Hírek, beszámolók

Decemberi programok a Szolnoki Szigligeti Színházban

2011 decemberében a bérletes előadások mellett bérletszünetes előadásokkal és szilveszteri gálaműsorral várja nézőit a Szolnoki Szigligeti Színház. A nagy sikerre való tekintettel visszatér a színház színpadára a Jézus Krisztus Szupersztár, illetve az angol humorral fűszerezett Imádok férjhez menni című zenés vígjátékot is megtekinthetik az érdeklődők. Az idei év gyerekdarabjának, A Négyszögletű Kerek Erdőnek bérletszünetes előadása december 7-én 11 órakor lesz.

A hagyományos szilveszteri gálaműsor idén sem maradhat el. A 2011. december 31-én 21:30-kor kezdődő műsorra jegyek csak korlátozott számban válthatók, ám az otthon maradók is együtt tölthetik a szilvesztert a Szigligeti társulatával és vendégművészeivel: a műsort az MTV1 élőben sugározza.

Fellép többek között: Bot Gábor, Füredi Nikolett, Kalapács József, Kálmán György, Koós Réka, Mécs Károly, Molnár László (Győri Nemzeti Színház), Nyári Zoltán, Sáfár Mónika, Szombathy Gyula, Tahi Tóth László, valamint a Szigligeti Színház társulata.

forrás: www.szigligetiszinhaz.hu

Kapcsolódó tartalmak

Vadregény – Into the Woods fotóspróba (Magyar Színház, 2014. április 22.)

Czibulka Stella

Viva la Musical! – Az első 5 év…

Nagy Péter

C'est la vie! Miskolcon

orosz.petra

Színházak éjszakája – Operettszínház – Mindenki másképp csinálja

Buchmann-Horváth Emese

Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! Kodály körönd megálló következik.

Rechtenwald Kristóf