Hírek, beszámolók

Családi musical a Thália Színházban

Gőzerővel készülnek a Rozsda lovag és a kísértet bemutatójára, ami február 22-én lesz a Thália Színházban. Az előadás szereplői és rendezője, Bozsik Yvette egy kis kedvcsinálóval kedveskedtek a gyerekeknek és a sajtó képviselőinek.

Az eseményt a színház stúdiószínpadán tartották az előadás díszletei között. A beszélgetést Homonnay Zsolt vezette, amin a rendezőn kívül részt vett még Mohai Tamás, Bánovits Vivianne és Vida Péter. Miután a résztvevők ismertették a darabot ízelítőül egy dalt is meghallgathattunk, a gyerekek pedig megtanulhattak egy részletet a koreográfiából.

 

A Rozsda lovag egyébként egy négy részes könyvsorozat. A szépen illusztrált könyvek mindegyikéhez kotta és zenei cd is tartozik, ez a zene lesz hallható a musicalváltozatban is.

Bozsik Yvette számára nem új feladat a gyermekeknek (is) szóló darab, hiszen ő rendezte a Pöttyös Pannit szintén a Thália Színházban, sőt találkozott már a Rozsda lovaggal is, az első részét állította színpadra Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, amit nagyobbik gyermeke Milán is nagyon kedvelt.
A rozsdalovag és a kísértethez a commedia dell’arte eszközeit használjak, a rengeteg féle karaktert sok humorral ábrázolják majd.

Néhány szó a történetről. Egy otthontalan szellem kísért Rozsda lovag várában, a Páncélvárban, majd Koksszal, a házisárkánnyal kísértetshow-t rendez. Összesereglik számos vasvitéz és bádoglovag, jelen van Szélvész várkisasszony, Ólomláb király, az Elfuserált udvari írnokával, Pacapocokkal és természetesen megjelenik maga Rozsda lovag is. Végül egy fényes lovagi tornának lehetünk tanúi, amely óriási meglepetést tartogat Rozsda lovag számára.

Szereplők:

Rozsda Lovag: Mohai Tamás

Szélvész várkisasszony: Bánovits Vivianne

A várkisasszony beszélő süvege: Egri Bálint

Koksz, a sárkány: Szabó Győző

Kísértet: Vati Tamás

Postás; Pacapocok, királyi udvari írnok: Vida Péter

Ólomláb király, az Elfuserált: Mészáros András

1. lovag, 2. lovag, 3. lovag:Gombai Szabolcs, Székely Szilveszter, Vislóczki Szabolcs

Kísértetbalett (ad libitum): Hasznos Dóra

Szarvas Kriszta, Tóth Andrea

 

Szövegét írta és színpadra alkalmazta: Jörg Hilbert

Zenéjét szerezte és hangszerelte: Felix Janosa

Fordította Katona Mária

Jelmeztervező: Berzsenyi Kriszta

Díszlettervező: Vati Tamás

Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs

Asszisztens-súgó: Kis-Kádi Judit

Zenei vezető: Wagner Puskás Péter

Dramaturg: Németh Ákos

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Kapcsolódó tartalmak

Csűrös Karolát ünnepelték a Madách Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Ez történt idén – visszatekintés a 2009-2010-es magyar színházi évadra

admin

I Dreamed a Dream – elkészült a Susan Boyle musical

Volf Anna

Ünnepi nyílt nap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál

Stern Ágnes

Aida (Margitszigeti Szabadtéri Színpad)

Czitrovszky Balázs