha a két színésznő csodálatos játéka nem lenne önmagában elég.

A bemutatón még voltak néhol apró, technikai nehézségek, és alig érezhetően ugyan, de a szöveg is megbotlott egy-két helyen. Ezt valószínűleg a szereposztás körüli kavarodás számlájára írhatjuk fel, viszont mindezek ellenére az előadás teljesen élvezhető marad, sőt! A szövegen kívüli gesztusok, tekintetek erejével a színésznők olyan mesterien adják át a két főhősnő érzéseit, hogy a nézőben kétely nem marad affelől, hogy amit a színpadon lát, az tényleg ott születik meg, és minden szava igaz. Az pedig már csak a hab a tortán, mikor Fatigueé és Dominique mellett saját magukat is felfedezhetik egy-egy helyzetben.

Az előadás másik erőssége a díszlet és a jelmezek. Kifejezetten szép ruhákban láthatjuk Szibrik Bernadettet és Seres Ildikót, amik többnyire a díszlet többi részével is harmóniában vannak. Annak ellenére, hogy a darab két énekesnője nem túl visszafogott, sikerült ezt a jó ízlés határain belül átadniuk. Nagyon szép látvány az egész előadás, a tervező tőlünk biztosan csillagos ötöst kapna rá!

Érdekesség, hogy a nyitás előtt várakozóknak az előtérben Piaf dalokat játszik a hangszóró, ahogyan a darabban a két sanzonett is tette, egészen az előadás estjéig. Ez a kis figyelmesség valamilyen szinten vicces, és mindenképp nagyon tetszetős volt.

Összességében tehát a C’est la vie aprócska, de különleges. A darab önmagában is imádnivaló, a rendezés és a színészi játék hihetetlenül hiteles, a látvány gyönyörű, és az énekhangok is a helyükön vannak. A nézők az előadás részének érzik majd magukat, joggal!

Kapcsolódó tartalmak

A Doctor Herz bemutatójának 25 éves jubileuma lesz Kecskeméten

Sándor Petra

Így készült a Jézus Krisztus Szupersztár – 1. rész

Volf Anna

A bolond lány (Karinthy Színház)

Buchmann-Horváth Emese

Balog Zoltán: töretlen szakmai elismerés övezi a Gyulai Várszínházat

Volf Anna

MASZK Gála – idén a Thália Színházban

Sándor Petra