Hírek, beszámolók

Decemberben tartják az új Webber-musical világpremierét (videóval)

Ahogy arról korábban is hírt adtunk, Webber az egyik legnagyobb angol politikai botrány kulcsfigurájáról, Stephen Wardról ír musicalt.

A ’60-as években Ward közvetítésével Christine Keeler callgirl viszonyt folytatott többek között John Profumo brit miniszterrel, valamint – ezzel egy időben – Jevgenyij Ivanov orosz kémmel. Az ügy napvilágra kerülése után Profumo lemondott, Ward öngyilkos lett, Ivanov elhagyta Angliát, Keeler pedig hamis tanúzás miatt 9 hónap börtönbüntetést kapott. A Profumo-ügyből Scandal (Botrány) címmel film is készült, a színházi előadások közül pedig az 1997-es A Letter of Resignation című dráma, valamint a Greenwich Színházban 2007-ben bemutatott A Model Girl című musical dolgozta fel a legnagyobb brit szexbotrány történetét.

Webber musicalének premierét 2013. december 19-én tartják majd a londoni Aldwych Színházban, a preview-sorozat december 3-án kezdődik. A hivatalos oldalon már rendelhetők jegyek a 2012. december 3. és 2014. március 1. közötti előadásokra.

A kreatív csapatot Richard Eyre, a londoni Nemzeti Színház korábbi rendezője irányítja, akinek a nevéhez többek között a Mary Poppins színpadra állítása is fűződik. A díszlet- és jelmeztervező Rob Howell (Matilda) lesz, a koreográfiákat pedig Stephen Mear (Mary Poppins) készíti.
A musicalhez a Sunset Boulevard alkotói csapata állt össze ismét, Webber ugyanis a szövegkönyv és a dalszövegek megírására Christopher Hamptont és Don Blacket kérte fel.
Az előadás szereposztásáról egyelőre nem adtak hírt.

Részletek a musicalből:

forrás: VLM UK

Kapcsolódó tartalmak

Félúton a Fórum felé a Thália Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Március 26-án kezdődik az improvizációs fesztivál

Sándor Petra

Önéletrajzok előkészületben

admin

A magyar dráma napja – Zenés ősbemutatóval készül a váci színház

Volf Anna

Daniel Radcliffe musical-szerepben?

admin