Balikó Tamás megformálásában valóban nem félelmetes, sátáni alak jelenik meg a deszkákon, hanem az összes manipulációjával és kínos vesébe látásával együtt egy – tisztes távolból – igencsak szórakoztató figura, aki sorra ontja magából a szellemesebbnél szellemesebb igazságokat, amiket a néző csak titokban gondol, esetleg be se mer vallani magának. Ugyanakkor határozottan emberi vonásokkal rendelkezik: szinte élvezettel jön például zavarba, amikor az általa addig marionettként irányított emberek egyike felveszi a kesztyűt és egy pillanatig nem szenvedő alanya az „ördögi” játéknak, hanem partner abban. Balikó Ördöge egyszerűen mesteri: hely és idő felett áll, alakja valójában ugyanannyira beillene egy Woody Allen filmbe, mint a múlt század eleji polgári miliőbe. Sziporkázóan humoros és cinikusan találó, annyira helyén van minden rezdülése, hangsúlya, hogy képtelenség nem a hatása alá kerülni.


