Hírek, beszámolók

Don Quijote a Szigeten

Rendhagyó módon színházi előadással kezdődik az idei Sziget Fesztivál. Joe Darion, Mitch Leigh és Dale Wassermann örökérvényű musicaljét, a La Mancha lovagját viszi színre a tavalyi sikeren felbuzdulva Fekete Péter és társulata.

A békéscsabai Jókai Színházban tavaly bemutatott produkciót a Sziget nulladik napján, az Ákos koncert előtt láthatja majd a hajógyári közönség.
A békési teátrum tavaly nyári, porondszínházi produkciójáról a Viva la Musical munkatársa is beszámolt akkoriban Merjünk álmodni! című írásában. Az előadás főbb szerepeiben most s Cserna Antal, Lapis Erika és Csomós Lajos lesz látható.

“Fekete Péter rendezésének újszerűsége egyrészt a helyszín, másrészt a kerettörténet megválasztásában mutatkozik meg. Egy színdarab beemelése a cirkusz világába magában rejti egy összművészeti produkció létrejöttét. A szerepjáték, az élő zene és a cirkuszi mozgáskultúra többnyire jól kiegészíti egymást ebben az előadásban. Fekete Péter és a koreográfusok, Topolánszky Tamás és Kerekes Judit úgy látták jónak, ha a különböző jeleneteket nem választják el egymástól táncbetétekkel, amelyek így esetleg lassíthatják az előadás menetét, hanem a színészi játékot párhuzamosan követik a magasban az artista mutatványok, persze, nem l’ art pour l’ art, hanem az éppen aktuális jelenet hangulatára rímelve.

forrás: Békés Megyei Jókai Színház

Kapcsolódó tartalmak

José Cura Mahó Andreával lép színpadra Budapesten

Vincze Dániel

Iseumi Szabadtéri Játékok a zenei sokszínűség jegyében

Buchmann-Horváth Emese

Már dübörög a helikopter Sopronban – hamarosan Miss Saigon bemutató

Utasi Nikolett

Új szereposztással megy Szegedre az Elfújta a szél

Stern Ágnes

A víg özvegy visszatér a Budapesti Operettszínház színpadára

Buchmann-Horváth Emese